Uniós elnökségünk egyik sarkalatos pontja a versenyképesség

"Magyarország egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, célunk, hogy kulcsfontosságú területeken lépjünk előre" - jelentette ki Varga Mihály, miután Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszterrel tárgyalt Brüsszelben.

Uniós elnökségünk egyik sarkalatos pontja a versenyképesség

A Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint a magyar tárcavezető a magyar elnökség prioritásait ismertetve elmondta: "nagy hangsúlyt fordítunk majd az uniós versenyképességi és a demográfiai kihívásokra, a zöld gazdasági átállásra és a fenntartható adósságpályára is".

"Az európai versenyképesség kulcsfontosságú lesz az elnökségünk során, fontos feladat, hogy újraindítsuk a gazdasági növekedést az Unióban, és csökkentsük a globális versenytársakkal szembeni lemaradást" - fejtette ki Varga Mihály. Azt mondta: az unió folyamatosan veszít versenyképességéből, a magyar EU-elnökség ezért nagy hangsúlyt fordít majd a folyamat visszafordítására.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: "a magyar elnökség alatt kiemelt figyelmet kívánunk szentelni a demográfiai problémáknak is, a romló népesedési folyamatok megfordítása ma az egyik legnagyobb kihívás, amelyre a magyar felfogás szerint a bevándorlás ösztönzése helyett a családok támogatása a helyes megoldás". A kormány ezért is elkötelezett a családok támogatásában, az Európai Unión belül a magyar családtámogatási arány a legmagasabb a GDP-hez képest - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály megerősítette, hogy a Pénzügyminisztérium szakértői felkészültek a magyar elnökség egyik fontos feladatára, a 2025. évi uniós költségvetés elkészítésére is.

Mondj fel a munkahelyeden! A DTX Exchange 10 000%-os növekedése lehet a te nagy lehetőséged, ahogy eléri a 3 millió dolláros mérföldkövet a NEAR és a LayerZero bikapiaca alatt

A kriptopiac bikás lendületet mutat, a BTC árfolyama a 65 ezer dolláros szint fölé emelkedik. A nagy bálnák tőkét tolnak ígéretes kriptókba, mint például a LayerZero (ZRO) és a Near Protocol (NEAR), amelyek megállíthatatlan lendülettel és növekvő fejlesztési tevékenységgel vezetik a heti nyertesek listáját.
2024. 09. 30. 07:00
Megosztás:

A vezető szakértő figyelmen kívül hagyja a mémcoin felhajtást, és az IntelMarketet (INTL) választja, hogy 1 dollárt érjen el a Dogecoin (DOGE) és a Ripple (XRP) előtt

Az idők során a fókusz egyre inkább eltolódott a rendkívül népszerű memecoin, a Dogecoin (DOGE) felől. Az elemzők egy új DeFi projektet fedeztek fel, amely várhatóan meghaladja ezt a híres mém valutát és az utalásokhoz használt Ripple-t (XRP), és eléri az 1 dolláros határt.
2024. 09. 30. 06:00
Megosztás:

Tízezrekre számítanak a Városligeti sörfesztiválon

Tízezreket várnak az október 10-13. között a Városligeti Műjégpályán megrendezett OktoBeerfestre, amely az ország legnagyobb sörfesztiválja.
2024. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Nemzetközi helikopterharcászati gyakorlat kezdődik Pápán

Öt ország és 13 légi jármű részvételével nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlat kezdődik hétfőn a pápai repülőtéren – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
2024. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Félő, hogy ez a folyamat magával ránthatja Budapest ingatlanpiacát i

Mi a közös Berlinben, Stockholmban, New Yorkban és San Franciscóban? Az, hogy mindegyikük városvezetése azt gondolta, jó ötlet központilag belenyúlni az ingatlanpiac kereslet-kínálati folyamataiba, és a lakáspolitikai illetve a turizmusfejlesztési kérdéseket egy huszárvágással megoldani. Az eredmény: drasztikus csökkenés a kínálati oldalon, elrettentették a befektetőket, csökkent az ingatlanok piaci értéke, romlott a minősége, amely visszahatott a városok vonzerejére is. A fentebb felsorolt városok listája nem teljes, de Terézváros vezetése az Airbnb betiltásával ehhez a társasághoz csatlakozhat, és félő, hogy ez a folyamat magával ránthatja Budapest ingatlanpiacát is – véli egyre több turisztikai szakember.
2024. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Pénzesőt hoz Október hónap 5 csillagjegy számára is, ha tudja, hol keresse!

Felkészültél arra, hogy megtudd, milyen pénzügyi meglepetéseket tartogat számodra a következő hét? Fedezd fel személyre szabott horoszkópodat, amely tele van izgalmas előrejelzésekkel, szerencsenapokkal és titkos tippekkel a nyerő számok megtalálásához. Ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hogy a csillagok segítségével növeld anyagi szerencsédet! Olvasd el most, és használd ki a sors által kínált lehetőségeket!
2024. 09. 30. 02:20
Megosztás:

Már tízből hat fiatal a szakképzést választja

Már tízből hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után, és ezt az arányt a kormány tovább akarja erősíteni - mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család24 című műsorában.
2024. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Albérlet adó 2025 – ennyi adót kell fizetned az albérlet után

Az ingatlan kiadás Magyarországon népszerű és jövedelmező befektetés lehet, azonban fontos tisztában lenni az ezzel járó adózási kötelezettségekkel. 2025-ben is folytatódnak az albérlet után fizetendő adók szabályai, ezért érdemes áttekinteni, hogy mire kell figyelni, ha bérbeadod az ingatlanodat.
2024. 09. 30. 01:00
Megosztás:

A Hamster Kombat már a tőzsdéken, a Neiro 100-szorozott; a Crypto All-Stars lesz a következő?

A mém érme térben zajló események a nagypályás befektetők figyelmét is felkeltették. A Hamster Kombat (HMSTR) az egyik legnagyobb durranás volt a közelmúltban, és már a tőzsdékre is felkerült, ami komoly előrehaladás.
2024. 09. 30. 00:01
Megosztás:

4 vezető kriptovaluta, amelyek felkeltik a bálnák figyelmét idén ősszel: Polkadot, Solana, Cybro és Worldcoin

Az ősz új lehetőségeket hoz a kriptovilágban. Bizonyos digitális valuták felkeltették a nagy befektetők figyelmét. A reflektorfényben a Polkadot, a Solana, a Cybro és a Worldcoin áll. Mindegyik kriptovaluta jelentős növekedési potenciált mutat az elkövetkező hónapokban. Merülj el a részletekben, hogy megtudd, miért emelkednek ki ezek az érmék, és mi állhat vonzerejük mögött.
2024. 09. 29. 23:00
Megosztás:

A következő nagy kriptovaluták, amelyek tízszeresére növelhetik a befektetésed: WIF, SHIB, MTAUR

A kriptopiac izgatottan zsong. Három érme – DogWifHat (WIF), Shiba Inu (SHIB) és MTAUR – ragadja meg a figyelmet. Mind a WIF token, mind a Shiba Inu kriptovaluta erőteljes növekedést mutatott az utóbbi időben. Eközben az MTAUR előértékesítése ragyogó lehetőségekkel kecsegtet. Segíthetnek ezek az érmék tízszeresére növelni a befektetésed?
2024. 09. 29. 22:00
Megosztás:

A BNB tulajdonosok Raboo és Neiro felé fordulnak! Szakértők felfedik az átrendeződés meglepő okait!

A legfrissebb piaci trendek azt mutatják, hogy a Binance Coin (BNB) tulajdonosai egyre inkább feltörekvő eszközök, mint például a Raboo ($RABT) és a Neiro (NEIRO) felé fordulnak. A BNB jelenleg 612 dollár körül kereskedik, így sok befektető diverzifikálja portfólióját, magasabb megtérülési lehetőségek reményében.
2024. 09. 29. 21:00
Megosztás:

A hatos lottót sem vitték el ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 09. 29. 20:00
Megosztás:

5 vezető kriptovaluta, amelyek a címlapokra kerültek: Worldcoin, Solana, Cybro, Ripple és Cardano

Öt kriptovaluta kelt hullámokat a piacon, és egyaránt vonzza a rajongók és befektetők figyelmét. A digitális érmék dinamikus világa most a Worldcoin, Solana, Cybro, Ripple és Cardano körül forog. Mindegyik kriptovaluta jelentős növekedési potenciállal rendelkezik, ami kíváncsiságot kelt a következő nagy lépéseik iránt, és hogy mi különbözteti meg őket ebben a zsúfolt mezőnyben.
2024. 09. 29. 19:00
Megosztás:

Ismét csapadékosabbá válik az időjárás

A jövő hét még napos, száraz idővel indul, de szerdától ismét több hullámban kell esőre számítani. A hőmérséklet csúcsértéke már jellemzően 20 Celsius-fok alatt várható a legmelegebb órákban, a hét elején a hidegre hajlamos helyeken pedig akár fagyhat is a hajnali órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2024. 09. 29. 18:00
Megosztás:

Folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program

Megkezdődött a településfásítási program őszi ültetési időszaka, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak, ezzel 56 ezerre növelve a kezdeményezés során elültetett fák számát - jelentette be az agrárminiszter. Nagy István az Agrárminisztérium által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményben hangsúlyozta: a falvak és városok zöldítése a Magyarország zöldvagyonát megóvó és gyarapító, az agrártárca által koordinált stratégia része.
2024. 09. 29. 17:00
Megosztás:

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram

Folytatódik az ingyenes iskolai laptopprogram az ötödik, kilencedik évfolyamon és a hatosztályos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon. Az igényléshez csupán regisztráció szükséges - közölte a miniszterelnök főtanácsadója Facebook-oldalán vasárnap.
2024. 09. 29. 16:00
Megosztás:

6 bikapiaci kriptovaluta, amelyek új csúcsokra készülnek 2024 4. negyedévében – Ne hagyd ki a lehetőséget!

Az izgalom egyre fokozódik, ahogy közeledik 2024 utolsó negyedéve. Számos kriptovaluta mutat erős potenciált, és lenyűgöző nyereségre készülnek. Ez a cikk részletesen bemutatja, mely digitális érmék készen állnak arra, hogy új történelmi csúcsokat érjenek el. Ne maradj le annak felfedezéséről, mely kriptók lehetnek a következő hónapok vezetői!
2024. 09. 29. 15:00
Megosztás:

A világ legjobb turisztikai fejlesztésének választották a Liget Budapest Projektet az International Travel Awards díjátadóján

Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés 3 díjat is elnyert: a Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett: a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg a Dubajban tartott díjkiosztón - jelentette be Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója.
2024. 09. 29. 14:00
Megosztás:

Különleges mesemaratonnal csatlakozik a közmédia a magyar népmese napjához

A közmédia gyerekeknek szóló adói, az M2 Gyerekcsatorna és a Csukás Meserádió rendhagyó mesemaratonnal készül szeptember 30-ára, a magyar népmese napjára - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2024. 09. 29. 13:00
Megosztás: