Vissza a jövőbe, de hogyan?

Teljes átalakulás vár a globális, ezen belül a magyar gazdaságra is - derül ki a K&H jövőkutatásból, amely bemutatja, hogy várhatóan melyek lesznek az elkövetkező 10 év legfontosabb változásai. Egyértelműen látszik, hogy az adat az egyik legnagyobb érték és erőforrás lesz, a mesterséges intelligencia az emberivel közösen lesz jelen az élet minden területén, a környezeti fenntarthatóság pedig minden vállalat számára megkerülhetetlen lesz – közölte a K&H.

A magyar vállalatok és a pénzügyi világ várható alakulása, jövőképük, digitalizációjuk és innovációs lehetőségeik kihatnak az életünk minden területére. A K&H jövőkutatása mélyinterjúkat készített innovatív cégek vezető munkatársaival, fintech terület- és digitális transzformáció szakértőkkel, illetve jövőkutatókkal. Így jött létre a K&H top 10 innovációs trend, melyek mind megkerülhetetlen pontjai lesznek a gazdasági életünknek.

Mi lesz a jövőben?

“Hiába tűnik elcsépeltnek, tény, hogy a mai és a jövőbeni gazdasági fejlődésben az adat- és az adatkezelés különösen fontossá válik. Az árfolyama is fokozatosan emelkedik, azaz az adatok egyre drágulnak, és egyre nagyobb figyelem terelődik arra is, hogy kié az adat. A fogyasztók már nem csak megoszthatják az adataikat különböző szolgáltatókkal, de el is adhatják nekik, pénzért. Az adatbiztonsági kérdések és megoldások is felértékelődnek” - mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: “Adat nélkül nincs fejlődés, ahogy innovációs lépések nélkül sem. Kutatásunk alapján sajnos itthon nem rózsás a helyzet.”

Az előrelépés kulcsa a cégek működésére szabott innovációs stratégia lenne Németh Balázs szerint, ám kevesebb, mint 20 százalékuk rendelkezik vele. Az innovációs stratégia segítségével könnyebben tud reagálni egy-egy vállalat a várható változásokra, amelyek nagy körvonalakban már most megjósolhatók. A K&H jövőkutatás pedig nevesíti is azt a 10 innovációs trendet, amelyek várhatóan 2030-ig meghatározzák majd a gazdaság mindennapjait.

Ez alapján a mesterséges intelligencia észrevétlenül lesz jelen az élet minden területén. Akár olyan napi területekre is betörhet, mint az élő beszéd szimultán fordítása, azaz bármilyen nyelven beszélő személlyel tudunk majd élőszóban valós időben kommunikálni az automata tolmácsok segítségével. Az emberi- és mesterséges intelligencia a munkahelyeket is átalakítja, Németh Balázs szerint ez azonban nem jár a foglalkoztatás csökkenésével, együttműködésalapú partnerség lesz, ezzel pedig fokozódhat a vállalatok hatékonysága. Az automatizálás és a robotizáció hatására radikálisan megnőhet az igény az automatizált üzemeket tervező, felügyelő, karbantartó képzett munkaerő iránt. A folyamatosan változó világ, a munkaerőpiac átalakuló igényei megkövetelik a folyamatos alkalmazkodást. A tanulás minden szempontból átalakul, szintén digitális alapokra terelődik.

A vállalatok működését a fenntarthatósági szempontok is dominálni fogják. Ezt fogja diktálni üzleti érdekük is. Radikálisan nőni fog a fogyasztói igény a karbonsemlegességre, megjelenhetnek a karbonsemleges fogyasztók, akik egyfajta „energiaremeteként” élik életüket. Ez a viselkedés a vállalatok körében is egyre elterjedtebb lesz. A fogyasztók számára az egyik legfontosabb információ az lesz, hogy bizonyos cselekedeteik (vásárlás, utazás) mekkora ökológia lábnyommal járnak.

Az egészséges étkezés terjedése már ismert trend, a fő változást 2030-ig a vörös húsoknak az étrendből való szinte teljes kikerülése okozhatja. A kieső táplálékot mesterségesen előállított húsok, illetve a fogyasztáshoz minél közelebbi helyen előállított élelmiszerek pótolhatják.

Az ügyintézés teljesen digitális lesz, és olyan területekre is betör és egyeduralkodóvá válik, mint a választások vagy népszavazások lebonyolítása. Az adatátviteli és számítási kapacitások terén egyrészt az 5G technológia, másrészt a kvantum számítástechnika hoz el olyan infrastrukturális változásokat, melyek a mindennapjaink terén is éreztethetik hatásukat. Ma még a többség a kriptovalutákkal azonosítja a blokklánc technológiákat; valójában ennél sokkal többre hivatott ez a rendszer és az évtized végére szinte mindenhol megjelenik, ahol adatok biztonságos tárolásáról van szó.

A mindennapjainkban és otthonainkban egyre nagyobb szerepet kapnak az újabb és egyre modernebb okoseszközök, de ezek folyamatos fejlődésen mennek át és nem várható forradalmian új technológia. Azonban a virtuális, vagy kiterjesztett valóság alkalmazások és eszközök olyan szintre fognak eljutni, hogy a látás és hallás mellett, már az összes többi érzékszervünk számára is a valósággal felérő élményt tudnak nyújtani.

Összefoglalva a K&H top 10 innovációs trend:

1. Fenntarthatóság mindenek előtt a vállalati működésben
2. Az ökológiai lábnyom kötelező kompenzálása; sharing economy és „energiaremeték”
3. Egyre több „G” (5G, 6G…), konnektivitás, a blockchain technológia térnyerése
4. Az adat: valóban a legfőbb érték és erőforrás, akár valuta is
5. „csendes” és folyamatos digitális evolúció; a VR/AR új szintre lép
6. A mesterséges intelligencia észrevétlenül jelen lesz az élet minden területén
7. E-közigazgatás – nem csak a napi ügyintézésben
8. A robotokon túl: projekt jellegű munkavégzés, lazább kötődés a munkaadóhoz
9. Valóban élethosszig tartó tanulás; kooperáció; digitális tudásmegosztás
10. Öko-tudatos táplálkozás; egyes élelmiszerek eltűnése, mesterséges előállítása

Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.


Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás: