Új leasing manager a Diófa Alapkezelőnél

Új leasing managerrel erősít a Diófa Alapkezelő menedzsmentje. Az ingatlanszektorban széles körben elismert szakember 20 éves ingatlanszakmai tapasztalattal érkezik a Diófa Alapkezelőhöz és felel a 310 000 négyzetméteres ingatlan portfólió bérbeadásáért.

Szalma Péter pénzügyi szakirányon elvégezte az Általános Vállalkozási Főiskolát, majd a Pécsi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatta tanulmányait. Két évig a Budapesti Műszaki Egyetemre járt a Notthingam Trent University kihelyezett RICS képzésére.

Ingatlanszakmai pályáját már egyetemi évei alatt elkezdte, az akkor GVA Hungary, ma Robertson Hungary ingatlantanácsadó cégnél. Ezt követően az osztrák CA Immo ingatlankezelő cégnél dolgozott, ahol a közel 200 000 négyzetméteres irodai és logisztikai portfólió új bérbeadásait kezelte. Így mind bérlői és mind bérbeadói oldalon is jelentős tapasztalatot szerzett.

„A Diófa Alapkezelő a magyar ingatlanpiac egyik legjelentősebb szereplője, mely komoly növekedési potenciállal bír, ezáltal izgalmas kihívásokat kínál számomra a jövőben. Ráadásul az előző munkahelyemen több ingatlant éppen a Diófa részére értékesítettünk, így a jelenlegi portfólió néhány elemét már volt alkalmam közelebbről is megismerni” –fogalmazott Szalma Péter, a Diófa Alapkezelő új leasing managere.

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás: