Zuhanással nyitották a hetet az európai tőzsdék

Az európai részvények hétfőn folytatták a vámbejelentések hatására indult zuhanást, a páneurópai STOXX 600 index 4,5%-kal esett, negyedik egymást követő veszteséges napját zárva. A legtöbb fő tőzsdeindex 4-5%-kal csökkent, a német DAX 6,4%-ot esett.

Zuhanással nyitották a hetet az európai tőzsdék

A volatilitási index több mint hároméves csúcsra, 46,72 pontra ugrott. A részvény-árfolyamok kissé korrigáltak, amikor egy jelentés szerint Trump 90 napos szünetet fontolgatott a vámokban minden ország számára, kivéve Kínát; azonban újra estek, miután a Fehér Ház álhírnek minősítette az értesülést. Eközben az Európai Unió felkészült a válaszra: közölte, hogy jövő héten megkezdi a megtorló vámok beszedését néhány importált amerikai árura, bár a kereskedelmi miniszterek egyetértettek abban, hogy inkább tárgyalásokat folytatnának az USA-val a megtorlás helyett. Az említett intézkedések kevesebb mint 26 milliárd euró értékű importot céloznak.

A Barclays az előző havi 580-ról 490 pontra csökkentette az év végi előrejelzését a STOXX 600 indexre vonatkozóan, de hozzátette: "a pontban kifejezett előrejelzés most nem túl sokat jelent – ebben a válságban sem precedensre, sem a fundamentális keretekre nem lehet támaszkodni”.

Februárban a német export a vártnál jobban nőtt (1,8% hó/hó), azonban az ipari termelés (-1,3% hó/hó) elmaradt a várakozásoktól.

Az eurózóna Sentix befektetői bizalmi indexe áprilisban -19,5 lett, ami kifejezetten negatív gazdasági hangulatot vetít előre. Az eurózóna kiskereskedelmi forgalma februárban 0,3%-kal nőtt havi alapon.

A hazai kiskereskedelmi forgalom februárban 3,3%-kal emelkedett, továbbra is erős fogyasztási dinamikát jelezve. A nemzetközi tartalékok 45.6 milliárd eurót tettek ki márciusban.

A KKE-régió tőzsdeindexei is estek, a BUX 0,8%-kal került lejjebb. A hazai blue chipek közül az OTP kivételével az összes esett.

Itt kopogtat a magyar gyorsjelentési szezon is

Pénteken kezdődik a magyar gyorsjelentési szezon. S egyből a két nagyágyú, az OTP és a MOL teszi közzé az eredményét péntek hajnalban.
2025. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Fele annyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek

Az elmúlt hónapokban ellentmondásos hírek jelentek meg a hazai ingatlanpiac aktuális állapotáról: míg egyes források élénkülő forgalomról számoltak be, mások stagnálást tapasztaltak. A Duna House legfrissebb, 2025 első negyedévére vonatkozó elemzése szerint mindkét jelenség érvényes: a piac fővárosi és vidéki tengelyen markánsan kétsebességessé vált.
2025. 05. 07. 13:00
Megosztás:

A lakástulajdonosok harmada tervez felújítani idén

10-ből 6 magyar szerint most éri meg belevágni a lakásfelújításba, mert úgy vélik, később magasabb költségekkel kellene számolniuk. A felújítási kedv érezhetően erősödik az elmúlt évek visszafogottsága után: a lakástulajdonosok közel harmada már idén tervez ilyen munkálatokat. Többségük megtakarításból fedezné a felmerülő költségeket, míg minden ötödik felújító pénzintézeti hitellel egészítené ki forrásait.
2025. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding

Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding - írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
2025. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Bitcoin árfolyam szárnyalás háttere: a kereskedelmi enyhülés reményében újra élénkül a kriptobika

Úgy tűnik, a globális geopolitikai és gazdasági események most a kriptovaluták malmára hajtják a vizet. A Bitcoin ismét erőre kapott, miután bejelentették, hogy az Egyesült Államok és Kína képviselői tárgyalóasztalhoz ülnek. Miközben a részvénypiacok is felfelé mozdultak, a digitális eszközök iránti kereslet újra fokozódik – a befektetők pedig egyre inkább hisznek abban, hogy a következő áttörés már a küszöbön áll.
2025. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Kína önmérsékletre szólította fel Indiát és Pakisztánt

Kína szerdán felszólította Indiát és Pakisztánt, hogy maradjanak nyugodtak, tanúsítsanak önmérsékletet és tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek tovább bonyolítanák a kialakult helyzetet - közölte szerdán a kínai külügyi tárca.
2025. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a felújított óvodát Kesztölcön

Kesztölcön átadták a 325 millió forintos beruházással felújított óvodát - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Területfejlesztési Kft. projektmenedzsere az MTI-vel.
2025. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Bitcoin áttörés! New Hampshire kriptotartalékot hoz létre – az első állami Bitcoin-vásárlás az USA-ban

New Hampshire történelmet írt: az Egyesült Államok első olyan tagállamává vált, amely hivatalos kriptovaluta-tartalékot hoz létre. A lépés nemcsak a digitális eszközök állami elfogadottságának új korszakát jelzi, hanem egyértelmű üzenetet is küld Washingtonnak: ha a szövetségi kormány nem lép, a tagállamok megteszik.
2025. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők szerdán?

Emelkedésben vannak az ázsiai, az európai illetve amerikai határidős piacok, mivel a befektetők örömmel fogadták azt a ma reggeli hírt, hogy az amerikai és kínai kereskedelmi tisztviselők Svájcban találkozót tartanak, amely lehetőséget kínál a vámok csökkentésére, miközben a kínai központi bank kamatot csökkentett és megígérte, hogy támogatja a részvénypiacokat.
2025. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a hazai és a nyugat-európai kötvényhozamok, egy jól sikerült aukció után viszont esett az USA 10 éves hozam

A végleges áprilisi európai beszerzésimenedzser-indexek kissé jobbak lettek az előzetes adatoknál, emiatt az európai kötvényhozamok némileg emelkedtek; a tízéves német hozam 2,5% fölé kúszott.
2025. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Az Egyesült Királyságban 10,4 százalékkal csökkent az új autók eladása

Az Egyesült Királyságban 10,4 százalékkal csökkent az új személygépkocsik eladása áprilisban éves szinten új adók bevezetése és a késői húsvét miatt.
2025. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Jó hírek hiányában estek a tengerentúli piacok is

Estek az amerikai részvénypiacok kedden, mivel a várakozásokkal szemben akkor még nem történt előrelépés az amerikai kereskedelmi megállapodásokban: Donald Trump és Scott Bessent nyilatkozatai nem adtak egyértelmű választ arra, hogy várható-e bármilyen kereskedelmi megállapodás a közeljövőben.
2025. 05. 07. 08:30
Megosztás:

A kezdeti esésből ledolgoztak a nyugat-európai piacok, miután Friedrich Merzet kancellárra választották, azonban így is pirosban fejezték be a napot az indexek

Eséssel indították a tegnapi napot a nyugat-európai tőzsdék, amiből délelőtt kisebb zuhanás lett a német piacon, miután a német parlamentnek első körben nem sikerült megszavaznia az új koalíciós kormányt és így Friedrich Merzet kancellárrá tenni.
2025. 05. 07. 08:00
Megosztás:

A Ferrari 17 százalékkal növelte profitját

Javult a Ferrari olasz sportautó-gyártó valamennyi kulcsfontosságú pénzügyi mutatója az idei első negyedévben.
2025. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Sokkal dinamikusabban nő a külföldi, mint a belföldi kártyás vásárlások értéke

A külföldi vásárlások értéke továbbra is dinamikusabban növekszik a belföldinél, melyet az online tranzakciók bővülése hajt. Egy vásárlás alkalmával a vizsgált országok – Magyarország, Horvátország, Ausztria és Lengyelország – lakossága többet költ külföldön, mint belföldön, és míg Ausztriában már inkább csökkenő trendben van a külföldi tranzakciók kosárértéke, addig Magyarországon ez a belföldi vásárlásokra igaz.
2025. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Mennyibe kerül most egy új lakás négyzetmétere?

Felemás képet mutat az új lakások piaca a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Miközben az átadott lakóingatlanok száma közel 3 százalékkal 2704-re csökkent, a kiadott építési engedélyek száma 25 százalékkal 5651-re emelkedett. Budapesten a kiadott építési engedélyek száma közel 300 százalékkal nőtt. – ismerteti a friss számokat az ingatlan.com elemzése, amely az új építésű lakóingatlanok jelenlegi eladási árát is bemutatja.
2025. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése

Kisebb mértékben romlott a magyar agrárium helyzetértékelése 2025 első negyedévének végére az év elejéhez képest, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál rosszabbodtak a száj- és körömfájás miatt. A több mint 50 év után újból megjelenő vírus áttételes hatásai, valamint a további olyan tényezők, mint a madárinfluenza-járvány, a vámháborúk és az árrésstop rövid távon szintén növelték a bizonytalanságot, óvatosságra sarkallva az ágazatot. Így is vannak azonban olyan területek, amelyek továbbra is pozitívan ítélik meg kilátásaikat, köztük a javuló piaci pozícióban lévő üvegházi zöldségtermesztés – derül ki az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből.
2025. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel

Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió hat szakképzési centrumával és a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), a dokumentumot kedden írták alá.
2025. 05. 07. 04:30
Megosztás:

Új javaslatcsomagot készített az ÉVOSZ a lakhatási válság kezelésére

A lakásépítések zuhanásának megállítására és a lakhatási válság kezelésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) átfogó javaslatcsomagot készített, amelyben többek között az 5 százalékos áfa fenntartását javasolják az újépítésű ingatlanokra 2030-ig, valamint a jegybank Zöld Otthonteremtési Programjának újraindítását és egy új panelprogram indítását is szorgalmazzák - derül ki a szervezet MTI-nek küldött közleményéből.
2025. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Kimagasló eredményt ért el első évében a régiónk blue chipjeit tömörítő részvényalap

Az egymillió eurós induláskori érték harminchatszorosára nőtt április végére a Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egy csokorba gyűjtő OTP CETOP UCITS ETF nettó eszközállománya. Ezzel a 2024 áprilisának elején rajtolt tőzsdén kereskedett alap lett a hazai alapkezelői szektor legnagyobb ETF-e, de a régiós tematikus alapok között is az élmezőnybe került ezzel a dinamikával.
2025. 05. 07. 03:30
Megosztás: