Tavaly őszhöz képest jóval stabilabbnak érezzük az állásunkat

Az elmúlt egy évben érzékelhetően emelkedett a magyar munkavállalók optimista percepciója az aktuális munkahelyük fennmaradásával kapcsolatban, derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából. A felmérés rávilágít a magyarok megváltozott megtakarítási szokásaira: érdemben nőtt azon válaszadók köre, akik akár félévre elegendő anyagi megtakarítással is rendelkeznek, miközben ötödére csökkent azok aránya, akiknél ez az időszak legfeljebb egy hónap.

Tavaly őszhöz képest jóval stabilabbnak érezzük az állásunkat

Az idei harmadik negyedévben készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 77 pontos értéket vett fel, amely az előző év hasonló időszakához képest 3 pontos emelkedést mutat.

„A kutatás több részeredményét is figyelembe véve, az előző évhez képest kifejezetten pozitív irányú változást tapasztalunk a munkavállalók attitűdjében, mivel optimistábbak a munkahelyük biztonságával kapcsolatban és úgy vélik, hogy probléma esetén is viszonylag hamar megbirkóznának a kihívásokkal” – mondta el Kiss Márk István.

A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója hozzátette: a megelőző időszakok adatai a bizalmi attitűd folyamatos gyengülését tükrözték, ezért az csak hosszabb távon derülhet ki, hogy a mostani kedvezőbb értékek egyben trendfordulót is jelentenek -e.

A kutatás szerint az interjúalanyok közel kétharmada (65%-a) egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy egy éven belül esetleg elveszítheti az állását, ami az előző év hasonló időszakához képest ugyan változatlan arányt mutat, ugyanakkor a tavalyi 14-ről mostanra 17%-ra ugrott azok aránya, akik emiatt már csak kis mértékben aggódnak. Ezzel kapcsolatban a kutatás most először azt is vizsgálta, hogy a munkavállalók hogyan viszonyulnak a mesterséges intelligencia megjelenéséhez: a válaszadók négyötöde (81%) egyáltalán nem, közel egytizedük (8,7%) pedig kicsit aggódik és kevesebb, mint 5% azok aránya, akik nagyon, vagy eléggé aggódnak, hogy az ilyen típusú új eszközök miatt munkanélkülivé válhatnak.

Mindenképpen pozitív fejleménynek tekinthető, hogy a tavalyi évben mért 24%-hoz képest mostanra már csak a megkérdezettek 21% jelezte azt, hogy a háztartása kevesebb, mint egy hónapot tudna csak átvészelni a fő kereső állásvesztése esetén, míg ezzel párhuzamosan 16-ról 19%-ra ugrott azok aránya is, akik viszont akár 4-6 hónapra elegendő megtakarítással is rendelkeznek. 

Lényeges fejlemény, hogy 2023 hasonló időszakához képest 3, az év elejéhez képest pedig 4 ponttal emelkedve 88 pontot vett fel a munkavállalók mostani munkahelyük fennmaradásával kapcsolatos optimista percepciója. A részeredmények alapján az interjúalanyok 76%-a úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik – függetlenül a saját pozíciójától – még több mint 5 évig biztosan megmarad, ami egy év alatt 7 százalékpontos ugrást jelent, ezzel párhuzamosan 10-ről 6 százalékpontra esett azok aránya, akik mindössze 2-3 évet jelöltek meg.

A felmérés szerint a megelőző év azonos időszakához képest 5 ponttal emelkedett az a mutató, amely a munkavállalók azzal kapcsolatos attitűdjeit méri, hogy a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül: az így elért 78 pont az elmúlt 2 és fél év legmagasabb értéke. A vonatkozó részadatok szerint a válaszadók 60%-a azt gondolja, hogy jelenlegi pozíciójuk több mint 5 évig biztosan meg fog maradni, ami az előző év hasonló időszakához képest 6 százalékpontos emelkedést jelent, továbbá 2 százalékponttal emelkedett azok aránya is, akik szerint ez az időszak 4-5 év. A pozitív irányú trendet erősíti, hogy ezzel párhuzamosan 10-ről 6 százalékpontra esett azon válaszadók aránya, akik szerint ez a periódus legfeljebb egy év.  

Az előző év azonos időszakához képest változatlanul 62 pontot ért el az a mutató, amely azt vizsgálja, hogy a munkavállalók mennyire bíznak abban, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A részeredmények szintjén csak minimálisan tapasztalható változás: a tavalyi 21-ről 17%-ra esett azok aránya, akik szerint nehezen, vagy nagyon nehezen találna magának új munkahelyet, ezzel párhuzamosan 24-ről 33%-ra emelkedett azoké, akik úgy vélik, hogy nem könnyen, de nem is nehezen szereznének új állást.


Szervezeti átalakulás és új felsővezetés az MBH Banknál

Szervezeti átalakítást hajtanak végre az MBH Banknál a hatékonyabb működés érdekében, átalakul a pénzintézet felsővezetése is - közölte a hitelintézet hétfőn az MTI-vel közleményben.
2026. 11. 02. 19:30
Megosztás:

Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás: