Vajon lesz oka örülni a Richternek idén?

A tavalyi kiemelkedő év után idén is elérhető lesz a kétszámjegyű növekedés a gyógyszergyártásban az árfolyamhatások kiszűrésével - mondta Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a vállalat eredményeit értékelő sajtótájékoztatón csütörtökön.

Vajon lesz oka örülni a Richternek idén?

Rámutatott, hogy tavaly minden üzletág teljesítménye nőtt, az idei bővülést főleg a neuropszichológia, a nőgyógyászat, a generikus üzletág (GM) és kisebb mértékben a biotechnológia üzletágak teljesítménye támogatja. A gyógyszergyártás árbevétele az előrejelzésük szerint 2,15-2,25 milliárd euró között alakulhat árfolyamszűrten, a tisztított üzemi eredmény (EBIT) pedig elérheti a 725-750 millió eurót idén - ismertette.

Orbán Gábor tájékoztatott arról is, hogy az árfolyamszűrt árbevétel 2023-ban majdnem 22 százalékkal nőtt, jelentősen meghaladva az eredeti előrejelzésüket. Tavaly a gyógyszerértékesítés mintegy 14 százalékkal 747,4 milliárd forintra nőtt, az EBIT 23,3 százalékkal 189,4 milliárd forintra emelkedett.

A 2023-as nettó nyereséget a devizaveszteség és a 28,3 milliárd forint extraprofitadó terhelte. A devizaárfolyamhatások nélkül a 2 milliárd eurót közelítette a gyógyszergyártás árbevétele. Az éves átlagos romlás 26 százalék volt a rubel-forint árfolyamában. Az árfolyamveszteség 38 milliárd forintot tett ki 2023-ban. Megjegyezte, hogy 2023-ban alig érkezett mérföldkő bevétel, míg 2022-ben 10,6 milliárd forint érkezett originális kutatáshoz kapcsolódóan.

Ugyanakkor kiemelkedőnek nevezte a tavalyi évet abból a szempontból is, hogy további 13 országban vezették be a központi idegrendszerre ható cariprazine-t, így már 64 országban érhető el a gyógyszer. A Vraylar néven kapható kiemelt készítmény (cariprazine) royalty (jogdíj) bevételeinek 41 százalékos éves növekedése 2023-ban az elmúlt évek legmagasabb növekedése. A negyedik negyedévben a Vraylar royalty bevétele 47 százalékkal nőtt éves szinten - mondta. Minden szegmens bevétele kétszámjegyű növekedést mutatott, árfolyamszűrten.

A szabad pénzforgalomban átmeneti visszaesés volt tavaly, a rendkívüli adóbefizetések ütemezése és az árfolyamveszteség miatt.

Kérdésre közölte: az orosz piacon kintlévőség nincsen, nem számolnak kockázattal, az orosz vásárlóerő "rendben van".

Kitért arra: a Richter tavaly minden kulcsfontosságú leányvállalatánál bevezette a szénlábnyom-számítást, hogy elérje a csoportszintű célkitűzését, miszerint az 1990-es szinthez képest 55 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását, 2050-re el fogják érni a nettó zéró kibocsátást.

A Richter Gedeon Nyrt. csütörtökön közzétett jelentése szerint a konszolidált árbevétele tavaly az utolsó negyedévben 203,1 milliárd forint lett, 9,3 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az utolsó negyedévben a társaság 36,9 milliárd forint adózott eredményt ért el, az elemzői konszenzus 52,9 milliárd forint volt. Az éves konszolidált árbevétel 2022-höz viszonyítva alig változott: 0,3 százalékkal, 805,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény 6,0 százalékkal csökkent, 159 milliárd forint lett 2023-ban.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papír a délelőtti kereskedésben 90 forinttal 9910 forintra drágult, az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 9950 forint, a legalacsonyabb 7170 forint volt.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: