Visszatérő hiányosságokat lát az ÁSZ a pártoknál

A törvény szerint azok a pártok nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, amelyek kinyilvánítják, hogy pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A pártok költségvetési támogatásának is az az alapja, hogy gazdálkodásuk törvényes és átlátható legyen. A pártoknak évente be kell számolniuk a törvényi keretek szerinti gazdálkodásukról.

Visszatérő hiányosságokat lát az ÁSZ a pártoknál

Az Állami Számvevőszék törvényi előírás szerint a költségvetési támogatásban részesült pártok gazdálkodását kétévente ellenőrzi. A pártok pénzügyi beszámolása alapján az ellenőrzés visszajelzést ad arról, hogy a pártok eleget tettek-e az Alaptörvényben és a Párttörvényben a pártként való működéshez előírt alapvető követelményeknek, gazdálkodásuk törvényes és átlátható volt-e. A törvényes gazdálkodás helyreállításához az ÁSZ honlapján korábban közzétett öntesztek és a honlapon a mai naptól elérhető nyilvános kézikönyv támogatást nyújtanak.

Az Állami Számvevőszék a Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika (LMP – Magyarország Zöld Pártja), a Magyar Szocialista Párt és a Párbeszéd Magyarországért Párt gazdálkodását ellenőrizte.

Az ÁSZ ellenőrzése megállapította, hogy a Magyar Szocialista Párt a 2019-2020. években a törvényes gazdálkodás alapvető szabályozási feltételeit biztosította. Ugyanakkor a 2019-2020. évi könyvvezetése és gazdálkodása során a jogszabályi előírásokat nem tartotta be, emiatt a pénzügyi kimutatásai nem voltak megalapozottak.

A Demokratikus Koalíció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Lehet Más a Politika (LMP – Magyarország Zöld Pártja) és a Párbeszéd Magyarországért Párt 2019-2020. években ugyanakkor a törvényes gazdálkodás alapvető feltételeit nem biztosította. A 2019-2020. évi könyvvezetésük és gazdálkodásuk során a jogszabályi előírásokat nem tartották be, emiatt pénzügyi kimutatásaik nem voltak megalapozottak.

Az Állami Számvevőszék a megállapítások alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie. A törvényes gazdálkodás helyreállításához az Állami Számvevőszék honlapján korábban közzétett öntesztek és a honlapon a mai naptól elérhető nyilvános kézikönyv nyújtanak támogatást.

Vannak visszatérő hiányosságok

Az Állami Számvevőszék az érintett pártok gazdálkodását korábban több alkalommal ellenőrizte. A visszatérő szabálytalanságok arra mutatnak rá, hogy a pártok nem gondoskodtak a korábbi ellenőrzések során feltárt hiányosságok megszüntetéséről, annak ellenére, hogy ezt a párt az ellenőrzési megállapításokra készített intézkedési terveiben vállalta.

Az ellenőrzött pártok esetében a törvényesség és az átláthatóság területén feltárt lényeges és visszatérő törvénysértések alapján felvetődhet a kérdés: eleget tesz-e a pártként való működéshez és a költségvetési támogatáshoz való hozzájutáshoz előírt alapvető követelményeknek?

Miért fontos a pártok gazdálkodásának törvényessége?

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény (Párttörvény) állapítja meg a pártok gazdálkodására vonatkozó szabályokat. A törvény szerint azok a pártok, mint sajátos egyesületek nyújthatnak szervezeti kereteket a népakarat kialakításához és kinyilvánításához, a politikai életben való állampolgári részvételhez, amelyek kinyilvánítják, hogy a törvény rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el.

A Párttörvény egyben a politikai élet tisztasága érdekében biztosítja a pártok részére azt a jogosultságot, hogy az állami költségvetésből támogatásban részesüljenek. Magyarország Alaptörvénye szerint a központi költségvetésből csak olyan szervezet részére nyújtható támogatás, amelynek a támogatás felhasználására irányuló tevékenysége átlátható. Ezáltal a pártok működésének és költségvetési támogatásának alapja, hogy gazdálkodásuk törvényes és átlátható legyen.

A pártoknak évente be kell számolniuk a törvényi keretek szerinti gazdálkodásukról. Törvényi előírás alapján az Állami Számvevőszék a költségvetési támogatásban részesült pártok gazdálkodását kétévente ellenőrzi. A pártok pénzügyi beszámolása alapján az ellenőrzés visszajelzést ad arról, hogy a pártok eleget tettek-e az Alaptörvényben és a Párttörvényben a pártként való működéshez előírt alapvető követelményeknek, gazdálkodásuk törvényes és átlátható volt-e.

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás:

35. jubileumát ünnepli jövőre a Művészetek Völgye - Különleges műsorok, titkos karácsonyi nyeremények várják a közönséget

Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban július 24. és augusztus 2. között már 35. alkalommal vár mindenkit. A fesztivál első nevei közé több első Völgyező is került a már hazajáró fellépők közé, aki pedig már most biztosítja a helyét annak extra karácsonyi ajándékokkal készülnek a szervezők.
2025. 11. 13. 19:00
Megosztás:

Két Ádám, akik újragondolták a munkaerőpiacot: a Giggle a nagyvállalati foglalkoztatás új korszakát építi

A magyar alapítású startup a nagyvállalati foglalkoztatás egyik legmeghatározóbb szereplőjévé vált. Több mint 1 millió teljesített munkaórával, 160 ezer regisztrált munkavállalóval és több mint 3000 partnercéggel ma már jól látszik, hogy a startup nemcsak a gig economy hazai úttörője, hanem egy likvid, emberközpontú munkaerőpiac megteremtésén dolgozik.
2025. 11. 13. 18:30
Megosztás:

Aszály, gyenge termés, technológiai áttörések – így zárult a 2025-ös agrárszezon

A napraforgó és a kukorica aratásával nemrég befejeződött idei mezőgazdasági szezon a termelők számára nem jelentett könnyű időszakot. A Syngenta értékelése szerint a szezon a 2022-es aszályos évhez hasonló mértékű kihívásokat hozott, sőt még annál is nehezebb volt, hiszen a problémák elsősorban a közép-európai régiót sújtották.
2025. 11. 13. 18:00
Megosztás:

Friss kutatás: csak minden ötödik nyilvános mosdó tisztaságával elégedettek a vendégek

Minden második ember nagy eséllyel higiéniai problémákkal szembesül a nyilvános mosdókban – derül ki az Essityhez tartozó Tork felméréséből. A világ vezető professzionális higiéniai márkájának kutatásában a nyilvános mosdókban szerzett tapasztalataikról kérdeztek több mint tízezer válaszadót közel tucatnyi országban. A Tork célja, hogy a mosdóhelyiségekben lévő problémákat azonosítása és megoldást kínáljon a higiénia javítására.
2025. 11. 13. 17:30
Megosztás:

Gyors válaszok, drága hibák: miért nem helyettesíti az AI a pénzügyi tudást

A mesterséges intelligencia (MI) forradalmasítja a tanulást és a munkát, de a pénzügyi döntések terén komoly kockázatokat rejthet. A ChatGPT és hasonló nyelvi modellek egyre népszerűbbek a fiatal befektetők körében, akik gyors válaszokat keresnek a piacról. A szakértők azonban figyelmeztetnek: ami kényelmesnek tűnik, az gyakran félrevezető lehet.
2025. 11. 13. 17:00
Megosztás: