Szakértők szerint a Pepe tovább erősödhet, a Meme Kombat mégis jobb befektetés

A PEPE jelenleg 70 százalékkal alacsonyabb áron érhető el mint a korábbi csúcs idején, azonban sokan úgy gondolják, kitörés lehet a láthatáron.

Szakértők szerint a Pepe tovább erősödhet, a Meme Kombat mégis jobb befektetés

A Pepenek a mém tokenek világa sokat köszönhet, hiszen az év elején a békás érme sikere végül egy egész rallyt keltett életre.

X-en egyre több elismert elemző véleményét lehet olvasni, miszerint az előző hetek során látott erősödés csupán a kezdet. Ennek tükrében pedig az sem kizárható, hogy ismét  a májusi értéken lesz elérhető a Pepe.

A Pepevel párhuzamosan azonban egy teljesen új érme, a Meme Kombat egyre szélesebb rétegeket ragad magával. A csapat ráadásul a teljes transzparenciára törekszik, ezért saját személyükből sem csináltak titkot.

Vásárolj MK-t és stakeld magas passzív hozamért!

A Pepe Multisig botránya megtépázta a befektetők bizalmát

Április és május során a Pepe hihetetlen sikereket tudott elérni, aminek során a token értéke elérte a mindenkori csúcsot, a 0.00000431 dollárt. Ekkor azonban hatalmas mértékű eladás következett be, amit hónapig tartó zuhanás követett.

A zöld békás token sorsát az sem könnyítette meg, hogy lényegében semmilyen felhasználási móddal nem rendelezik a projekt. Vagyis a vásárlói trend mögött kizárólag a pillanatnyi lelkesedés állhat.

A negatív kilátások augusztusban tovább erősödtek, amikor a fejlesztők multisig tárcájában alapvető változásokat lehetett tapasztalni. Eredetileg a tárca használatához a csapat 5 tagjának engedélye kellett, azonban augusztusban ez a szám kettőre csökkent.

Az esemény után szinte azonnal 16 billió Pepe token, -melynek értéke megközelítőleg 15 millió dollár- különböző kriptotőzsdékre lett kiutalva.

Bár a fejlesztők tagadtak minden vádat azzal kapcsolatban, hogy egy rug pullt készítenének elő, ezt a befektetők kétkedve fogadták.

Ennek eredményeként a Pepe értéke szeptember végére egészen 0.0000006 dollárig esett vissza.

Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy ez lehetett a mélyfont, mivel a Pepe értéke azóta folyamatosan erősödik.

Melegíthetnek a Pepe bikák?

A Pepe multisig botrány rengeteget ártott a projekt megítélésének, ennek ellenére a PEPE akár régi fényében is tündökölhet hamarosan. 

Az előző hetekben elképesztő erősödésnek lehettünk szemtanúi, aminek hála mostanra a token értéke elérte a 0.0000012 dollárt. Ennek köszönhetően az előző 30 nap folyamán a befektetők több mint 110 százalék hozamot vághattak zsebre.

Ezzel párhuzamosan a kereskedési volumen mértéke is megugrott. Míg szeptember gyakran a napi kereskedések mértéke 40 millió dollárnál állt, jelenleg 100 és 400 millió dollár között mozog.

Vagyis néhány hónap alatt a Pepe körüli érdeklődés a sokszorosára tudott emelkedni.

pepe crypto árfolyam grafikon

A most látható ármozgás kapcsán a népszerű elemző, Kaleo túl is tette magát a korábbi kétes multisig ügyen. 

Szerinte a befektetők további erősödésre számíthatnak, és amit most látunk, az csak a kezdet.

Kaleo mellett a 151,000 követővel rendelkező Pauly szintén ezen a véleményen. Meglátása szerint minden adott ahhoz, hogy egy soha nem látott rally vegye kezdetét.

Vagyis összefoglalva elmondható, hogy a multisig botrány hatása továbbra is érezhető, azonban a magas profitban reménykedve sokan elnézőbbek a békás tokennel szemben.

A Meme Kombat csapatának semmi titkolnivalója

Szemben a Pepe kétes ügyleteivel, a Meme Kombat fejlesztői úgy döntöttek, semmit nem fognak eltitkolni a befektetők elől.

Pontosan ezért a projekt honlapján látható a teljes fejlesztői gárda, továbbá az alapítóval, Matt Whitemannel LinkedInen keresztül fel is lehet venni a kapcsolatot.

A Meme Kombat egy előértékesítési szakaszában lévő ERC-20 altcoin, amivel egyszerre lehet aktív és passzív módon is bevételhez jutni. A felhasználók lehetőséget kapnak a natív MK stakelésére, továbbá különböző mém tokenek közötti harcokra fogadhatnak.

Kezdetben 11 mém vesz majd részt a csatákban, idővel azonban a harcosok és a csatázási lehetőségek száma is bővülni fog.

A Meme Kombat felületén már elérhető a stakelés, aminek köszönhetően éves szinten a befektetők 1000%-nál is magasabb hozamot érhetnek el. A stakelés egyik hatalmas előnye, hogy a megszerzett jutalmat akár azonnal fel is tudod használni az MK ökoszisztémában. 

Más szóval a befektetésed végig elérhető marad, míg a jutalmaddal kényelmesen szórakozhatsz.

Köszönhetően az on- és off-chain ötvözésének, a jutalmak felvétele egyáltalán nem jár költségekkel, így kiadás nélkül élvezheted az állandó hozamokat.

Az MK-ból mostanáig közel 1.5 millió dollár értékben sikerült eladni, és jelenleg egy token ára 0.205 dollár.

Amennyiben érdekel a projekt, vagy szeretnéd a fejlesztőket alaposabban megismerni, látogass el még ma a magyar nyelven is elérhető weboldalra. 

Irány a Meme Kombat

Ez is érdekelhet: 

Mutatunk 2 Bitcoin alternatívát, ami berobbanhat 2024-ben

A kriptobálnák újabb alacsony kapitalizációs kriptóra csaptak le - Elmondjuk miért

A 16 legjobb kripto ICO 2023-as befektetéshez

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

Magyar fejlesztésű applikáció segít összekötni a segíteni vágyókat a jó ügyekkel

Az önkéntesek nemzetközi napján, december 5-én startol a BuzzGo, egy ingyenes, hazai fejlesztésű alkalmazás, amely megkönnyíti az önkéntes munkák megtalálását és szervezését. Az app célja, hogy a jó szándék találkozzon a valódi szükséglettel. A Családokért Alapítványnak köszönhetően létrejött felület összeköti a segíteni vágyókat az önkéntes munkát hirdető szervezetekkel, intézményekkel, támogatva ezzel a közösségi összefogást.
2025. 12. 07. 10:00
Megosztás:

Feloldotta a kriptozárat a REVOLUT – újra pénzhez juthatnak a magyar felhasználók!

Meglepetésszerű enyhítéssel rukkolt elő a Revolut: ismét eladhatóvá váltak a bent ragadt kriptók mind a Revolut, mind a Revolut X felületén – noha új tokent továbbra sem lehet vásárolni, a szolgáltató fenntartja a korlátozásokat - számolt be a revb.hu portál.
2025. 12. 07. 08:30
Megosztás:

Hétfőtől megvásárolhatóak a 2026-os éves autópálya-matricák

Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák. 2025. december 8-tól a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a NÚSZ Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is. Fontos tudni, hogy az elővásárlás keretében idén decemberben megvett e-matricák érvényessége 2026. január 1-én kezdődik.
2025. 12. 07. 08:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima és Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2025. 12. 07. 07:00
Megosztás:

MetaMask belép az előrejelző piacokra a Polymarket-integrációval

A MetaMask, a világ legnépszerűbb Ethereum-tárcája új területre lép: közvetlenül a predikciós piacokba integrálódik a Polymarket révén. A friss együttműködés lehetővé teszi, hogy a felhasználók valós események kimenetelére fogadjanak közvetlenül a tárcájukból.
2025. 12. 07. 06:00
Megosztás:

Orosz külügyminisztérium: az Európai Unió 1600 milliárd eurót veszített eddig a szankciókon

Az európai országok gazdasága 2022-től és 2025-tel bezárólag 1600 milliárd eurót veszített az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatt - közölte az orosz külügyminisztérium szombaton.
2025. 12. 07. 05:00
Megosztás:

Solana: tartós veszteségek felé tart az árfolyam, vagy közeleg a fordulat?

A Solana árfolyama kritikus szakaszba ért: az elmúlt napok gyengülése továbbra is megerősíti azt a lefelé tartó csatornát, amely már egy hete meghatározza a mozgását. A piaci bizonytalanság látványosan nő, és a következő irányt most elsősorban a befektetői viselkedés fogja eldönteni.
2025. 12. 07. 04:00
Megosztás:

ÉKM: új szabályozás a vidéki települések teherforgalommal szembeni védelméért

A teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló átfogó intézkedéscsomag célja mindenekelőtt a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, és a balesetek számának csökkentése, hogy ezáltal biztonságosabbá váljon a fő- és mellékutakon való közlekedés, és csökkenjen a településeket érő környezeti és zajterhelés - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája szombaton az MTI-vel.
2025. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Miért kezdik felfedezni a kriptót a nyugdíjasok?

A nyugdíj előtt álló vagy már nyugdíjas korosztály hosszú évekig messziről kerülte a kriptovalutákat, ám ez a trend lassan, de látványosan változik. A nagy intézményi szereplők belépése, a kriptós pénzügyi szolgáltatások fejlődése és az egyszerűbb hozzáférés miatt ma már sokan gondolkodnak azon, hogy portfóliójuk egy kis szeletét digitális eszközökbe fektessék. De vajon miért most, és milyen kockázatokkal jár mindez?
2025. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A Maros-partra vezető új kerékpárút épül Makón

Uniós támogatással a Maros-partra vezető, 5,4 kilométer hosszú új kerékpárút épül Makón - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 07. 01:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

A XVI. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
2025. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin 92 000 dolláron áll – akár duplázódhat is 2026-ra, de a Digitap ($TAP) lehet az a kripto, amely ebben a ciklusban berobban

A Bitcoin ismét 92 000 dollár fölé emelkedett, és az iparág meghatározó szereplői máris találgatják, merre tarthat a következő időszakban.
2025. 12. 06. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 12. 06. 22:00
Megosztás:

A Bitcoin visszatér 93 000 dollár fölé, miközben az altcoinok is magukhoz térnek: a Digitap ($TAP) válik a 2026-os év legígéretesebb kriptós előértékesítésévé

A Bitcoin időről időre emlékezteti a befektetőket arra, milyen gyorsan képes mozdulni bármelyik irányba. Októberben 126 000 dollárig emelkedett, novemberben 80 000 dollár alá esett vissza, most pedig decemberre újra 93 000 dollár fölé kapaszkodott. A ciklus végi volatilitás jelen van, az ETF-beáramlások újra felerősödtek, a Vanguard végre csatlakozott a piacra, és a vezető kriptoeszközök is széles körben kezdenek visszapattanni.
2025. 12. 06. 21:00
Megosztás:

A Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A Fitch Ratings ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását és továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat – negatív kilátások mellett. 2025-ben világszerte leminősítési hullám volt látható, amely számos európai és régiós országot érintett, ezért is komoly eredmény, hogy az elmúlt időszakban elkerültük a leminősítést, így mind a három nagy hitelminősítő – a Fitch Ratings, a Standard and Poors és a Moody’s – változatlanul befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Az EB 120 millió eurós büntetést szabott ki az X-re

Az Európai Bizottság 120 millió eurós bírságot szabott ki az X (korábban Twitter) közösségimédia-platformra a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet (DSA) átláthatósági előírásainak megsértése miatt - közölte pénteken a brüsszeli testület.
2025. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök-helyettes: súlyos gazdasági károkat okozott a kilépés az EU-ból

A brit miniszterelnök-helyettes szerint súlyos gazdasági károkat okozott Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból (Brexit).
2025. 12. 06. 18:00
Megosztás:

Teljes irányváltást követelnek az Európai Bizottságtól a V4-es agrárkamarák

Teljes irányváltást követel az Európai Bizottságtól a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák agrárkamara, az erről szóló közös nyilatkozatot pénteki tanácskozásukon fogadták el - közölte az MTI-vel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
2025. 12. 06. 17:00
Megosztás:

Munkáshitel – a fiatalok köszönik, nem kérnek belőle!

A 2025 januári indulásakor nagy várakozás övezte a kamatmentes Munkáshitelt, ám hamar kiderült: a kezdeti lelkesedés után a kereslet meredeken zuhant, a bankok pedig mostanra kiszálltak a fiatalokért folyó versenyből, már sehol nem érhető el jóváírás a Munkáshitel igénylések mellé. Miért lett a sejtett sikertörténetből rövid időn belül csendélet? Miért ütközik a fiatalok igénye és a kormányzati/banki logika?
2025. 12. 06. 16:00
Megosztás:

Abu Dhabi új Bitcoin-központtá válik – intézményi pénz és globális energiaérdekek állnak a háttérben

A kriptoszektor következő nagy központját keresve egyre többször fordul a figyelem a Közel-Kelet felé. Most úgy tűnik, Abu Dhabi lép elő a digitális eszközök egyik legfontosabb globális csomópontjává. A Bitcoin MENA konferencia nem egyszerű iparági találkozó: sokkal inkább bepillantás abba, merre tart a világ kriptopénzekkel kapcsolatos geopolitikája és gazdasága.
2025. 12. 06. 15:00
Megosztás: