Szemléletváltás a mezőgazdasági biztosításokban, a termés mellett egyre több vagyontárgyat is biztosítanak a gazdák

Egyre több gazda ismeri fel, hogy a mezőgazdasági biztosítások kiszámítható védelmet nyújtanak a klímaváltozás miatt hektikusabbá váló, szélsőséges időjárás okozta károk ellen. Az öngondoskodási hajlandóság erősödését jelzi, hogy a díjtámogatott növénybiztosítási szerződések száma folyamatosan és látványosan növekszik, 10 év alatt a 20-szorosára emelkedett. A pusztító viharok és jégesők azonban nemcsak a földeken, hanem a mezőgazdasági épületekben, eszközökben, gépekben is komoly károkat okozhatnak. A Groupama Biztosító tavaly mintegy 1800 bejelentés nyomán 2,2 milliárd forintot fizetett ki a károsultaknak, minden hetedik, nyolcadik esetben vagyontárgyakban keletkezett károk enyhítésére, ami azt jelzi, a gazdák is felismerték: szemléletváltásra van szükség a kockázatok kezelésében.

Szemléletváltás a mezőgazdasági biztosításokban, a termés mellett egyre több vagyontárgyat is biztosítanak a gazdák

Magyarországon vélhetően óriási felfutás előtt áll az agrárbiztosítások piaca, hiszen míg a szomszédos Ausztriában 90 százalék a biztosított mezőgazdasági területek aránya, ez Magyarországon csupán 50 százalékos. A növekedés ugyanakkor látványos hazánkban is. A növénybiztosításoknál, amelyeknél az állam akár 70 százalékos díjtámogatást is nyújthat a gazdáknak, 10 év leforgása alatt a szerződések száma a 20-szorosára, értékük pedig a 10-szeresére emelkedett. A gyarapodásnak köszönhetően a biztosított területek aránya a szántóföldi növényeknél mára elérte a 42, a zöldségkultúráknál pedig megközelíti az 50 százalékot.

A szélsőséges időjárás, a viharok vagy a jégesők azonban nemcsak a földeken, a növényekben okozhatnak jelenős károkat, sok helyen megrongálják a mezőgazdasági épületek tetőszerkezetét, üvegezését, a traktorokat, kombájnokat sem kímélik, de kárt okoznak a szárítókban, tárolókban, öntözőberendezésekben is.

A magyarországi piacon meghatározó szerepet betöltő Groupama Biztosító mezőgazdasági kárkifizetései például 2021-ben másfélszeresére nőttek a megelőző évihez képest. Különösen kiemelkedő károkat okoztak a jégverések, egy év alatt annak ellenére, hogy darabszámban nem nőtt a jégverések miatti kárbejelentések száma, az általuk okozott kár csaknem duplájára emelkedett.

„Úgy látjuk, hogy a gazdák egyre tudatosabbak, egyre többen ismerik fel közülük a mezőgazdasági vagyontárgyak biztosításának fontosságát is. Ezekkel a termelők igényeire szabott konstrukciókkal az általános vagyontárgyak mellett a mezőgazdasági ingatlanokat (tárolók, szárítók, istállók stb.), mezőgazdasági gépeket és berendezéseket, növényi termékeket is biztosítási védelem alá lehet helyezni. A klímaváltozás egyfajta szemléletváltást is elindított a piacon, amit jól mutat, hogy társaságunk is évről évről-évre több mezőgazdasági vagyonbiztosítást kezel, 2021-ben például 35 százalékkal több gazda bízta ránk mezőgazdasági vagyonának biztosítását” – mondja Baranyi Szabolcs, a Groupama Biztosító mezőgazdasági üzleti igazgatója.

A változást jelzi az is, hogy a társaság egyre növekvő arányban térít meg vagyontárgyakban (épületben, járműben, vagy más eszközben) keletkezett károkat, tavaly már a mezőgazdasági kifizetések 12-14 százaléka tartozott ebbe a körbe. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy az ilyen típusú káresemények harmada épületekben következett be.  A Groupama Biztosító a jövőben is arra törekszik, hogy a gazdák speciális igényeihez igazított mezőgazdasági biztosítási konstrukcióival megfelelő, megbízható eszközt kínáljon valamennyi kockázat kezelésére.

Félmilliós Peugeot és 15 milliós Renault: a francia használtautó-piac két arca

A Használtautó.hu adatai alapján a francia autók hazai piaca 2025 és 2026 januárját összehasonlítva kiegyensúlyozott képet mutat, ugyanakkor a részletekben már jól látható különbségek rajzolódnak ki a különböző szegmensek között. A használt autók esetében továbbra is a jól ismert, régóta piacon lévő modellek dominálnak, és az érdeklődési rangsorban csak kisebb átrendeződések figyelhetők meg. Ezzel párhuzamosan azonban az új, 6000 kilométernél kevesebbet futott autók piacán már jóval dinamikusabb mozgások zajlanak, ahol egyre inkább a modernebb, crossover és SUV modellek kerülnek előtérbe.
2026. 03. 20. 08:30
Megosztás:

Erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött a forint péntek reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 20. 08:00
Megosztás:

Lecsengett az Otthon Start első hulláma, télen újra érdemes volt alkudozni a vevőknek

Az év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni.
2026. 03. 20. 07:30
Megosztás:

Fordulat az ügyfélkiszolgálásban: újra az emberi kapcsolat a döntő

Az idei évben is sor került a hazai vállalatok ügyfélkiszolgálási gyakorlatának értékelésére az immár 17. alkalommal megrendezett Kiváló Kiszolgálás Program keretében. A 2025-ben legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó cégeket négy kategóriában ismerték el. Az elmúlt három év gyakorlatához hasonlóan a vizsgálat nemcsak a klasszikus ügyfélkapcsolati csatornákat vette górcső alá, hanem a közösségi médiában zajló interakciókat is értékelte.
2026. 03. 20. 07:00
Megosztás:

Százezrek dolgoznának többet a hagyományos kereteken kívül

Képzett, nyelveket beszélő, sok esetben teljes állásban dolgozó emberek alkotják a hazai rugalmas munkaerőpiac (gig economy) gerincét. A Giggle több mint 160 ezer hazai felhasználó adatait feldolgozó legújabb kutatása meglepő tényre világít rá: a magyar munkavállalók jelentős része nem kevesebbet, hanem többet - átlagosan heti 10 extra órával többet - szeretne dolgozni. A hagyományos munkaerőpiac merev keretei azonban ezt sokaknak nem teszik lehetővé, így egyre többen fordulnak a rugalmas platformmunka felé, hogy megteremtsék a hiányzó anyagi biztonságot.
2026. 03. 20. 06:30
Megosztás:

Új irányokra van szükség a biotermelés további bővüléséhez

A hazai szakemberek konstatálták először, de a legfrissebb nemzetközi és európai, ökológiai gazdálkodással kapcsolatos agrárstatisztikákból is egyértelmű, hogy a biogazdálkodásba vont magyarországi területek növekedése megtorpant az elmúlt időszakban. Míg számos európai ország e téren is dinamikus bővülést mutat, hazánkban fókuszváltásra – a feldolgozóipar erősítésére, a közétkeztetés zöldítésére és az adminisztrációs terhek csökkentésére – van szükség ahhoz, hogy a szektor elérje vagy minél inkább megközelítse az Európai Unió által 2030-ra kitűzött 25%-os arányt, ‒ hívta fel a figyelmet hazánk meghatározó ökológiai minősítő szervezete, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.
2026. 03. 20. 06:00
Megosztás:

A CityOne Csoport bejelentette az elmúlt évek egyik legnagyobb budapesti városi logisztikai tranzakcióját

A CityOne Csoport a mai napon bejelentette, hogy megvásárolta a TIER 1-es német autóipari beszállító WOCO Csoport kőbányai üzemcsarnokát. A jövőben KőbányaOne Logisztikai Park néven működő korszerű ingatlan megszerzése az elmúlt évek egyik legjelentősebb, Budapesten belüli logisztikai ingatlantranzakciója.
2026. 03. 20. 05:30
Megosztás:

Digitális kapu nyílik a magyar gazdálkodók számára a növénybiztosításokhoz

Új szolgáltatás érhető el az MBH AgrárPartner Platformon: az MBH Csoport és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. együttműködésének köszönhetően a gazdálkodók mostantól online is elindíthatják növénybiztosításuk megkötését. Az új funkció révén a termelők több biztosító ajánlatai közül választhatnak, amelyhez aztán az alkusztól személyre szabott szakértői támogatást, kár esetén pedig a rendezéshez segítséget is kaphatnak. A mezőgazdasági termelést egyre nagyobb mértékben érintik az időjárási szélsőségek, így a megoldás különösen fontos lehet az ágazatban tevékenykedő cégek és vállalkozók számára.
2026. 03. 20. 05:00
Megosztás:

Kutatás: Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhetőek a hazai nő vállalkozók, valamint vezető beosztásban dolgozó nők mindennapjai - derül ki a Számlázz.hu legújabb felméréséből. Leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, de a többi korosztály sincs jobb helyzetben: az összes válaszadó 76%-a érzi úgy, hogy időnyomásban él. Ellenben a jövedelmével a többség nagyjából elégedett.
2026. 03. 20. 04:30
Megosztás:

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás: