Szárnyaló tőzsdék, amire furcsán néz a szakember

Továbbra is erősek a piacok. Az S&P500 közelíti a 200 napos mozgóátlagot, mindeközben a DAX már csak cirka 1 százalékra van a történelmi maximumtól. Varsó pedig múlt kedden ütött új csúcsot.

Szárnyaló tőzsdék, amire furcsán néz a szakember

Prága ugyan lemaradó, de ott is a történelmi maximum közelében kereskednek, miközben itthon ma is új történelmi csúcsot ütött az index. Az utóbbiak esetében ez talán kevésbé meglepő, hiszen mi is többször rámutattunk, hogy ezek a piacok alulértékeltek a többiekhez képest. 

Németországban meg jön a fiskális lazítás, aminek lehet örülni. Ugyanakkor a stratégák próbálják megmagyarázni az amerikai „csodát”. A BNP Paribas szerint a recesszió nélküli tőzsdei zuhanás lehet az amerikai piac ellenállóképességének az oka. Ugyanis az elmúlt 100 év tapasztalatai szerint akkor szokott ilyen erős lenni a piac egy összeomlás után, ha azt nem követi recesszió az USA-ban.

S itt jön be az első negyedéves amerikai GDP adat, ami 0,3 százalékos kontrakciót mutatott. A visszaesés elsődleges oka pedig a megnövekvő import volt, az húzta vissza a teljesítményt. 

Annak pedig a magas adók bevezetése előtti készletfelhalmozás az oka. Ez a visszájára fordulhat az elkövetkező negyedévben, ami támogató lehet a második negyedéves GDP-re nézve. 

Mindenesetre a GDPNow egyelőre 1 százalék körüli bővülést jelez előre erre a negyedévre, miközben a piaci szereplők elég széles tartományban -1 és kb. 2,5 százalék közötti GDP „növekedést” várnak, valamivel 1 százalék alatti átlaggal.

S itt jön be a recesszió kérdése. Régebben két negyedévi GDP visszaesés volt a recesszió definíciója, ami mostanra más definíciót kapott. A National Bureau of Economic Research (NBER) non-profit és független gazdasági elemzőkből álló intézmény szerint a recesszió az a jelenség, amikor a gazdasági aktivitás jelentősen visszaesik és az az egész gazdaságra kiterjed. 

Ilyen értelemben kicsit nehezebb előrejelezni, s általában inkább utólag derül ki, hogy recesszióban van, volt-e a gazdaság vagy sem. Ugyanis nincs fix metódus vagy szabály a meghatározására. Ugyanakkor a munkaerőpiac milyensége azért mégis meghatározó. Azon belül is a személyes jövedelmek és a munkanélküliségi ráta.

A munkaerőpiac pedig a központi kormányzati elbocsátások ellenére alapvetően jól van. A munkanélküliségi ráta 4,2 százalék. A személyi bevételek és költések sem mutatnak egyelőre recessziót, hiszen moderált mértékben növekednek. 

Viszont árgus szemekkel figyeli mindenki a másodlagos indikátorokat, amelyek jelezhetik a munkaerőpiac romlását. Ilyen pl. a fogyasztás eltolódása gyengébb minőségű termékek felé, vagy a tartósan munkanélküliek számának növekedése

Jelenleg azt tudjuk, hogy Trump elnök elég mélyen beavatkozott a gazdaságba. Ezek hatása negatív a kereskedelemre, amelyről csak mostanában tudunk meg majd adatokat. A belső termelés felépülése kérdéses, s még a hamarosan várható esteleges kereskedelmi megállapodások esetén is magasabb árakra és visszaeső keresletre lehet számítani. 

Mindezek mellett a Fed a héten esedékes kamatdöntő ülésén nagy valószínűséggel kivár, s nem változat a kamatokon. Ezt Trump elnök valószínűleg nem fogja szó nélkül hagyni. Aminek nem fogunk örülni, ugyanakkor fontos lesz, hogy mit mond Powell. A piac különben június-júliusra vár egy kamatcsökkentést, amit az év hátralévő részében még 2-3 vágás követhet.

S akkor vissza a piacokra. Lehet, hogy a recessziót elkerüli az Egyesült Államok – habár ez még kétséges szerintem, s a valószínűség azért folyamatosan növekszik, jelenleg 40-60 százalék között áll– de a korábbi folyamtokhoz képest a kilátások jelentősen romlottak. 

Így a túlzott részvénypiaci emelkedés nem indokolt. Különben a Marketwatch szerzője, Joseph Adinolfi összeszedte, hogy ha legalább kilenc egymást követő napon át emelkedett a múltban az S&P500 index (mint most, s amire 20 éve nem volt példa), akkor az ezt követő időszakban több mint 50 százalékos valószínűséggel tovább emelkedik egy picit, mintegy 2 százalékos mértékben (1-6 hó). 

Ez persze egy statisztika, ami kapaszkodó lehet. Miközben a közelben levő 200 napos mozgóátlag egy természetes ellenállás lehet, az RSI, vagy a napon belüli MACD indikátorok csak enyhe túlvettséget mutatnak. Azaz a nagy menet ellenére a technikai kép vegyesnek tűnik a folytatás tekintetében. Funda oldalról pedig majdnem minden nap elmondjuk ugyanazt, szóval most nem ismétlünk. (forrás: ERSTE elemzés)

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás: