Választások 2026: Már csak eddig lehet átjelentkezni

Még egy hétig, jövő csütörtök délután 4 óráig lehet kérni a külképviseleti névjegyzékbe vételt, valamint az átjelentkezéssel szavazást az országgyűlési választásra. A látássérültek Braille-szavazósablont igényelhetnek még egy hétig.

Választások 2026: Már csak eddig lehet átjelentkezni

Azoknak a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgároknak, akik a szavazás napján, április 12-én külföldön tartózkodnak és a 151 külképviselet valamelyikén akarnak élni választójogukkal, a Nemzeti Választási Irodától (NVI) kell kérniük felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe április 2-án 16 óráig. A határidő jogvesztő. A kérelem benyújtható elektronikus úton, vagy személyesen illetve kézbesítési meghatalmazottal eljuttatható bármely helyi választási irodába (polgármesteri hivatalba).

Eddig több mint 67 ezren jelezték, hogy külföldön akarnak szavazni, négy évvel ezelőtt egy héttel a határidő lejárta előtt 45 ezren szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben, ahol a szavazás napján végül 65 ezren voltak.

A külképviseleten a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, valamint a pártlistás vagy - nemzetiségiként regisztrált választópolgár esetében - nemzetiségi listás szavazólapon voksolhat. A szavazólapok megegyeznek a magyarországi szavazás szavazólapjaival.

Lehetőség van arra is, hogy a külképviseleti névjegyzékbe felvett választópolgár április 2-ig megváltoztassa külföldi szavazásának helyszínét. Akit már felvettek a külképviseleti névjegyzékbe, az április 8-ig kérheti, hogy vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe.

Az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, szombaton tartják a voksolást. A külképviseleti szavazás idejéről és pontos helyszíneiről a www.valasztas.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ugyancsak jövő csütörtök 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik április 12-én

Magyarországon, de a lakcímük szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodnak. Tipikus esetben ez azt jelenti, hogy egy másik településen tartózkodó választópolgárnak nem kell hazautaznia választójoga gyakorlásához. Emellett annak lehetőségét is biztosítja az átjelentkezés, hogy egy mozgásában korlátozott választó akkor is szavazhasson, ha nem otthon, hanem például kórházban van vagy fogvatartott.

Eddig több mint 145 ezren jelezték, hogy nem a lakóhelyükön akarnak szavazni; négy évvel ezelőtt a választás előtt hét nappal 77 ezer átjelentkező regisztrált, a határidő lejártáig azonban végül 157 ezer.

A kérelemnek a személyes adatokon túl tartalmaznia kell annak a településnek (budapesti kerületnek) a megjelölését, ahol a választópolgár szavazni akar. Minden településen csak egy szavazókört jelöltek ki az átjelentkezéssel szavazók részére.

A választó április 9-én 16 óráig elektronikus úton vagy személyesen kérheti visszavételét a lakcíme szerinti szavazóköri névjegyzékbe.

Az átjelentkezéssel szavazó választópolgár a listás szavazólap mellett a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján, a "saját" jelöltjeire szavazhat.

Ha a választópolgár április 2-án 16 óráig átjelentkezés nélkül kér mozgóurnát a lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő település vagy szavazókör területére, ebben az esetben a mozgóurna iránti igény egyben átjelentkezési kérelem is.

A látássérült választópolgárok ugyancsak jövő csütörtökig kérhetnek Braille-írással ellátott szavazósablont, amelynek alkalmazása lehetővé teszi, hogy önállóan, mások segítsége nélkül töltsék ki a szavazólapot.

A kérelmeket személyesen vagy levélben a választópolgár lakcíme szerinti helyi választási irodában, továbbá a Nemzeti Választási Iroda internetes oldalán, a www.valasztas.hu honlapon és a https://www.magyarorszag.hu/ oldalon lehet benyújtani.

A gépjárműadó befizetéséhez telefonon 18 óráig segítenek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én esedékes befizetésében - hívta fel a figyelmet hétfőn a NAV az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 04. 13. 12:00
Megosztás:

Az euróövezeti hozamok a korábbi csúcsok körül ragadtak

Bár a piacok most kevésbé figyelnek a makrogazdasági adatokra, de az érkező amerikai és európai – jobbára még a háború megindulása előtti időszakra vonatkozó konjunktúra adatok - a növekedés megtorpanását mutatták és a vártnál alacsonyabb lett a márciusi amerikai maginflációs adat is.
2026. 04. 13. 11:30
Megosztás:

Többségében estek a vezető tengerentúli indexek pénteken, a hét egészét tekintve emelkedtek

A technológiai szektor jó teljesítményéből profitálni tudó NASDAQ kivételével kevéssel estek a vezető Wall Street-i indexek, a befektetők kivártak a hétvégi béketárgyalások előtt. Az S&P szektorindexei közül a nem ciklikus fogyasztási cikkek vezették az esést, míg a technológiai részvények álltak a sor elején.
2026. 04. 13. 11:00
Megosztás:

Bitcoin hullámvasúton: geopolitikai feszültségek rázták meg a piacot

A Bitcoin árfolyama ismét bizonyította, mennyire érzékeny a globális politikai eseményekre. Az Egyesült Államok és Irán közötti tárgyalások kudarca után a piac hirtelen reakcióba lépett, miközben a háttérben a nagybefektetők csendben újrapozicionálták magukat.
2026. 04. 13. 10:30
Megosztás:

Pénteken még a hétvégi béketárgyalások sikerébe vetett hit fűtötte az európai piacok optimizmusát

Óvatos optimizmus jellemezte a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdéken, amikor csak a német DAX és a brit FTSE100 csúszott minimális mínuszba. Szektor szinten a média, az alapanyag, a pénzügy és a technológia teljesítettek a legjobban, míg a repülőgépipari és hadiipari részvények estek egy esetleges orosz–ukrán megállapodás hírére. A német Rheinmetall és Hensoldt, valamint az olasz Leonardo több mint 5%-ot, a CSG pedig 8%-ot esett.
2026. 04. 13. 10:00
Megosztás:

Mélyrepülésben a kormányközeli cégek tőzsdei részvényei: Opus, 4iG

Gyengén indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén: a kormányközeli nagyvállalatok részvényei már a hétfői nyitáskor komoly mínuszba kerültek. Az Opus Global és a 4iG árfolyama is jelentős esést mutatott, ami felerősítheti a piaci aggodalmakat.
2026. 04. 13. 09:26
Megosztás:

25 millió dolláros lökést kap az Aave – új korszak kezdődik a DeFi óriásnál

Az egyik legnagyobb decentralizált pénzügyi protokoll, az Aave történelmi döntést hozott: a közösség által irányított DAO jóváhagyta a 25 millió dolláros finanszírozást és a régóta várt V4 fejlesztési ütemtervet. Ez nemcsak technológiai ugrást jelent, hanem teljesen új működési modellt is bevezet.
2026. 04. 13. 09:00
Megosztás:

Izraelben a hírek élén a magyarországi választás eredménye

Izraelben a hírek élén állt vasárnap este a magyarországi parlamenti választás eredménye, Orbán Viktor veresége.
2026. 04. 13. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: gratuláltam a győztes pártnak

A kormányzás felelősségét és lehetőségét nem a Fidesz-KDNP-nek adták, a győztes pártnak gratuláltam - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnap a Fidesz-KDNP budapesti eredményváró rendezvényén nem sokkal este fél tíz előtt.
2026. 04. 13. 07:00
Megosztás:

Középső Parancsnokság: az amerikai haderő hétfőn tengeri blokád alá veszi az iráni kikötőket

Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket - közölte vasárnap a Középső Parancsnokság (CENTCOM).
2026. 04. 13. 03:00
Megosztás:

Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat

A Tisza és Magyarország megnyerte ezt a választást, nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon nagyon - jelentette ki a Tisza Párt elnöke vasárnap este Budapesten.
2026. 04. 13. 02:00
Megosztás:

Zseniális húzás vagy vakmerő kockázat a Strategy Bitcoin-stratégiája?

Általában, ha egy eszköz közel 46%-ot esik a csúcsáról, a befektetők inkább visszafogják a vásárlást. A Strategy azonban ennek az ellenkezőjét teszi: már 766 970 darab Bitcoin-t birtokol, és még az április eleji alacsonyabb árak mellett is tovább növelte készletét. Miközben más cégek leálltak vagy eladni kezdtek, a vállalat kitart stratégiája mellett.
2026. 04. 13. 01:00
Megosztás:

Kína tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be Tajvannal kapcsolatban

A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
2026. 04. 13. 00:05
Megosztás:

Kellemes tavaszi idő várható a jövő héten

A jövő héten kellemes tavaszi idő várható. A hét elején nedves, de enyhe levegő érkezik és melegedés kezdődik, így az éjszakák is fagymentessé válnak, napközben pedig az egyre több napsütés mellett 20 Celsius-fok körüli hőmérséklet várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 12. 23:00
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás: