Európai Bizottság - túl a mélyponton az eurózóna gazdasága
2009. 06. 29. 15:20
Az elmúlt hetekben a felépülés első jelei mutatkoztak az euróövezet gazdaságában, az Európai Bizottság negyedéves jelentése szerint. A Brüsszelben kiadott jelentés szerint úgy tűnik, hogy a nemzetközi gazdasági válság okozta legnagyobb GDP-csökkenésen a zóna már túl van, bár a fellendülést még számos nehézség, mindenekelőtt a nagy munkanélküliség lassítja. (ProfitLine.hu)
"Az euróövezet gazdaságát még mindig mély recesszió jellemzi, de az EU határozott és összehangolt gazdaságpolitikája támogatólag hat a gazdasági tevékenységre, és a bizalmi mutatók, valamint a pénzügyi piacok a javulás halvány jeleit kezdték küldeni" - fogalmazott közleményében a bizottság. A jelentés szerint a pénz- és a kötvénypiacon a javuló gazdasági közérzet és a kockázatok csökkenésének eredményeképpen szűkültek az eltérések. Emellett javultak a finanszírozási feltételek, mert csökkentek a bankkölcsönökhöz és piaci műveletekhez kapcsolódó költségek. Az árnövekedés lassulása megállította a magánfogyasztás csökkenését is - derül ki a jelentésből, amely szerint a világkereskedelem szintje is a javulás jeleit mutatja. Méltatta a bizottsági jelentés az uniós tagországok banktámogató lépéseinek eredményeit, illetve az államháztartási egyensúly fenntartását célzó intézkedéseket, de jelezte, hogy ez utóbbiaknál továbbra is jelentős kiadásnövelési nyomással kell számolni. A válság melletti nehezítő tényezőként kezeli a jelentés a társadalom öregedését. Következményként említi a szöveg a kutatásra, fejlesztésre és tőkebefektetésre jutó források visszaesését. Az uniós "kormány" egyidejűleg közreadta friss mutatószámait is. Eszerint a márciusi mélypontot követően tovább javult a gazdasági fellendülésbe vetett bizalom havi mutatója, és valamelyest nőtt az üzleti lehetőségekkel kapcsolatos várakozásokat jelző mutató is. Utóbbi mindazonáltal még mindig jóval a korábbi, 1993-es rekordmélység alatt található, értéke -2,97 szemben a 1993-as -2,40, illetve a májusi -3,11-es mutatóval. Az általános gazdasági érzületet jelző index májusban 73,3 pontra emelkedett a májusi 70,2-ről, miközben márciusban még 64,6 ponton állt. Az eurózónánál szélesebb térséget figyelembe vevő, a 27 EU-tagország átlagát számító index valamelyest ennél is nagyobb mértékben javult, bár még csupán 71,1 pontig emelkedett.

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni
Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában
A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól
A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben
Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel
Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben
Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
6 százalékot zuhant a Cisco: miért büntette a piac a technológiai óriást?
Miközben a technológiai részvények teljesítményét követő fontos tőzsdei alapok emelkedtek, a Cisco papírjai szeptember 22-én nap közben mintegy 6 százalékot estek. A hálózati berendezéseket gyártó vállalat versenytársainál nem látszott hasonló eladási hullám, ezért a mozgás inkább a Cisco megítéléséről árulkodhatott. A háttérben profitrealizálás és óvatosabb befektetői várakozások is állhattak, egyértelmű kiváltó okot azonban a korabeli beszámoló nem azonosított.
Altcoin-rali 2026: a Bitcoin Cash kilőtt, mögötte tíz külön történet mozgatja a kriptopiacot
A Bitcoin Cash közel 30 százalékot emelkedett egyetlen nap alatt, a LayerZero 21,5, a Pons csaknem 19 százalékot erősödött, miközben a Uniswap forgalma átlépte a 2,3 milliárd dollárt. A zöld számok mögött azonban nem ugyanaz a történet húzódik: van, ahol egy friss CME-bejelentés mozdította meg a piacot, máshol tokenégetés, új hálózati funkció, szabályozási fordulat vagy egyszerűen a spekulatív tőke rotációja. Megnéztük, mi hajtotta a 24 óra tíz legjobban teljesítő nagyobb kriptoeszközét.
Ennyi pénz kell a vállalható nyugdíjas életszínvonalhoz
A magyar középkorúak átlagosan 35 millió forint megtakarítást tartanak szükségesnek 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak - derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből, amelyről közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Erősödött a forint reggelre
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Az EKB bezárná a kiskaput: a stakingre és a kriptohitelezésre is kiterjedhet a stabilcoin-hozamok tilalma
Az Európai Központi Bank és az uniós tagállamok jegybankjai szigorítanák a stabilcoinok után fizetett hozamokra vonatkozó szabályokat. A tervek szerint nemcsak a közvetlen kamatfizetést tiltanák, hanem azokat a kriptohitelezési, kölcsönzési és stakingkonstrukciókat is, amelyek közvetett módon biztosítanak hozamot a stabilcoin-tulajdonosoknak.
Kanada nagybankjai összefogtak: közös digitális pénzrendszer készül
Kanada hat legnagyobb bankja közös, kanadai dollárban működő tokenizáltbetét-rendszer fejlesztését vizsgálja. A kezdeményezés célja, hogy a pénz gyorsabban mozoghasson a pénzügyi intézmények között, miközben a bankok hosszabb távon a blokkláncalapú pénzügyi piacokkal és más digitáliseszköz-rendszerekkel is összekapcsolnák az infrastruktúrát.