Hány forintba kerül az utasbiztosítás egy napra 2026 nyarán?

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) tagvállalati adatai alapján az év első öt hónapjában megkötött utasbiztosítások átlagos díja naponta és személyenként a 850-900 forint közötti sávban mozgott. Az utazni vágyók tehát továbbra is igen kedvező feltételekkel gondoskodhatnak a biztonságukról. A kedvező díjszint ellenére a kiutazók mintegy harmada még mindig utasbiztosítás nélkül indul útnak. Közülük sokan tévesen úgy vélik, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya (EEK) vagy a bankkártyájukhoz kapcsolódó szolgáltatás önmagában is elegendő védelmet nyújt.

Hány forintba kerül az utasbiztosítás egy napra 2026 nyarán?

A mai nappal beköszönt az iskolai vakáció, és ismét százezrek kelnek útra, hogy szabadságukat külföldön töltsék. Az utazások célpontja, illetve a tervezett programok sokszínűsége alapvetően befolyásolja az optimális utasbiztosítás fedezeti körét, és ezen keresztül a díját is. Van azonban néhány elem – például a betegség- és balesetbiztosítási limitek, az autós asszisztencia, vagy az értékes műszaki cikkek védelme –, amelyeken semmiképpen nem érdemes spórolni.

Mekkora az orvosi ellátások optimális térítési limitje?

Az egyes országokban jelentősen eltér a betegséghez vagy balesethez kapcsolódó orvosi ellátások költsége. Emiatt – minden eshetőségre felkészülve – az alábbi minimális térítési limitekkel célszerű számolni a kalkuláció során:

-az EU országaiba legalább 50 millió forintos,

-a világ távolabbi országaiba legalább 100 millió forintos,

-Ausztrália, Kanada és az USA esetében pedig a kiemelkedően magas egészségügyi költségek miatt legalább 200 millió forintoslimitet érdemes beállítani. Sőt, az utóbbi ország esetében az ideális megoldást a limit nélküli fedezet jelenti.

A bankkártyákhoz kapcsolódó utasbiztosításoknál is elsősorban az orvosi ellátás térítési feltételeit kell alaposan megvizsgálni, és szükség esetén kiegészítő biztosítással megerősíteni a védelmet. Távoli úticél választásakor azt is ellenőrizni kell, hogy a kártyához kapcsolt biztosítás egyáltalán kiterjed-e a célországra. Az alapszintű dombornyomású kártyák ugyanis sokszor csak Európán belül kínálnak erősen korlátozott fedezetet.

Szintén a bankkártya-biztosításoknál fontos előre kideríteni a speciális feltételeket. Előfordulhat, hogy a szolgáltatás aktiválásához előre jelezni kell az utazási szándékot a biztosító felé, vagy feltételül szabják, hogy a kártyát előzetesen már használni kell az adott országban.

Az Európai Egészségbiztosítási Kártya korlátai

Az EU-ba szervezett utazások során az EEK is csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt teljes körű biztonságot. Ez a kártya értelemszerűen kizárólag az állami egészségügyi ellátással közvetlenül kapcsolódó költségeket fedezi. Nem téríti meg viszont az olyan kiadásokat, mint a betegszállítás, a hozzátartozók utazása vagy a poggyászkár, és nem biztosít a bajba jutott utasnak külföldön kiemelten fontos, 24 órás magyar nyelvű telefonos asszisztenciát sem.

Ha a rászoruló utas magánszolgáltató intézményben látják el, a kártya az ellátást csak akkor fedezi, ha az adott szolgáltató szerződéses viszonyban áll a tagállam társadalombiztosítási szervével. Emellett számos országban az állami szolgáltatóknál is önrésztkell fizetni az ellátásért, egyes uniós államokban pedig visszatérítéses rendszer működik – vagyis az ellátás és a gyógyszerek költségeit a betegnek kell megelőlegeznie.

További alapvető szempontok a szerződéskötéshez

Időzítés: Az utasbiztosítások túlnyomó részét ma már online kötik meg az ügyfelek, gyakran az utazás napján. Ez általában nem okoz problémát, de a biztosítók egy része szigorúan előírja, hogy azt még Magyarország területéről kell megkötni.

Kizárások: Általában nem biztosítható az a betegség, amely már az utazás előtt is fennállt, és a terhességgel kapcsolatos sürgősségi ellátást sem fedezi minden konstrukció. Emellett számos aktivitás (búvárkodás, hegymászás, rafting stb.) extrém sportnak minősülhet,amelyekre kiegészítő fedezetet kell kérni. Fontos tudni, hogy egyetlen biztosítónál sem köthető utasbiztosítás olyan országba vagy térségbe, amelyet a Külügyminisztérium háború vagy fegyveres zavargások miatt utazásra nem javasol. Ilyen terület jelenleg a szomszédos Ukrajna is, vagyis a kizárások miatt egy esetleges kárpátaljai látogatás kockázatait sem lehet biztosítással lefedezni.
Nagyobb értékű tárgyak: A poggyászbiztosítási feltételek eltérően szabályozzák az értékesebb eszközök (laptop, mobiltelefon, fényképezőgép, ékszer) védelmét, így ezekre is szükség lehet kiegészítő fedezetre.

„Az utasbiztosítások feltételei között igen jelentős eltérések lehetnek, ezért a szerződéskötés előtt mindenképpen célszerű biztosítási alkusz segítségével összehasonlítani a különböző ajánlatokat – hívja fel a figyelmet Baksa Melinda, a FBAMSZ elnökségi tagja. – Ma már az alkuszok összehasonlító felületein percek alatt magunk is elvégezhetjük ezt az összevetést. Az igényeinknek leginkább megfelelő utasbiztosítás kiválasztásával egyszerűen elérhetjük, hogy a nyári vakáció valóban a lehető legkisebb anyagi és szervezési kockázat mellett teljen.”


Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás:

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között

Augusztus 1-jétől ismét vonattal lehet utazni Dombóvár és Komló között, ezen a vonalon az utasok 400 forintos, kedvezményes, fedélzeten vásárolható jegyet válthatnak - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 19. 05:00
Megosztás:

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli államfőre lenne szükség

A Tisza Párt szerint pártpolitikai kötődés nélküli köztársasági elnökre lenne szükség.
2026. 07. 19. 04:00
Megosztás:

Megjelent a Magyar Közlönyben a 17. alaptörvény-módosítás

Megjelent az alaptörvény 17. módosítása szombat este a Magyar Közlönyben, így hivatalosan is kihirdették a jogszabályt.
2026. 07. 19. 03:00
Megosztás:

Te is 40 fokon mosod a ruhákat? Akkor jó nagy hülyeséget csinálsz!

Sokan gondolkodás nélkül a 40 fokos programot választják minden mosásnál. Úgy vélik, ez az arany középút: elég meleg ahhoz, hogy tiszták legyenek a ruhák, de még nem olyan forró, hogy károsítsa az anyagokat. A valóság ennél jóval árnyaltabb.
2026. 07. 19. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíj korhatár így alakul a jövőben

Nyugdíjkorhatár és szolgálati idő: így határozza meg a törvény, ki mikor vonulhat nyugdíjba.
2026. 07. 19. 01:00
Megosztás:

Íme, megvan ki jön Sulyok Tamás távozása után

Sulyok Tamás pár perce aláírta az alaptörvény 17. módosítását, így július 20-án 0 órától megszűnik a köztársasági elnöki mandátuma. Az Alaptörvény rendelkezései szerint július 20-tól ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el a köztársasági elnök jogköreit. Az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania - ismertette Magyar Péter miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán, miután Sulyok Tamás bejelentette, hogy aláírja az alaptörvény 17. módosítását.
2026. 07. 19. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 18. 23:00
Megosztás: