Tizenkettedik alkalommal adják át a Bolyai-díjat

Idén június 15-én adják át a tudományos élet egyik legfontosabb elismerését, a Bolyai-díjat. Az 1998-ban létrehozott díjjal az alapítók célja az volt, hogy a gazdaságilag és társadalmilag is versenyképes Magyarország erősítése érdekében támogassák a tudományos élet kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplőit. A díjjal, amelyet a mindenkori köztársasági elnök elnökletével működő díjbizottság a Magyar Tudományos Akadémia épületében ad át, idén is 100 000 euró jár.

A „magyar Nobel-díjként” is emlegetett Bolyai-díj a rendszerváltás óta a tudományos munka legnagyobb presztízsű, magánszemélyek által alapított elismerése, amelyet minden második évben oszt ki a Bolyai-díj Alapítvány. A díjat olyan magyar állampolgárságú vagy magyar származású tudós kaphatja meg, aki nemzetközi mércével is kimagasló eredményt ért el a tudományos kutatás, fejlesztés, a tudományos utánpótlás nevelése, illetve ezek eredményeinek a társadalmi-gazdasági életben való hasznosítása terén, és aki így példaképpé, szakterülete tudományos nagykövetévé válhat.

Idén Dr. Perczel András biokémikus professzor, a 2011-es díjazott váltotta Dr. Szabó Gábort a Bolyai-díj Alapítvány kuratóriumának elnöki székében. Ő elődjének munkáját folytatva vallja, hogy a Bolyai-díj magas szakmai presztízsének egyik alapvető kritériuma, hogy a díjbizottság valóban a tudomány általánosan elismert és elfogadott képviselőiből álljon és külső befolyás nélkül hozza meg határozatát – ez a garancia, hogy döntései hitelessé, egyöntetűen elfogadottá váljanak.

A Bolyai-díj új partnere a MOL-Új Európa Alapítvány, a MOL és a Magyar Állam közfeladatokat ellátó vagyonkezelő alapítványa, mely számos területen támogat fejlesztéseket, közérdekű feladatokat lát el a sportélet, a kultúra, az egészségügy, a gazdaságfejlesztés és a környezetvédelem területén.

„Hiszünk abban, hogy felelősek vagyunk azért a környezetért, amiben élünk, és azokért a generációkért is, akikre örökül hagyjuk az országot. Meggyőződésünk, hogy a jelen csak akkor lehet igazán sikeres, ha a jövőt szolgálja, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy a MOL-Új Európa Alapítvány tevékenységén keresztül hozzájáruljunk Közép-Kelet-Közép-Európa fejlődéséhez, legyen szó a gazdaság, a társadalom vagy a kulturális élet támogatásáról. Kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatósági célkitűzésekre, és különösen nagy hangsúlyt fektetünk a körforgásos gazdaság területére, hiszen a klímaváltozás teljesen újraírja az ember és a természet kapcsolatát. Felmenőink bölcsességét kell ötvöznünk a jelenkor lehetőségeivel, és új megoldásokat, válaszokat kell adnunk. Teljes mértékben azonosulni tudunk az idén 23 éves Bolyai-díj alapítóinak eredeti szándékával, átérezzük a tudományos munka elismerésének fontosságát. Hisszük, hogy ez a díj felmenőink bölcsességét ötvözi a jelen lehetőségeivel, és így új megoldások keresésére ösztönöz a jövő számára” – mondta Miklósa Erika, a MOL-Új Európa Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az első Bolyai-díjat a Magyar Tudományos Akadémia jelenlegi alelnöke, Dr. Freund Tamás neurobiológus kapta, majd a sorban követte Dr. Roska Tamás, informatikus, Dr. Bor Zsolt fizikus, Dr. Lovász László matematikus, Dr. Ritoók Zsigmond ókorkutató, Dr. Perczel András vegyész (a kuratórium jelenlegi elnöke), Nusser Zoltán, neurobiológus, Pál Csaba biológus, É. Kiss Katalin nyelvész, Barabási-Albert László fizikus, hálózatkutató, a legutóbbi Bolyai-díjat pedig 2021-ben Karikó Katalin kutatóbiológus kapta.

A 2023-as Bolyai-díjat ünnepélyes keretek között Novák Katalin köztársasági elnök adja át a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében június 15-én.

További információ a díjról és az eddigi díjazottakról: http://www.bolyaidij.hu/


Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás: