Új igazgatót nevezett ki leányvállalata élére az AutoWallis

Januártól új ügyvezetővel erősít az AutoWallis leányvállalata, a Wallis Motor Pest és Duna: a Csoporthoz csatlakozó Mátrabérci Sándor 20 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik prémium autómárka értékesítése terén. A két vállalat eddigi vezetője, Antal Péter a jövőben kizárólag az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi üzletágának vezetésére koncentrál és azon dolgozik, hogy a stratégiában lefektetett célok megvalósuljanak.

Új igazgatót nevezett ki leányvállalata élére az AutoWallis

Mátrabérci Sándort nevezte ki a Wallis Motor Pest és Duna ügyvezető igazgatójának a tulajdonos AutoWallis Csoport. Ebben a pozícióban a jövőben a BMW, MINI, Maserati, és Isuzu márkák kiskereskedelméért, és ügyfélszolgálati tevékenységéért felel három telephelyen. A szakember több mint két évtizedes felsővezetői tapasztalattal rendelkezik prémium autómárka értékesítése terén, így hatékonyan támogatja tapasztalataival az AutoWallis céljait.

A korábbi pozíciójában az Audi magyarországi márkaigazgatójaként dolgozó szakember a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán – ma Budapesti Gazdasági Egyetem – szerezte meg Kereskedelmi üzemgazdász diplomáját, majd Vállalkozás és Marketing Szakközgazdász másoddiplomáját, ezt követően pedig elvégezte a Kürt Akadémia Agilis vezető képzését. Pályafutását 1992-ben a Porsche Hungáriánál kezdte, majd a Renault Hungaria Kft-nél tett kitérő után 1996-tól ismét a Porsche Hungáriánál látott el különböző vezetői feladatokat (árkalkuláció vezető, WeltAuto márkaigazgató), 2003-tól 2021-ig pedig az Audi magyarországi márkaigazgatója volt így széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik az új és használt gépjármű értékesítés terén egyaránt.

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis tavaly ősszel döntött csoportszintű szervezeti fejlesztésről azzal a céllal, hogy a vállalat növekedési terveit a szervezeti hatékonyság növelésével is támogassa. Az átalakítás értelmében a társaság két (Kiskereskedelmi és Nagykereskedelmi) üzletágának vezetésével önálló vezetőket bízott meg: a Kiskereskedelmi üzletág élére a Wallis Motor Pest és Duna korábbi vezetője, Antal Péter igazgatósági tag került, aki a továbbiakban főállásban látja ezt a pozícióját.

A szervezeti átalakításra azért volt szükség, hogy az AutoWallis által megvalósított korábbi jelentős tranzakciók (Opel importőri jog megszerzése Magyarországon, Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és Szlovéniában; a legnagyobb magyar Opel és KIA kereskedés megszerzése; a Jaguar és Land Rover modellek magyarországi kis- és nagykereskedelmi tevékenységének megkezdése; a legnagyobb szlovén BMW márkakereskedés átvétele; részesedésszerzés az Iniciál Autóházban), valamint a tervezett fejlesztések a lehető legjobban támogassák a vállalat növekedési stratégiáját.

A tőzsde autós vállalata ugyanis árbevételének és nyereségességének jelentős megugrásával számol, így fontos a csoporton belüli szinergiák hatékony kihasználása és a működési hatékonyság, és ezzel a nyereség minél nagyobb ütemű növelése annak érdekében, hogy az AutoWallis Csoport az évtized végére a közép-kelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává váljon.

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás:

BKV: a buszok csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélték

Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes Benz Citaro K jármű forgalomba állt a fővárosban - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 02. 05. 13:30
Megosztás:

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás:

Ez a 10 legkeresettebb használt autó most Magyarországon 6000 km alatt

A Használtautó.hu adatai alapján 2026 januárjában látványos átrendeződés indult el a 6000 kilométernél kevesebbet futott, 2024–2026-os évjáratú autók piacán. Ezek a járművek a hatályos áfaszabályozás szerint is technikailag új autónak minősülhetnek, hiszen vagy még nem kerültek forgalomba, vagy futásteljesítményük nem haladja meg a 6000 kilométert, illetve a regisztrációjuk óta kevesebb mint hat hónap telt el. Míg 2025-ben még döntően a hosszú évek óta ismert gyártók határozták meg a kínálatot, 2026 elején több, a magyar piacon nemrég megjelent kínai márka is előkelő helyre került.
2026. 02. 05. 11:00
Megosztás:

Thaiföld egyik legelismertebb egyetemével kötött együttműködési megállapodást a Miskolci Egyetem

A Miskolci Egyetem együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Thaiföld egyik vezető felsőoktatási intézményével, a University of Thai Chamber of Commerce-szel Bangkokban, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
2026. 02. 05. 10:30
Megosztás:

Romániában a költségvetési korrekciók után gazdaságélénkítő intézkedések következnek

Romániában a deficitcsökkentést célzó költségvetési korrekciók után a kormány gazdaságélénkítő intézkedések bevezetését tervezi - jelentette be Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán.
2026. 02. 05. 10:00
Megosztás:

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda; 216 millió forintnyi lehet a kár - közölte a Rendészeti Államtitkárság csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 02. 05. 09:30
Megosztás:

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás: