Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében

Legendás zenészekkel és közönségkedvenc színházi produkciókkal bővült a már bejelentett Művészetek Völgye program.

Változatos színházi előadások és legendás zenészek a 33. Művészetek Völgyében

Július 19. és 28. között a fesztivál ezúttal is minden nap különleges előadásokkal készül a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templom helyszínen, a Cirque du Tókertben pedig olyan neves előadók lépnek színpadra, mint Zorán, Kern András, Falusi Mariann, Bródy János vagy Dés László, aki ezúttal is kivételes vendégekkel érkezik. 

Igazi legendákkal találkozhat a közönség idén nyáron is a vigántpetendi Cirque du Tókertben, ahol a csillagok fénye alatt, a természet ölelésében élvezhetik a koncerteket. Tavalyi nagysikerű völgyes debütálása után idén ismét felcsendülnek Zorán slágerei Kern András Te majd kézen fogsz… című estjével érkezik Falusi Mariannal, Dés László pedig Básti Juli, Tóth Vera és Wunderlich József társaságában lép majd színpadra.

A Budapest Bár is igazi sztárparádéval készül a Völgyre, hiszen Kiss Tibor, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Mező Misi és Tóth Vera is velük tart majd. Bródy János életműve esszenciáját mutatja majd a legkorábbi dalaitól a legújabbakig, míg a Csík zenekar ezúttal Presser Gáborral kiegészülve hozza slágereit. A Cirque du Tókert színpadán egy igazi vérpezsdítő musical is helyet kap, itt mutatják majd be a farmer atyjáról szóló Lévi Story! – A Farmerkirályt.

A Művészetek Völgye az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, ahol a könnyűzenétől kezdve a jazzen és a világzenén át a komolyzenéig mindenféle műfaj rajongója megtalálhatja számítását, ahogy az irodalomkedvelő, családi programokra vágyó, vagy éppen színházba járó közönség is.

A fesztiválon két helyszínen, a Színház Színpadon és a Színház Színpad Templomban a látogatók minden nap más és más előadásokat nézhetnek meg Taliándörögdön, az ország különböző társulatainak előadásában. 

Művészetek VölgyeA Vígszínház a Szélvész után is szép vagy monodrámával érkezik, az Orlai Produkciótól a Múvilávot láthatják majd a fesztiválozók Trokán Nóra és Klem Viktor főszereplésével, valamint a Dante: Pokol című darabot Gyabronka József előadásában. Az Art-Színtér az Ő meg Ő című darabját mutatja be a Völgyben Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi és Gombos Judit szereplésével. A Nézőművészeti Kft. a Pánik, avagy férfiak az idegösszeomlás szélén előadással a Delta Produkció pedig Szabó Győző és Rezes Judit Loveshake című színházi duettjével érkezik. 

A Kálloy-Kálid-Gáspár trió a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) sikerén felbuzdulva ezúttal a G.Ö.R.CS.-öt (Gondviselő Összes Regéi és Cselekedetei) viszi színpadra. A Frissfotó Produkció színeiben Ónodi Esztert és Juhász Gábort hallhatja majd a közönség, a Film-zene című előadással. A Carson Coma zenéje is megelevenedik a színházban Gáspár András, illetve az ÁSZ Drámaiskola A szérum című darabjában.

A Művészetek Völgye a Cirque du Tókert és a Színház Színpad, valamint a Színház Színpad Templom újonnan bejelentett programjai mellett a POKET zsebkönyvek udvara irodalmi előadásáiból is kínál ízelítőt. A Vecsei H. Miklós és csapata által megálmodott vigántpetendi helyszínen olyan, gyakran zenés irodalmi műsorokkal készülnek a fesztiválozóknak, mint a Füst a szemében című Cseh Tamás-est, ahol Vecsei H. Miklós Szabó Balázzsal lép majd fel, vagy Kollár-Klemencz László önálló estje. Wunderlich József és Bach Kata itt mutatja be a POKET versantalógiákból készült új, zenés darabját, de visszatér a Kártyajáték is Beck Zolival. Sokak kedvence, A kis herceg Csorba Lócival és Vecsei H. Miklóssal elevenedik meg. 

A Művészetek Völgye Fesztivál idén július 19. és 28. között vár mindenkit Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigántpetendre, ahol a most bejelentett előadókon túl már biztosan velünk lesz még a Panoráma Színpadon fellépő 30Y, a Bëlga, Beton.Hofi, az Elefánt, a Parno Graszt, a Platon Karataev és a Punnany Massif is.

További információkért és bérletekért irány a www.muveszetekvolgye.hu oldal. 

Döntött az Unió! Mindenki fizetését nyilvánosságra kell hozni, amit sokan nem akarnának...

Az idő szorít: hamarosan alkalmazni kell az Európai Unió bérátláthatósági irányelvét, miközben jelenleg a vállalatok 75%-a és a munkavállalók 51%-a sem támogatná, hogy a keresetek mindenki számára hozzáférhetővé váljanak.
2026. 02. 28. 01:00
Megosztás:

Zöld jelzést kapott a Richter tocilizumab bioszimiláris készítménye az EMA-tól

Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP), a készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként - közölte a Richter pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 27. 23:00
Megosztás:

Áttört egy lélektani határt a kisgyermekes nők munkavállalási kedve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025-ben is stabilan magas szinten maradt a 25–49 éves korú nők foglalkoztatási rátája. A 85% körüli mutató jelzi, hogy a rugalmas foglalkoztatási formák terjedésével egyre több kisgyermekes anyukát sikerül sikeresen integrálni a munkaerőpiacra.
2026. 02. 27. 22:00
Megosztás:

Kriptotélben a Bitcoin: HODL, újrasúlyozás és adóoptimalizálás a túléléshez

A kriptopiaci tél nem az első – és valószínűleg nem is az utolsó – komoly próbatétel a befektetők számára. Amikor az árfolyamok tartósan esnek, a likviditás szűkül, a tőkeáttételes (leveraged) pozíciók leépülnek és a hangulat védekezővé válik, a piac valójában nemcsak az árakat, hanem a befektetői meggyőződést is teszteli. Ilyenkor a legellenállóbb szereplők nem pánikszerűen reagálnak, hanem újraértékelik és megerősítik az eredeti befektetési tézisüket – különösen a Bitcoin esetében.
2026. 02. 27. 21:30
Megosztás:

Gyengült pénteken a forint

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
2026. 02. 27. 21:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Jönnek az ultramodern kínai motorvonatok

Elindult a teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon, így Magyarország megkerülhetetlen lett a Dél- és Nyugat-Európa közötti áruszállításban és közlekedésben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.
2026. 02. 27. 20:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. ismét BÉT Legek díjat nyert

A Shopper Park Plus Nyrt. (SPP) újabb rangos tőzsdei díjat nyert, immár harmadik egymást követő évben részesülve szakmai elismerésben különböző kategóriákban. A BÉT Legek Az év legnagyobb nyilvános új részvénykibocsátása díj visszaigazolja a Társaság következetes növekedési stratégiáját, transzparens működését és befektetőközpontú szemléletét.
2026. 02. 27. 19:30
Megosztás:

Franciaországban egy kibertámadás során 15 millió páciens adatait lophatták el

Egy 1500 francia orvost célzó kibertámadás 2025 végén betegadatok kiszivárgásához vezetett - jelentette be pénteken a megtámadott szoftvert gyártó cég, az egészségügyi minisztérium pedig 15 millióra becsülte az érintett páciensek számát.
2026. 02. 27. 18:30
Megosztás:

Folytatódik a lakossági lomtalanítás a fővárosban

Budapesten az V. és a XIII. kerületben folytatódik a februárban megkezdett lakossági lomtalanítás - tudatta a MOHU Budapest kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 18:00
Megosztás:

Elfogyott a Bitcoin gamma-hatás – de a likviditás még mindig gátat szab az emelkedésnek

A Bitcoin árfolyama látszólag mozdulatlan, de a derivatív piac mélyén komoly átrendeződés zajlik. Miközben a BTC 66 000 dollár körül oldalaz, több milliárd dollárnyi gamma-kitettség (gamma exposure) futott ki az opciós piacon. A mechanikus árfolyam-erősítő hatás eltűnőben van – a kérdés most az, hogy visszatér-e a likviditás, vagy továbbra is törékeny marad a piac.
2026. 02. 27. 17:30
Megosztás:

4iG megállapodás a Mubadalával

A 4iG Csoport és a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala), a világ egyik vezető szuverén befektetési társasága megállapodást írtak alá, amelynek keretében a Mubadala 50 millió USD összegű befektetést valósít meg a magyar vállalatcsoportban, a lejáratkor kötelezően 4iG részvénnyé alakuló kölcsönszerződés keretében.
2026. 02. 27. 16:30
Megosztás:

Az amerikai közlekedési hivatal Hedera-alapú útdíjrendszert szabadalmaztatott

Egy amerikai kormányzati tisztviselő országos közúti díjszedési rendszert szabadalmaztatott a Hedera technológiájára építve – a lépés új lendületet adott a HBAR ökoszisztémának és a hosszú távú intézményi adoptáció narratívájának. A fejlemény nem pusztán spekulatív kriptós hír, hanem egy kézzelfogható, állami szintű kezdeményezés, amely a decentralizált főkönyvi technológiák (DLT – Distributed Ledger Technology) infrastruktúra-szerepét vetíti előre.
2026. 02. 27. 16:00
Megosztás:

Nőtt a Richter bevétele, csökkent a profit tavaly

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele tavaly 928,96 milliárd forint lett, 8,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2026. 02. 27. 15:30
Megosztás:

Javul a lakásbiztosítások ár-érték aránya, amit a márciusi kampány tovább erősíthe

Tavaly alig nőttek a lakásbiztosítások éves díjai, a lakásbiztosítási kampánynak, és a biztosítók által vállalt önkéntes díjkorlátozásnak is köszönhetően. Az átlagos biztosított négyzetméterár ezt jóval meghaladó mértékben nőtt, így csökkenhetett az alulbiztosítottság, a rövidesen induló új márciusi lakásbiztosítási kampány még tovább javíthatja a biztosítások ár-érték arányát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 27. 15:00
Megosztás:

Tízmilliárd forintból új gyár épül Mezőberényben

Tízmilliárd forintból új paradicsomfeldolgozó üzem épül a Békés vármegyei Mezőberényben, amelyhez az állam ötmilliárd forint támogatást biztosít - jelentette be Dankó Béla (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán.
2026. 02. 27. 14:30
Megosztás:

20 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport árbevétele 2025-ben, egyre nagyobb a nemzetközi piacok aránya

Tovább erősítette nemzetközi jelenlétét az AutoWallis Csoport, és részben ennek köszönhetően 20 százalékkal 477 milliárd forintra bővült az árbevétele 2025-ben, ami a partnerekkel közösen irányított vállalatok tevékenységével együtt összesen 587 milliárd forint piaci súlyt jelent. A növekedést elsősorban a kiskereskedelem hajtotta, de a nagykereskedelemi szegmens által képviselt márkák is fokozni tudták az értékesítési tempót tavaly. A Csoport nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta, többek között a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez, új kereskedelmi pontok nyitásához és akvizíciókhoz kapcsolódó egyszeri költségek.
2026. 02. 27. 14:00
Megosztás:

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodást kötni újabb beruházásokról

Tavaly átlagosan három és fél naponta sikerült megállapodni Magyarországra érkező újabb beruházásokról, a legtöbb beruházás immár zsinórban harmadjára Kínából érkezett, de rekordszámú beruházás jött az Egyesült Államokból is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
2026. 02. 27. 13:30
Megosztás:

Ötmilliárd forint feletti nyereményt ígér az Ötöslottó

Az elmúlt majdnem 70 év negyedik legnagyobb nyereménye várja a hétvégén az Ötöslottó játékosait. Ebből az összegből szinte bármilyen álmot megvalósíthatna a nyertes.
2026. 02. 27. 13:00
Megosztás:

Erős növekedéssel zárta 2025-öt az SAP Hungary

Eredményes évet zárt 2025-ben az SAP Hungary: a vállalat magyarországi csapata a negyedik negyedéves célokat 119%-on, az éves célokat pedig 112%-on teljesítette, miközben a 2024-es éves árbevételét 26,3%-kal haladta meg. A teljesítmény hátterében a hazai vállalatok felhőalapú modernizációs igénye, az adatalapú működés felértékelődése és a mesterséges intelligencia üzleti folyamatokba történő beépítésének gyorsuló üteme áll.
2026. 02. 27. 12:30
Megosztás:

Hogyan segítik az okoseszközök a tanulást?

Az érettségi és a felvételi időszaka sok diák számára az egyik legintenzívebb, legfeszítettebb életszakasz. A felettük tornyosuló tananyag és a szoros határidők érthető módon komoly stresszhelyzeteket teremthetnek. Ilyenkor az okoseszközök – okostelefonok, laptopok, tabletek és okosórák – valódi szövetségeseink lehetnek. De csak akkor, ha mi irányítjuk őket, és nem ők kezdik el uralni a mi életünket.
2026. 02. 27. 12:00
Megosztás: