Új Vezető az EY Könyvvizsgálati Szolgáltatások Élén

Idén július elsejétől Kónya Zsolt irányítja az EY Könyvvizsgálati Szolgáltatások Üzletágát.

Új Vezető az EY Könyvvizsgálati Szolgáltatások Élén

A közel 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Kónya Zsolt az EY-nál kezdte pályafutását. 2017-ben ő építette ki a számvitel területén belül a pénzügyi tanácsadás üzletágat, amit az iparágban szerzett széleskörű tapasztalatára és a tanácsadó cégnél elérhető tudásbázisra alapozott. A könyvvizsgálati szolgáltatások vezetőjeként első lépése lesz egy olyan működési modell kialakítása, amivel az eddiginél is gyorsabb fejlődési lehetőséget teremt a munkatársaknak, és még hatékonyabban tudja támogatni a vállalat ügyfeleit.

„A hazai EY történetének legsikeresebb évét zárta tavaly a könyvvizsgálati csapat. Zsolttal egy olyan vezető veszi át az üzletág irányítását, aki már bizonyította, hogy képes új dimenziókba emelni egy terület működését. Szakértelme és tapasztalata garantálja, hogy a jövőben is a lehető legmagasabb szinten fogjuk kiszolgálni ügyfeleinket, legyenek akár sikeres hazai vállalatok, vállalkozók vagy multinacionális cégek. Gratulálok Zsoltnak a kinevezéshez” – emelte ki Rencz Botond, az EY nemzetközi vezetője.

„A szakmánk egy komoly átalakuláson megy keresztül. Személyes küldetésemnek tekintem, hogy hosszú távon biztosítsuk az üzletág sikereit, aminek az alapja ügyfeleink és a munkatársak elégedettsége. A vállalat elkötelezettségét mutatja, hogy a következő 4 évben több mint 1 milliárd dollárt fordítunk újgenerációs könyvvizsgálati technológiákra világszerte, és bevezetünk egy olyan egyedi működési modellt, amivel minden eddiginél dinamikusabb fejlődési lehetőséget tudunk biztosítani kollégáink számára” – hangsúlyozta Kónya Zsolt a kinevezése kapcsán.

Az üzletágat 2015 óta Bartha Zsuzsanna vezette. Mára az EY rendelkezik a legnagyobb könyvvizsgálati ügyfélkörrel a 200 legnagyobb magyarországi vállalat listáján[1]. Zsuzsanna a továbbiakban a tőkepiaci szereplőkre fókuszál, még tovább fejlesztve a tanácsadó cég tekintélyes ügyfélkörét.

[1] Forrás: EMIS, https://www.emis.com/

Csaló SMS-ekre figyelmeztet az OTP

Csalók küldenek SMS-üzeneteket, látszólag az OTP nevében, így a bank azt kéri: senki ne kattintson az azokban szereplő linkekre - közölte az OTP az MTI megkeresésére kedden.
2022. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Új trolibuszok álltak forgalomba Budapesten

Öt új Solaris-Skoda Trollino 18 típusú trolibusz állt forgalomba Budapesten, a korszerű és alacsonypadlós járművek a 75-ös és a 80-as vonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2022. 12. 07. 02:30
Megosztás:

Korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi vízszolgáltató

Nyolcmilliárd forintból, európai uniós és kormányzati támogatás felhasználásával korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi önkormányzat tulajdonában álló térségi vízszolgáltató vállalat, a Tettye Forrásház Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda NKft. kedden az MTI-vel.
2022. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A MET csoport belépett a román megújulóenergia-piacra

Belépett a romániai megújulóenergia-piacra a svájci központú MET csoport; az energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
2022. 12. 07. 01:30
Megosztás:

Bukarestben gyanús postai küldemények miatt riasztották a hatóságokat

Bukarestben két gyanús boríték miatt riasztották kedden a hatóságokat Ukrajna nagykövetségéhez, miután múlt héten levélbomba robbant Ukrajna madridi nagykövetségén, és Kijev tájékoztatása szerint Európa-szerte több ország ukrán nagykövetségére érkeztek állatszemeket tartalmazó véres csomagok.
2022. 12. 07. 01:00
Megosztás:

A WHO szerint rengetegen nem jutnak hozzá az egészségügyi rehabilitációhoz

Európában és Közép-Ázsiában csaknem 400 millió embernek lenne szüksége rehabilitációra az egészségi állapota miatt, de legtöbbjük nem jut hozzá - erre figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai hivatala keddi jelentésében, amely azt is hangsúlyozta, hogy a beavatkozás hiánya az egyes országoknak nagyon sokba kerül a kieső bevételek miatt.
2022. 12. 07. 00:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az ingatlan.com a Hitelnet Kft.-vel

Az ingatlan.com csoport együttműködési megállapodást kötött a Hitelnet Kft.-vel, ennek részeként a money.hu közvetítői csapata csatlakozik a Hitelnet hálózatához, az ingatlan.com Zrt. pedig részesedést szerez a Hitelnetben - tájékoztatta az ingatlanhirdetési portál kedden az MTI-t.
2022. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Mol újraindította a Dunai Finomítót,

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió Déli krónikájában kedden.
2022. 12. 06. 23:30
Megosztás:

Romániában 14 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Romániában 14 százalékkal, 21,104 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2022. 12. 06. 23:00
Megosztás:

A magyar lakosság csaknem 10 százalékának van nyugdíjbiztosítása

Magyarországon mintegy 445 ezer nyugdíjbiztosítási szerződés jut a közel 4,9 milliós aktív korú népességre, így a lakosság körülbelül 10 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
2022. 12. 06. 22:30
Megosztás:

Konyhai eszköz hívott vissza a Pepco

Szilikonból készült muffinsütőformát hívott vissza a forgalomból a Pepco - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden közzétett felhívásban.
2022. 12. 06. 22:00
Megosztás:

Marad a viharjelzés a pénzügyi szférában

Magas hullámok és rossz látási viszonyok között navigáltak a pénzügyi szféra kockázatkezelői az elmúlt években, és a másodfokú viharjelzés még egy ideig érvényben marad – derül ki a KPMG kockázati vezetők körében végzett kutatásából. A felmérés szerint a bankok visszafoghatják a projekthitelezést, a biztosítók kevesebb lakásbiztosítási termékkel állnak elő, de preferálják a támogatott hitelkonstrukciókat, illetve a kockázati élet- és egészségbiztosításokat.
2022. 12. 06. 21:30
Megosztás:

Az USA-ban terjeszkedik a magyar energetikai startup

Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb szénhidrogénkészlettel rendelkező régiójában található olaj- és gázmezők bérbeadásával és kitermelésével foglalkozó, OTC értékpapír-piacon jegyzett Allied Energy Corporation együttműködést kötött az magyar Enerhash amerikai leányvállalatával annak érdekében, hogy a jövőben olyan technológiát telepítsenek, amellyel hasznosítani tudják a földgáz és kőolaj kitermelésből fennmaradó, eddig nem hasznosított, úgynevezett fáklyagázt.
2022. 12. 06. 21:00
Megosztás:

Róka fogta csuka avagy a tőzsdék ismét esnek

Pénteken a munkaerőpiaci adat, nevezetesen a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának vártnál nagyobb bővülése, tegnap pedig az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index várakozásoknál nem csak jobb, hanem a várt csökkenéssel szemben emelkedő értéke verte ki a biztosítékot a piacon.
2022. 12. 06. 20:30
Megosztás:

Új, magyar, meditációs applikáció született a mentális egészség támogatására

Az INVERSUM néven indult start-up és a hozzá kapcsolódó applikáció a gyakran háttérbe szoruló, de annál fontosabb mentális jóllét javítását tűzte ki céljául.
2022. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Szolnokról Skandináviába: FLIRT vonatot szállíthat a Stadler Finnországba

A Stadler 20 darab FLIRT motorvonat szállításáról írt alá szerződést finn VR Grouppal. A vonatok hatékony elektromos meghajtásukkal fenntarthatóbb vasúti közlekedést tesznek lehetővé Helsinki térségében. A szerződés magában foglalja a pótalkatrészek szállítását, valamint opciót további 50 vonat megrendelésére és teljes körű karbantartásra is. Az új járművek kocsiszekrényei a Stadler legnagyobb, több mint 600 főt foglalkoztató alumínium hegesztő és fényező üzemében, Szolnokon készülnek majd, a magyar szakemberek összesen 80 db kocsitestet gyártanak le 2024-től.
2022. 12. 06. 19:30
Megosztás:

Mi szükséges egy webáruház megfelelő működéséhez?

Egy webshop beindításához és működtetéséhez a vállalkozói szellem mellett több tevékenységi kör végzése is szükséges. A következőkben röviden megnézzük, mik a feltételei egy webáruház jó működésének, a technikai háttértől a logisztikai feladatokon át az ügyfélszolgálatig és alapvető tanácsokkal is szolgálunk a témakörök kapcsán.
2022. 12. 06. 19:00
Megosztás:

Veszteséggel zártak nyugat-európai piacok

A vezető nyugat-európai veszteséggel zártak kedden
2022. 12. 06. 18:30
Megosztás:

Felülteljesített a BUX az európai tőzsdékhez képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 667,62 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 45 333,63 ponton zárt kedden.
2022. 12. 06. 18:00
Megosztás:

Itt van az első magyar fekete unikornis-jelölt: a világ legígéretesebb kiberbiztonsági vállalatai közé került a Clarabot

Elsőként és egyedüliként a kiberbiztonsági szektorból egy magyar startupot jelöltek a 2022-es „baby black unicorn” döntős címére. A Clarabot emellett bekerült a 2022-es év legjobb információbiztonsági innovátorai közé, amelyre a világon csak 10 céget jelölnek évente. A minősítést a kiberbiztonsági iparág legelismertebb szakértői ítélik oda.
2022. 12. 06. 17:30
Megosztás: