Új tulajdonoshoz került a depo.hu

Gazdát cserélt a hazai internet egyik legrégebbi szereplője, a depo.hu. A felvásárló Eazy Digital ügynökségnek komoly tervei vannak az online piactérrel.

Új tulajdonoshoz került a depo.hu

Bár még alig indult el az év, máris egy jelentős akvizíció zajlott le a hazai e-commerce piacon. A vásárlás keretében az ország legkorábban indult árösszehasonlító oldala, a depo.hu cserélt gazdát. A vevő az egyik legdinamikusabban fejlődő, hazai tulajdonú digitális marketingügynökség, az Eazy Digital. „Elsőre talán különös lehet, hogy egy kevesebb, mint egy évtizedes múlttal rendelkező vállalkozás vásárolja fel a hazai internetes történelem egyik darabkáját. Azonban az Eazy 2013 óta nagy utat járt be. A bevételeink tavalyi 35 százalékos növekedése lehetővé tette, hogy valóra váltsuk ezt a régi álmunkat is.” – nyilatkozta Kocsis Márk, az Eazy Digital ügyvezető igazgatója. Noha a vételárat az érintettek nem hozták nyilvánosságra, az oldal múltja és ismertsége így is érzékelteti az üzlet jelentőségét.

A depo.hu kapcsán egyáltalán nem túlzás történelmi távlatokat emlegetni. A Reachmedia Kft. elődje által alapított weboldal ugyanis 1998-ban az első informatikai portál, a terminal.hu mellékleteként jött létre, akkor még ÁrAdat néven. Ebben az időszakban hazánkban a lakossági internethasználat még gyerekcipőben járt és az összes előfizetés száma nem haladta meg a 140 ezret. Az akkori hirdetők jó ideig faxon küldték el aktuális árlistáikat a szerkesztőségbe, a 2000-es évek elején még nem léteztek webáruházak. A nehézségek ellenére az akkor még nemzetközi szinten is szinte ismeretlen koncepció sikeresnek bizonyult. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a depo.hu a maga 22 éves történetével a legnagyobb múltra visszatekintő hazai weboldalak között szerepel.

„Aki valaha is foglakozott számítástechnikával, az biztosan ismeri a depo.hu nevét. IT szakemberek százai kezdték meg úgy a munkájukat, hogy innen rendelték első alkatrészeiket” – mesélt a kezdetekről Nagy Attila, a depo.hu egyik volt tulajdonosa. A depo.hu hosszú időn keresztül megtartotta piacvezető pozícióját annak ellenére, hogy a kétezres évek második évtizedére egyre több konkurens tűnt fel a színen és a közösségi médián keresztül is mind többen értékesítettek. Bár a piaci vetélytársak mögött mára a legnagyobb nemzetközi csoportok tőkéje áll, a mindvégig magyar többségi tulajdonban lévő online piactér ma is a legjelentősebbek között szerepel. Ám elérkezett a megújulás, a friss szemlélet ideje.

„Aki dolgozott már velünk, az pontosan tudja, hogy az Eazy megpróbálja más, újabb perspektívából vizsgálni a kihívásokat és az üzleti környezetet. A folyamatos fejlődésünknek mindig ez volt az egyik sarokköve.” – fejtette ki Kocsis Márk. Az állítást kiválóan támasztja alá, hogy az ügynökség mára 1 milliárd forintos google portfóliót kezel éves szinten. Az Eazy a depo.hu kapcsán már az idei évre teljes körű megújulást ígér, hiszen hosszútávú céljaik vannak a vásárlással. Ráadásul az akvizícóval már így is a hazai piac egyik legbővebb e-commerce ügyfélportfóliójával rendelkező szereplőjévé vált az ügynökség. A depo.hu ma olyan webáruházakkal működik együtt, mint a Notino, a Bluechip, a Tripont fotó, a Mediamarkt vagy az Extreme Digital. Az oldal integrálva van a Shoprenterbe és az UNAS-ba, így a webáruházak többsége pár kattintással, szinte azonnal megjelenhet.

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás:

Repkednek az árcédulákon a százmilliók – Eladói vágyálom vagy új realitás?

A budapesti ingatlanpiacon mára egészen új jelentést kapott a „drága” szó. Ami néhány éve még lélektani határnak számított, az mostanra sok esetben az átlagár. A fővárosban és környékén például az eladó ingatlanok több mint 40 százalékát 100 millió forint felett hirdetik. A kínálati ár tehát egyértelműen feljebb tolódott, a kereslet azonban ezt nem követte ugyanilyen tempóban – derül ki a zenga.hu felméréséből.
2026. 05. 02. 13:00
Megosztás:

Erősödő Bitcoin ETF-lendület, közelgő amerikai kriptotörvény és újabb hackerveszélyek rázzák a piacot

A kriptovaluta piac ezen a héten nem elsősorban az árfolyammozgásokról szólt, hanem azokról a mélyebb folyamatokról, amelyek hosszabb távon is meghatározhatják az iparág jövőjét. A Bitcoin ETF-ek látványos tőkebeáramlása, az Egyesült Államokban előrehaladó kriptoszabályozás, valamint az észak-koreai hackercsoportok növekvő aktivitása egyszerre formálja a befektetői hangulatot és a piaci infrastruktúrát.
2026. 05. 02. 12:00
Megosztás:

JPMorgan: a stabilcoin-tranzakciók robbanása nem jelent automatikusan óriási piaci kapitalizációt

Bár a stabilcoinok éves tranzakciós volumene 2026-ban már 17,2 billió dollár körül alakulhat, a JPMorgan szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a piac kapitalizációja is arányosan megugrik. A bank elemzői szerint a kulcs a stabilcoinok növekvő forgási sebességében rejlik, amely lehetővé teszi, hogy ugyanaz a tokenkínálat egyre több fizetési műveletet szolgáljon ki.
2026. 05. 02. 11:00
Megosztás:

Kevesebb vegyszer került a földekre - meglepő adatokat közölt az AK

Mérséklődött a növényvédőszerek értékesített volumene 2025-ben az előző évhez képest, a biológiai szerek nélkül számítva 5,3 százalékkal zsugorodott, az összérték pedig elérte a 126,2 milliárd forintot - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 05. 02. 10:00
Megosztás:

Magyar Péter húga felfüggeszti bírói tevékenységét

Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be a Facebook-oldalán közzétett pénteki ünnepi köszöntőjében.
2026. 05. 02. 09:00
Megosztás:

Magyar vállalat fejleszthet Hold körüli pályára szánt műholdat

A REMRED Technológia Fejlesztő Zrt.-t kérte fel az Európai Űrügynökség (ESA) arra, hogy egy konzorcium vezetőjeként irányítsa a MoonRAD nevű kutatási projektet az ügynökség holdprogramjában – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 02. 08:00
Megosztás:

Energiatároló beruházás valósult meg Baracskán

Lezárult a RackaLit Kft. baracskai energiatároló projektje (RRF-6.5.1-23-2024-00072), amely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében valósult meg. Az elkészült rendszer a napenergia-termelés időbeli kiegyensúlyozását szolgálja: a megtermelt, de azonnal fel nem használt villamos energiát tárolja, és későbbi felhasználásra teszi elérhetővé.
2026. 05. 02. 07:00
Megosztás:

Választás 2026 - Jogerős az országgyűlési választás eredménye

Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
2026. 05. 02. 06:00
Megosztás:

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás: