Újabb látogatócsúcs és teltház a 32. Művészetek Völgye Fesztiválon

Ismét látogatócsúcsot döntött az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. Idén a tavalyi rekordot is megdöntötték, ezúttal 148 000 ember látogatott el a tíz nap alatt a Művészetek Völgyébe, a második szombaton pedig a fesztivál történetében másodszor kerülhetett ki a teltház tábla. 2200-nál is több program, jubileumok és búcsúkoncertek is várták idén a látogatókat, de rengeteg alkotás is született. Jövőre július 19. és 28. között találkozunk Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden.

Újabb látogatócsúcs és teltház a 32. Művészetek Völgye Fesztiválon

A Művészetek Völgye Fesztiválra idén tavalyhoz mérten 28.000-rel többen látogattak el, ezzel együtt újabb látogatócsúccsal zárhattuk a 10 napos összművészeti programot.

A fesztivált a Bohemian Betyars koncertjével nyitották, a Quimby-vel zárták, a kettő között pedig olyan előadókra tombolhattunk, mint a 30Y, az Aurevoir., a 10 éves Bagossy Brothers Company, a Blahalouisiana, a Budapest Bár, a Carson Coma, a Csaknekedkislány, Csík-Presser-Karácsony Dal a miénk 2.0 című előadása, az Elefánt, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Irie Maffia, a Margaret Island, a Lóci Játszik, a Vad Fruttik, a különleges, félakusztikus koncerttel érkező Punnany Massif – akik először játszottak a Völgyben – és a szintén elsőbálozónak számító Belga. 

A fesztiválon búcsúzott egy időre közönségétől a Middlemist Red, a Völgyben gyűlhettek össze a jazzrajongók a Magyar Jazz Szövetség Udvarában a Magyar Jazz Ünnepre, a Cirque du Tókertben hosszú idő után először adott fesztiválon koncertet Zorán, de velünk volt Dés László, Kern András, az idén 30 éves Danubia Zenekar, a Recirquel, a Duda Éva Társulat és az Operaház is.  

A fesztivál látogatói azonban nemcsak a művészetet élvezni járnak ide, hanem alkotni is. A Kaláka Versudvar közösségi versírásain és a Versimprón 56 vers született, az Analóg Udvarban 2500-nál is több analóg fotó készült különféle analóg eljárásokkal, például sörösdobozból készült lyukkamerával.

A Nemzeti Filmintézet - Filmarchívum helyszínén kb. 130 darab 35 milliméteres film született, amelyet egy 100 év körüli vetítővel lehetett lejátszani, a praxinoszkópon pedig több mint 10 000 centiméternyi film és 6000 képkocka pörgött végig a 10 nap alatt. Az idén 20 éves Momentán Társulat udvarában összesen 50 előadást játszottak és 50 fős színész, valamint stábcsapattal érkeztek. 

A Hagyományok Háza Folkudvarában idén három tájegység, Kalotaszeg, Bakony és Gyimes kultúrájával lehetett megismerkedni és hogy még hitelesebb legyen az élmény, ehhez az adott tájegységről kézműves, zenész és táncos mestereket is meghívtak.

Legmesszebbről a közel 900 km-re lévő Gyimesközéplokról érkeztek az udvarba fellépni, de a helyi, kapolcsi gyerekek is megmutatták tánctudásukat a hét folyamán. A fesztiválozók 45 éneket tanulhattak meg az énektanítások alkalmával és 75 órán át szólt a talpalávaló a tánctanításokon és az esti táncházakban.

A Petőfi Kulturális Ügynökség által támogatott Petőfi és Póka Udvarban egy olyan összművészeti alkotás is született, amelyben az ügynökség négy szakmai programja együttesen jelenik meg: a közönség bevonásával szövegbe, dalba és képbe öntötték a Völgyélményt. A közösségi festményt Krizbai Gergely indította el, erre reagált Hegyi György dalszövege, amelyhez Szakadáti Mátyás szerzett zenét.

A dalt a Legendás zenekar tagjai muzsikálták fel, a készülő klipben pedig maga Petőfi is megelevenedik egy marionett báb képében, melyet majd a PKÜ felületein lehet megnézni.

A színházrajongók idén 35 előadásra ülhettek be, amelyre már délutántól sorban álltak a fesztiválozók.  Volt olyan darab, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel végül kétszer is eljátszottak az idén debütált Színház Színpad Templomban. A Harcsa Veronika Udvar már reggelente megtelt jógázókkal, - a legtöbb napon 100-nál is többen indították itt mozgással a napot -, de a BalatonBIKE365 biciklitúráira is mindig beteltek a helyek, a legelszántabbak pedig terepfutóversennyel zárhatták a 10. napot. 

A fesztiválon tartották meg a Némafilmhez filmzenét! döntőjét is, amelynek nyertesei Ocsovay Domján a Dódi karrierje című filmre szerzett zenével és Dénes Ábel a Mackó úr kalandjai megzenésítésével.
A Művészetek Völgye programjai közt valóban minden korosztály találhat magának való programot: az idei legfiatalabb látogató 5 hetes volt, a legidősebb pedig 84.

A fesztiválon 150 önkéntes segített abban, hogy a fesztiválozók önfeledten szórakozhassanak, a legidősebb 62 évesen jött el Völgymunkatársnak. A látogatók idén is tanúsították, hogy helyén van a szívük: ezúttal 977 ember adott vért, így mintegy 3000 embernek tudnak segíteni az itt összegyűjtött vérrel. 

A Művészetek Völgye Fesztivál jövőre július 19. és 28. között vár mindenkit ismét a közös táncolásra, koncertezésre, alkotásra és kikapcsolódásra Kapolcson, Vigántpetenden és Taliándörögdön. Aki már most tudja, hogy 2024-ben is a Völgyben a helye, az a www.muveszetekvolgye.hu-n szuperkedvezményes áron szerezheti be jövő évi bérletét. 

fotó: Lackfi János költő (Kleb Zsófi fotója)

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 01. 23:00
Megosztás:

Az olasz külügyminiszter szerint az iráni konfliktusnak gazdasági következményei lesznek

Több ezer iráni ünnepelte az Ali Hamenei ajatollah elleni izraeli-amerikai katonai támadást Rómában, miközben Antonio Tajani olasz külügyminiszter a konfliktus gazdasági következményeire figyelmeztetett.
2026. 03. 01. 22:00
Megosztás:

Két városrehabilitációs projekt indult el Miskolcon

Két szociális célú városrehabilitációs projekt indult el összesen 1,35 milliárd forintos európai uniós támogatásból Miskolcon - közölte az önkormányzat sajtóosztálya az MTI-vel.
2026. 03. 01. 21:00
Megosztás:

Növekedéssel indult az év a budapesti repülőtéren

Januárban 1 338 120 utas fordult meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 3,4%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A hónap legnépszerűbb úti céljai London, Isztambul, Tel Aviv, Párizs és Milánó voltak.
2026. 03. 01. 20:00
Megosztás:

Áder János: magyar fejlesztés hozhat megoldást Afrika vízproblémáira

A 21. század nagy kérdése, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vizet tudjunk biztosítani a lakosságnak, az iparnak és a mezőgazdaságnak - hívta fel a figyelmet Áder János, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2026. 03. 01. 19:00
Megosztás:

Elindult a lakásbiztosítási kampány: egy hónapig költségmentesen válthatunk

Március elsejével kezdetét vette a lakásbiztosítási kampány. Ez alatt az idő alatt egészen március 31-ig a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek szabadon felmondhatják vagy módosíthatják meglévő szerződésüket, illetve újat köthetnek. A kampány célja, hogy az ügyfelek jobb és/vagy kedvezőbb díjazású lakásbiztosításra tegyenek szert – ahhoz azonban, hogy ez tényleg így legyen, a Bank360 összeszedett néhány szabályt, melyeket érdemes betartani.
2026. 03. 01. 18:00
Megosztás:

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás: