Vállalkozás indítása: A legjobb idő arra, hogy elkezdd!

Az internet megjelenésével elkezdett növekedni azon üzletemberek száma, akik online vállalkozás indításával gazdagodnak meg. Miért?

Vállalkozás indítása: A legjobb idő arra, hogy elkezdd!

Az internet megjelenésével párhuzamosan egyre népszerűbbé vált vállalkozást indítani.

Ennek a legfőbb oka talán a kényelem: otthonról, a kanapénkról, egyetlen laptoppal az ölünkben komplett rendszereket és értékesítési folyamatokat tudunk irányítani.

De akár kávézóból, irodából vagy egy egzotikus hely strandjáról is meg tudjuk tenni mindezt, ha úgy tartja kedvünk.

Az online vállalkozások emiatt fénykorukat élik.

A pandémiának köszönhetően pedig még azok is online kezdtek vásárolni, akik eddig sosem tették – például az idősek. Ezáltal még inkább a virtuális tér felé tolódott el a világ.

Az alábbiakban megmutatjuk, hogy miért most éri meg a leginkább saját vállalkozást indítani – emellett pedig rámutatunk azokra a buktatókra is, amelyek az út során képesek lehetnek bárkit elgáncsolni.

A legfontosabb érvek a vállalkozás indítása mellett

Az online vállalkozások népszerűsége mögött komoly és valós érvek állnak.

Pénzügyi értelemben, időben és mentálisan is hatalmas lehetőséget teremtenek, amennyiben sikerül őket kiaknázni.

Ehhez azonban az akadályokat is le kell küzdenünk, ahogy azt majd a cikk második felében ismertetjük!

Alacsony belépési küszöb

Míg régen hónapokig tartó háttérmunkálatokra volt szükség ahhoz, hogy vállalkozást indítsunk, ma már egyetlen nap alatt is belekezdhetünk.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem szükséges az alapozás, hiszen a tudás – ahogy lentebb is olvasható – az egyik legfontosabb előnyünk vagy hátrányunk lesz, de maga a technikai elindulás csupán órákat vesz igénybe.

Pénzügyileg is hasonló a helyzet, hiszen ahogy a technológia fejlődik, úgy egyre kevésbé van szükség fejlesztői tudásra, a globalizációnak hála pedig ma már akár közvetlenül a gyártótól is berendelhetjük a termékeinket – a világ túloldaláról! Ráadásul az olyan kedvező adózási formáknak hála, mint a KATA, könnyen és gyorsan megkezdhető az egyéni vállalkozás indítása.

Már csak egy jó vállalkozás ötletre van szükség!

Kényelem

A kényelem azt jelenti, hogy nekünk csak és kizárólag azzal kell foglalkoznunk, amihez értünk és amit szeretünk.

Egy személyes márka felépítésekor például teljes mértékben automatizálható a vállalkozás egyik legfontosabb és legbonyolultabb folyamata, az ügyfélszerzés.

Ezáltal a szolgáltatást – például tanácsadást vagy kivitelezést – nyújtó kezdő vállalkozóknak elég csak a szakértelmükkel foglalkozni, minden mást megcsinál helyettük az automatizált rendszer. Bár ez már erőteljesen haladó szint, de elérhető!

Szabadság

A szabadságnak több értelmezése is létezik.

A vállalkozások egyrészről szabadságot tudnak nyújtani pénzügyileg.

Alkalmazottként ugyanis – legyünk bármilyen tehetségesek vagy keményen dolgozó emberek – sosem fogjuk elérni azt a kompenzációs szintet, amennyit akkor keresnénk, ha saját magunkért dolgoznánk.

Hiba lenne azt állítani, hogy mindenkinek a vállalkozás indítása a legjobb.

Ahhoz azonban, hogy vagyont halmozzunk fel, kétségtelenül jobb megoldásnak tűnik, mint az alkalmazotti lét.

A szabadságot emellett térben és időben is érthetjük.

Egy online vállalkozásnál ugyanis bárhonnan, és sok esetben bármikor dolgozhatunk.

Csupán egy laptopra és internetkapcsolatra van szükségünk – utóbbit pedig ma már bárhova képesek elvinni az Elon Musk-féle Starlink műholdak.

A szabadság emellett a szellemi, kreatív szabadságot is jelenti.

Gyakorlatilag bármiről beszélhetünk és írhatunk, ami érdekel – legyen az például az előbb említett műholdak működése, az űrkutatás fejlődése, vagy éppen az asztrológia.

Bár mindez nagyon szépen hangzik, ám nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg a pro érvek mellett a kontrákat is!

A vállalkozás indítás nehézségei

A kezdő vállalkozásokat rengeteg veszély fenyegeti.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy:

1. Megismerjük ezeket a veszélyeket

2. Megtaláljuk rájuk a megoldást 

3. Átültessük a gyakorlatba, ezzel minimalizálva a jelentőségüket

Tudás

Az online vállalkozások rendkívül jó lehetőséget teremtenek a pénzszerzésre, ám ehhez fontos megemlíteni, hogy rengeteg tanulásra van szükség.

Az online világ ugyanis rendkívül gyors, ingergazdag környezet, ahol ha lassú az adott weboldal, a vásárlók elhagyják, hiszen két kattintás alatt már egy új cég webshopjában vásárolhatnak.

Ahhoz tehát, hogy vállalkozást indíthassunk az online térben, rendkívül széles és mély tudásra kell szert tennünk.

Kockázat

Természetesen a világ egyensúlyának része, hogy a nagy lehetőségek nagy kockázattal járnak, hiszen ha nem így lenne, mindenki ezt csinálná.

Azonban a vállalkozás indítás – az alacsony belépési küszöb miatt – ma már egyáltalán nem tűnik olyan hatalmas kockázatnak, ami tönkretehetné egy kezdő vállalkozó életét.

Míg régen, 10-15 évvel ezelőtt egy webáruház lefejlesztése milliós nagyságrendet kóstált, addig ma már néhány tízezer forintból elindítható, mindenfajta technikai tudás és fejlesztés nélkül.

Időzítés

Sok embertől hallani azt az ellenérvet, hogy válság van, amikor is köztudottan nem érdemes vállalkozást indítani.

Ez az egyik leggyakoribb tévhit a vállalkozás indítás időzítésével kapcsolatban.

Néhány cég, amit a “Nagy recesszióban”, tehát a 2008-as gazdasági világválságban alapítottak

Whatsapp

Groupon

Instagram

Uber

Pinterest

Slack

Airbnb

Egyetlen adat mindent elmond róluk: több száz milliárd dolláros összértékük van.

A gazdasági visszaesés tehát nem kifogás. 

Amennyiben pedig a vállalkozás mellett a pénzügyekkel is szeretnénk tisztában lenni, a Profitline olvasása komoly segítséget nyújthat!

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás:

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.
2025. 08. 21. 06:00
Megosztás: