Új reformjavaslatokat fogalmazott meg az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD ) idén is megjelentette egyik kiemelt, Going for Growth 2023 című publikációját, amely felvázolja a strukturális reform prioritásait az OECD és a partnerországok számára, amelyek segíthetnek a hosszú távú növekedés erősebb és fenntarthatóbb pályára állításában.

Új reformjavaslatokat fogalmazott meg az OECD

A kétévente megjelenő jelentés összeállítói szerint összességében a potenciális gazdasági növekedés gyenge, kínálati oldali reformokat igényel; átfogó politikai fellépésre van szükség az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentéséhez; a nemek közötti egyenlőtlenség kezelése pedig a munkaerő-piaci feszesség orvoslásában segíthet.

Az OECD négy pontban foglalta össze javaslatait a kormányoknak. Elsőként azt, hogy javítsák a támogatási programok tervezését és irányítását válságos időszakban. A  korlátozott lefedettség és a rosszul megválasztott célcsoport akadályozza a veszélyeztetett háztartások szociális támogatását. A lefedettség kiterjesztése az önálló vállalkozókra és a szociális támogatás célzottabbá tétele segíthet a szociális támogatási rendszerek hatékonyabbá tételében, a szegénység csökkentésében és a jövőbeli sokkokkal szembeni ellenálló képesség kialakításában, miközben növeli a szociális kiadások költséghatékonyságát.

Második javaslata, hogy távolítsák el az akadályokat a munkaerő és a tőke hatékony elosztásának biztosítása érdekében. A dokumentum rámutatott arra, hogy a potenciális növekedés jelenlegi gyengesége részben az alacsony beruházásokra és a tőkefelhalmozásra vezethető vissza. Az OECD szerint a versenykörnyezetet biztosító, a piacra lépést megkönnyítő és a vállalkozásokra nehezedő szabályozási terheket enyhítő állami politikák megerősíthetik a cégek beruházási és technológiai fejlesztési ösztönzőit.

Harmadikként megfogalmazott javaslat szerint gyorsabb előrelépés kell biztosítani a dekarbonizáció felé az éghajlatváltozással kapcsolatos célok elérése érdekében. Az üvegházhatású gázok kibocsátásának hatékony csökkentése érdekében a kormányoknak kombinálniuk kell az árképzést, a szabályozást és a beruházásokat. Az ármechanizmusok a lefedettség bővítésével, valamint az árak ágazatonként és energiaforrásonkénti egységesítésével javíthatók. Ezzel párhuzamosan a tiszta energiába irányuló magán- és állami beruházásoknak is fel kell gyorsulniuk, míg a szabályozásoknak és szabványoknak ösztönözniük kell a kibocsátás csökkentését.

Az OECD javasolja továbbá, hogy erősíteni kell a digitális átalakulást, mint a termelékenység növekedésének motorját. A jelentés szerint a digitális technológiák potenciálisan növelhetik a termelékenységet. A digitális eszközök elterjedése azonban sok OECD-országban elmarad ezért biztosítani kell, hogy a vállalkozások és a háztartások hozzáférjenek a szélessávú kapcsolathoz, fel kell készíteni a munkavállalókat a digitális gazdaságban való boldoguláshoz szükséges készségekkel, és megfelelő szakpolitikai környezetet kell teremteni a digitális innováció támogatásához.

Az országspecifikus jelentésben a magyar kormánynak a termék és munkaerőpiac témakörben javasolják egyebek között a forgalomalapú ágazati adók csökkentését, amelyek akadályozzák a termelő cégek piacra lépését és terjeszkedését, továbbá a korrupcióellenes felügyelet javítását az állami források jobb felhasználása érdekében.

A digitális átállás szegmensben ajánlják a magas mobilinternet-árak csökkentését, amelyek hátráltatják a mobil szélessáv használatát, továbbá a telefonálási percek és SMS-ek adójának fokozatos megszüntetését.

A szociális védelem és öregedés a harmadik vizsgált terület, ahol az OECD javaslatai szerint Magyarországon bővíteni kell a megfizethető, minőségi gyermekfelügyelet elérhetőségét, illetve be kell vezetni az állami alapnyugdíjat, valamint rugalmas nyugdíjrendszert a nyugdíjkorhatáron túliak számára, lehetővé téve ezzel a teljes nyugdíj helyett a munka- és nyugdíjjogosultságok kombinációját. Ebbe a csomagba tették a jelentés összeállítói azt is, hogy növelni kell a helyi vasúti hálózatokba való beruházást és többet kell költeni az alsóbbrendű utak karbantartására.

A negyedik terület a klímakérdés. Az OECD javaslatmegfogalmazása szerint a szennyező tevékenységek adóztatását és támogatásait úgy kell alakítani Magyarországon, hogy azok nagyobb összhangban legyenek a környezeti károkkal, és kövessék a szennyező fizet elvet a fenntarthatóbb gazdasági növekedés elősegítése érdekében. Szükséges továbbá a lakásállomány energia- és hőhatékonyságának javítását célzó programok fejlesztése, összhangban az EU ezzel kapcsolatos irányelveivel.


Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás: