Viharfelhők gyülekeznek a tőzsdék felett
2021. 09. 20. 15:30
A héten a magyar és az amerikai jegybank is ülésezik. Mind a kettő izgalmas számunkra.
Az előbbi esetében jön az inflációs jelentés, és egyre többen gondolják azt, hogy marad a kamatemelési ciklus, csak esetleg alacsonyabb lépésközzel. Az utóbbi esetében pedig a mennyiségi lazítás visszavételével kapcsolatban lehetünk majd okosabbak. Ugyanakkor az EKB-tól olyan hírek szivárogtak ki, hogy egy eddig nem publikált modell szerint a korábban gondoltnál egy évvel hamarabb kell megkezdeni a kamatemelési ciklust. S akkor még nem is beszéltünk az Evergrande Group agóniájáról, ami bezúzhatja Kína pénzügyi rendszerét, s ami nyilván a világgazdaságra is kihatással lenne. Hogy miért nincs egyelőre nagyobb hatása? Azért, mert a befektetők (és mi is) azt gondolják, hogy a kínai kormány a megfelelő időpontban be fog avatkozni, és megmenti a céget a nagyobb bajok elkerülése végett. Nagy valószínűséggel nem akar egy kínai Lehman Brothers sztorit hagyni kibontakozni.
Az általános negatív hangulatban az EURHUF árfolyama az 50 és 100 napos mozgóátlagokig emelkedett, jóval nagyobb mértékben, mint pl. a cseh korona vagy a lengyel zlotyi. Talán ezek a szintek egyelőre megálljt parancsolnak az áremelkedésnek, a forint gyengülésének.
Az általános negatív hangulatban az EURHUF árfolyama az 50 és 100 napos mozgóátlagokig emelkedett, jóval nagyobb mértékben, mint pl. a cseh korona vagy a lengyel zlotyi. Talán ezek a szintek egyelőre megálljt parancsolnak az áremelkedésnek, a forint gyengülésének.
A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne
Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag
Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
A legjobb online kaszinók Magyarországon
Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás
Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség
Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja
Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok
A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók
Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek
Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?
A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek
Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?
Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.