Sztártételek, meglepő leütések: Így zárult az aukció három napja

Szenvedélytől fűtött licitálások és feszültséggel teli pillanatok – ilyen volt a BÁV ART 84. Művészeti Aukciója. Az esemény csúcspontja Bak Imre Vezérfonal című festményének elképesztő árverése volt, ahol 22 millió forintnál csapott le a kalapács. De a meglepetések itt nem értek véget: a Magyar Állam közigazgatási térképe szerény kikiáltási árról indulva egészen 18 millió forintig tört utat magának. – Írásunkban felelevenítjük a magyar aukciós piac legújabb fejezetének legemlékezetesebb pillanatait!

Sztártételek, meglepő leütések: Így zárult az aukció három napja

A művészetek rajongóinak a téli szezon egyik kiemelkedő eseménye volt a 84. Művészeti Aukció, amelyet idén december 3-5. között rendeztek meg a MOM Kulturális Központ Kupolatermében. A BÁV ART szakértői által gondosan válogatott, közel 800 tételből álló kínálatban művészettörténeti ritkaságok, páratlan ékszerek és modern kincsek is várták az érdeklődőket.

Hazánk leghosszabb múltra visszatekintő, több mint egy évszázados hagyománnyal rendelkező aukciósháza az 1920-ban megrendezett első művészeti árverés óta vezető pozíciót tölt be a magyar műkereskedelem ékszer-, ezüst-, arany- és műtárgy szegmenseiben, és ez az egyetlen hazai aukciósház, amely a műkereskedelem teljes spektrumát lefedő kínálattal rendelkezik, a festményektől a fegyverekig.

A BÁV ART ékszer- és óragyűjteménye egyedülálló a piacon, hiszen egyetlen más aukciósház sem kínál ilyen széles választékban és kiemelkedő minőségben arany ékszereket és márkás órákat. Nem véletlen, hogy már az első napon teltházas közönség előtt zajlott a licitálás. A férfiak körében jól ismert Audemars Piguet Royal Oak karóra a várakozásokat messze túlszárnyalva, több mint kétszeres áron, 8,5 millió forintért került kalapács alá.

Hasonló sikert ért el a Patek Philippe Calatrava férfi karóra is, amely szintén megduplázta kikiáltási árát, így 4 millió forintért kelt el. A numizmatika szerelmesei számára Gratianus római császár érméje bizonyult különleges vonzerőnek, hiszen történelmi jelentősége miatt kétszeres áron került új tulajdonoshoz.

A bécsi császári udvarhoz köthető ékszerkülönlegességek is nagy érdeklődést váltottak ki a közönség körében. A IV. Károly koronás monogramjával díszített briliáns karláncot 1,1 millió forintért ütötték le, míg az I. Ferenc monogramjával ékesített gyűrű megközelítette a 1,5 millió forintos árat.

A második napon a festmények, bútorok és műtárgyak aukciójára került sor. A gyűjtők túlnyomó része inkognitóban maradt, és megbízottakon keresztül, online vagy telefonon  licitált, ezért a helyszíni részvétel visszafogottabb volt. Ennek ellenére a licitálás intenzitása nem csökkent, sőt, több tétel esetében hosszan elnyúló és izgalmas versengés alakult ki.

Rippl-Rónai József Kalapos nő szőrmegalléros kabátban című festménye 14 millió forintig emelkedett, míg Aba-Novák Vilmos Cirkuszi artisták (1934) című alkotása 13 millió forintért kelt el a hosszú percekig tartó feszült licitálás végén. Figyelemre méltó eredményt ért el Czene Béla Akt perugiai háttérrel (1977) című festménye is, amely a kikiáltási ár nyolcszorosáért, 4,2 millió forintért talált új tulajdonosra.

A legnagyobb érdeklődést azonban kétségkívül Bak Imre Vezérfonal című ikonikus festménye váltotta ki. A hangulat a tetőfokára hágott, a résztvevők visszafojtott lélegzettel követték az eseményeket. A festmény leütési ára végül a kikiáltási ár közel kétszerese, 22 millió forint lett, így jutalékkal növelten 26,4 millió forintos áron az aukció egyik csúcspontjává vált.

A harmadik nap a fegyverek és kerámiák árverésével zárta az aukciósorozatot, amely izgalmas licitharcokkal és kiemelkedő eredményekkel emlékezetessé vált. Az ezüst szekcióban számos tétel a kikiáltási ár többszöröséért kelt el: az erdélyi barokk cápás pohár 800 ezer forintról egészen 4,2 millióig, míg a szecessziós cigarettatárca 120 ezerről 420 ezer forintra emelkedett.

A kerámiák kategóriájában Gádor István és Gorka Lívia művei kiemelkedően szerepeltek, gyakran három-négyszeres áron keltek el. Közülük a legmagasabb licitet Gorka Lívia Napkorong című alkotása érte el, amely 1,7 millió forintért talált gazdára. A Zsolnay kagylóváza is hatalmas érdeklődést váltott ki, 1,4 millió forintos kikiáltási ára 7,5 millióig szökött fel. A tibeti zászlóképek egyaránt négyszeres áron keltek el.

Az aukció abszolút csúcspontját azonban a Magyar Állam közigazgatási térképe jelentette: ez a ritka, a Tisza-család geszti kastélyából származó darab 650 ezer forintos induló árról elképesztő 18 millió forintra emelkedett, így jutalékkal együtt 22,5 millió forintot fizetett érte a vevő. A tétel különlegessége a kastély szárazpecsétje, amely minden szelvényén látható, és mint az első térkép, amely a vármegyék bevezetését ábrázolja, méltán vált az aukció legnagyobb szenzációjává. 

„Az aukció három napja szépen példázta a magyar művészeti piac pezsgését és sokszínűségét. Az izgalmas licitálások és a gondosan válogatott tételek iránti kiemelkedő érdeklődés ismét rávilágított a művészetek időtálló értékére.

Büszkék vagyunk arra, hogy az ország egyetlen, teljes spektrumot lefedő aukciósházaként továbbra is vezető szerepet töltünk be a hazai műkereskedelemben. Az év azonban még korántsem ért véget: jövő héten elindítjuk karácsonyi Online Aukciónkat, amelyet a hagyományokhoz híven a Szent István körúti galériánkban rendezett kiállítás kísér majd.” – mondta Fertőszögi Péter, a BÁV ART művészeti igazgatója az aukció után.

A BÁV ART háromnapos művészeti aukcióját követően jövő héten kezdetét veszi a 10. Online Aukció. Az esemény december 11. és 20. között zajlik majd a BÁV ART aukciós portálján: https://aukcio.bav-art.hu. Az árverésre kerülő tételek személyesen is megtekinthetők az online aukció teljes időtartama alatt, naponta 10:00 és 18:00 óra között a BÁV ART Aukciósház és Galéria épületében (1055 Budapest, Szent István krt. 3.).

Izrael megtámadta Iránt

Izrael megelőző csapást mért Iránra - jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
2026. 02. 28. 09:00
Megosztás:

Az Erste Ingatlan Alapok nyerték el az „Év Ingatlanpiaci Vállalata” díjat a Real Estate Awardson

A hazai ingatlanpiac egyik legjelentősebb szakmai díjával ismerték el az Erste Ingatlan Alapok több mint két évtizedes, stabil és értékteremtő működését a 2026-os Real Estate Awards gálán. Az elismerés a társaság piacvezető szerepét, fenntarthatósági törekvéseit és következetes üzleti teljesítményét igazolja.
2026. 02. 28. 08:00
Megosztás:

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket

Átadták az Év szállodája 2025 elismeréseket pénteken este, a pályázatot tavaly szeptemberben hirdette meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a Visit Hungary szakmai partnerségében - közölte a MSZÉSZ az MTI-vel.
2026. 02. 28. 06:00
Megosztás:

Így teremthetnek versenyelőnyt a bizonytalanságból a biztosítók

A makrogazdasági bizonytalanság, a geopolitikai feszültségek, a szabályozási környezet széttagoltsága, illetve a gyors technológiai változások egyre összetettebb és kiszámíthatatlanabb működési körülményeket teremtenek világszerte a biztosítási szektor számára – állapítja meg az EY legfrissebb ágazati jelentése. Ezek a megatrendek a kihívások mellett azonban lehetőségeket is kínálnak az intézetek vezetőinek.
2026. 02. 28. 05:00
Megosztás:

Nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

A lakáskárok száma 36 százalékkal emelkedett 2025-ben, miközben a szélsőséges időjárás egyre nagyobb szerepet játszik az ingatlanokat érintő káreseményekben – derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából[1] és a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. lakásbiztosítási állományára vonatkozó éves adataiból. A közös elemzés szerint miközben nő a kárkifizetések összege, a háztartások egy része kevésbé készül fel pénzügyileg a váratlan helyzetekre, és továbbra is jelentős az alulbiztosítottság kockázata. A növekvő kockázatok miatt kiemelten fontos a megfelelő lakásbiztosítás kiválasztása, amelyben már mesterséges intelligencián alapuló szakértői támogatás is segíti az ügyfeleket.
2026. 02. 28. 04:00
Megosztás:

Megjelent a NAV 2026-os ellenőrzési terve - lássuk kik vannak a célkeresztben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2026-os ellenőrzési terve. A dokumentum alapján az elmúlt évek hagyományait folytatva az adatvagyonát felhasználva idén is célzottan választja ki ellenőrzésre az adózókat a hatóság. A Deloitte szakértői szerint a NAV-ot továbbra is a fokozatosság elve vezérli: először adatot egyeztet, illetve támogat, azonban a visszaesőknél azonnal közbeavatkozik.
2026. 02. 28. 03:00
Megosztás:

Koleszterin, vérnyomás: rendben! De mi a helyzet a vérzsírral?

A vezetők jelentős része rendszeresen ellenőrizteti a koleszterinszintjeit és a vérnyomását. Ha ezek rendben vannak, megnyugodnak. A számok jók, a teljesítmény magas, a napi működés stabil. A kockázat „kezelve”. A legutóbbi kutatási eredmények alapján a szív-érrendszeri kockázat ugyanakkor nem kizárólag a koleszterinszintről szól.
2026. 02. 28. 02:00
Megosztás:

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás: