Szigorították a korlátozásokat Németországban

Életbe léptek az omikron nevű koronavírus-variáns terjedésének lassítását szolgáló járványügyi korlátozások kedden Németország összes tartományában.

Szigorították a korlátozásokat Németországban

A legfontosabb új szabály szerint legfeljebb tíz ember vehet részt családi eseményen vagy egyéb magánrendezvényen, ha beoltatták magukat az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen, vagy igazoltan átestek a fertőzésen. Az oltatlanokra az a már novemberben bevezetett előírás érvényes, hogy a saját háztartásuk tagjaival és legfeljebb egy további háztartás két tagjával tölthetik együtt az időt.     
    
Az éjszakai szórakozóhelyeket határozatlan időre bezárták, a tömegrendezvények elmaradnak - így helyszíni közönség nélkül tartják meg a  sportversenyeket is -, és szilveszterkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékozás közterületen. Az új korlátozások kiegészítik az eddigieket, amelyek az oltatlanokat sújtották, így például kitiltották őket a közösségi élet zárt térben zajló eseményeiről és a kiskereskedelemből, kivéve az alapellátást biztosító boltokat.
    
Németországban egyelőre enyhül a járvány, a napi új fertőződések száma december eleje óta csökken - kedd reggel 21 080 esetet jelentettek az előző 24 órából, szemben az egy héttel korábbi 23 428-cal -, de megjelent és halálos áldozatot is szedett már az omikron, a SARS-CoV-2 minden korábbinál ragályosabb változata.
    
A szövetségi kormány szerint elkerülhetetlen, hogy az omikron "leváltsa" az egyelőre uralkodó delta variánst, és elindítsa a járvány újabb, ötödik hullámát. A járvány karácsonytól számítva 1-3 héten belül várt hulláma az egyszerre megbetegedő munkavállalók nagy száma miatt akár az úgynevezett kritikus infrastruktúra - például az egészségügyi ellátórendszer, a rendőrség és az áramszolgáltatás - működését is veszélyeztetheti a kormány és szakértői szerint.
    
A fenyegető omikron-hullám miatt vezették be a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, találkozások számának csökkentését szolgáló új korlátozásokat, amelyekről a szövetségi kormány és a járványügyi védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányok vezetőinek karácsony előtti tanácskozásán állapodtak meg. A megállapodás a minimálisan kötelező intézkedésekről szól. A tartományok saját hatáskörben tovább szigoríthatnak. Mecklenburg-Elő-Pomerániában például bezáratták a múzeumokat, mozikat, színházakat és az uszodákat is, az állatkertekben pedig kizárólag a szabadtéri kifutók látogathatók. Baden-Württembergben a magánrendezvényekre vonatkozó korlátozás mellett azt is elrendelte a helyi kormány, hogy a vendéglátóhelyek legfeljebb 22:30-ig tarthatnak nyitva.
    
Az omikron elleni védekezés másik fő területe az oltási kampány, mindenekelőtt az új variáns semlegesítését elősegítő emlékeztető oltások beadásának felgyorsítása. Karl Lauterbach szövetségi egészségügyi miniszter vasárnapi bejelentése szerint sikerült teljesíteni az első célt, vagyis azt, hogy karácsonyra elérje a harmincmilliót a beadott frissítő oltások száma. A következő cél a hatvanmillió, amelyet legkésőbb január végén kell elérni. Ugyancsak január végére kell 80 százalékra emelni a legalább egy adag oltással rendelkezők arányát.
    
A szövetségi kormány keddi adatai szerint a német lakosság 73,9 százaléka - 61,5 millió ember - kapott legalább egy adag védőoltást a Covid-19 ellen. Teljes oltással a lakosság 70,9 százaléka - 59 millió ember - rendelkezik. Az emlékeztető oltást a lakosság 36,6 százaléka - 30,4 millió ember - kapta meg. Az oltatlanok 21,7 millióan vannak, a lakosság 26,1 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: