Tavaly ősszel ideiglenesen megtorpant a lakáspiaci drágulás

A tavalyi harmadik negyedévben megtorpant a lakásárak emelkedése, a használt lakások ára stagnált, míg az újépítésű ingatlanok esetében árcsökkenés volt megfigyelhető – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból. Ezzel szemben a jegybank hasonló felmérése további áremelkedést mért ugyanebben az időszakban. Az év eleji pezsgést látva valószínűleg, ha láttunk is egy kis megtorpanást, az csak átmeneti lehetett, 2025-ben tovább bővülhet a lakáspiac.

Tavaly ősszel ideiglenesen megtorpant a lakáspiaci drágulás

Lendületesen kezdte a 2024-es évet a magyar lakáspiac, hiszen az első negyedévben 8,5%-kal, a másodikban pedig 1,8%-kal emelkedtek a lakásárak a KSH legfrissebb statisztikája[1] szerint. Vagyis már a nyári hónapokban érezhető lassulás volt tapasztalható, ami a most megjelent harmadik negyedéves adatok szerint folytatódott július és szeptember között, amikor a használt lakások ára 0,1%-kal emelkedett, míg az újépítésű lakásoknál 2,2%-os árcsökkenés volt tapasztalható. Az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz viszonyítva a használt lakások 12%-kal, az újépítésűek pedig 11%-kal kerültek többe.

„A magas infláció miatt 2023-ban átmenetileg csökkent reálértéken a lakások árszintje, ez azonban tavaly már megváltozott, a harmadik negyedévben a használt lakások reálára 8,4%-kal, míg az újaké 7%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban” – mutatott rá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Az árak megtorpanása nem járt együtt a kereslet érezhető visszaesésével, ez is arra utalhat, hogy csak átmeneti folyamatról van szó a piacon. A tavalyi harmadik negyedévben ugyanis a lakáspiaci tranzakciók száma 14%-kal emelkedett 2023 azonos időszakához képest. Ezen belül a használt lakások eladása 13,7%-kal, míg az újépítésűeké 21,7%-kal volt magasabb. Az év első kilenc hónapjában a használt lakások piacán 29%-kal, míg az újépítésűekén 45%-kal több tranzakciót regisztráltak, így összességében – még nem teljeskörű adatok alapján – 80 ezer lakás talált gazdára. Ebből 77 ezer használt ingatlan volt, 3100 pedig újépítésű.

„Számításaink szerint 2024 egészében az előző évi 105 ezer után a 130 ezret is elérhette a lakáspiaci tranzakciók száma, 2025-ben ez pedig tovább emelkedhet, akár a 150 ezres szint átlépése is elképzelhető” – emelte ki Valkó Dávid.

A forgalmat tekintve szinte minden településtípus esetében további élénkülést mért a KSH, kivéve a községeket, ahol a harmadik negyedévben már stagnáltak az eladások. Az új lakások esetében az országos átlagár 67,2 millió forintra emelkedett, a négyzetméterár megközelítette az 1,2 millió forintot. Budapesten már 78 millió forint volt az átlagos újlakás-ár, ami négyzetméterenként majdnem 1,5 millió forintot jelentett. A használt lakások esetében országosan 519 ezer forintos négyzetméterárat regisztrált a statisztikai hivatal, ami 79 ezer forinttal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ezen belül Budapesten 955 ezer forintra emelkedett az átlagos ár, ami 2025-ben elérheti az egymillió forintot is.

Európai összevetésben vizsgálva, továbbra is kiemelkedő a magyar lakásárak emelkedése, reálértéken a harmadik negyedévben csak Portugália előzött meg minket egy hajszállal ebben a mutatóban. 2015-höz képest náluk 85,4%-os volt az áremelkedés, míg a magyar piacon 84,8%-kal drágultak a lakások. A harmadik helyen Litvánia állt, ahol már csak 56,4%-os áremelkedést regisztráltak. Három európai országban – Finnországban, Olaszországban és Romániában – pedig egyenesen csökkentek az árak 2015-höz képest. Nominálisan a magyar piacon több mint háromszorosára emelkedtek a lakásárak 2015 óta, ami messze a legnagyobb drágulást jelentette egész Európában.

Néhány nap eltéréssel közölte harmadik negyedéves lakáspiaci statisztikáját az MNB[2] is, mely – bár hibahatáron belül, és egyelőre csak előzetes adatok alapján – némileg ellentmond a fentieknek, hiszen a jegybank további áremelkedést regisztrált. Országosan 2,2%-kal emelkedtek az árak az előző negyedévhez képest, egy év alatt pedig 14,5%-os volt a drágulás. A jegybank adatai szerint a községekben volt a legnagyobb, 3,8%-os az áremelkedés a harmadik negyedévben, ezeken a településeken egy év alatt majdnem 20%-os drágulást mértek. Az egyes régiókat tekintve, városi jogállásra szűkítve az Észak-Alföldön 15,6%-os áremelkedést regisztrált a jegybank egy év alatt, ami elsősorban Debrecen és környékének ingatlanpiaci élénkülését jelzi a CATL és a BMW beruházásai miatt. De hasonló, 15,1%-os áremelkedés volt a Dél-Dunántúlon, mely sokáig lemaradó térség volt, ám a jelek szerint most elkezdett felzárkózni. Budapesten az MNB adatai szerint 14%-kal emelkedtek a lakásárak egy év alatt.

A második negyedévhez képest a közép-dunántúli, a dél-alföldi és az észak-magyarországi városokban minimális árcsökkenést tapasztalt a jegybank a reál árakban, éves szinten, 2023 harmadik negyedévéhez viszonyítva azonban minden területen tovább emelkedtek az árak, Észak-Magyarországon a városokban például 3,4%-kal, míg országosan a községekben 15,7%-kal.

„A most megjelent előzetes adatok szinte biztosan változni fognak még a következő negyedévekben visszamenőleg” – hangsúlyozta Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint 2025-ben az év eleji felfokozott érdeklődést látva egyértelmű élénkülés jön a piacon. A tranzakciók számában további 15-20%-os növekedéssel elérhető lehet a már említett 150 ezres szám, míg az árakat tekintve a szakértők most egyöntetűen további legalább 10-15%-os drágulást várnak országosan.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: