FHB: 5,5 milliárd forint adózott nyereség

Az FHB Jelzálogbank 2009 első háromnegyedévében közel 5,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el hétfőn közzétett gyorsjelentése szerint, 8,6 százalékkal többet, mint 2008 hasonló időszakában.

Az adózott profit a swap, azaz a csereügyletek valós értékváltozása nélkül számítva 23,1 százalékkal, közel 7,3 milliárd forintra emelkedett a konszolidált, nemzetközi beszámoló készítési szabványok (IFRS) alapján készült, nem auditált jelentés szerint.

 

A harmadik negyedévi adózott profit 1,4 milliárd forint, ami a 2009. második negyedévi nyereségtől 44,6 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévitől 9,9 százalékkal marad el. A bankcsoport költséghatékonysági mutatója (a működési költségek és a bruttó pénzügyi eredmény hányadosa, CIR) 44,1 százalékra javult a 2008. harmadik negyedévi 53,5 százalékról. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 103 forintról 111 forintra nőtt. Az átlagos eszközarányos megtérülés (ROAA) éves szinten 1,1-ről 0,9 százalékra, az átlagos tőkearányos megtérülés (ROAE) 18,8-ról 16,6 százalékra mérséklődött.

 

A részvényesi vagyon 21,6 százalékkal gyarapodott, és 2009. szeptember végére elérte a 45,7 milliárd forintot. A konszolidált mérlegfőösszeg egy év alatt 16,3 százalékkal emelkedett, és szeptember végén 786,6 milliárd forintot tett ki, míg június végéhez képest 3,8 százalékkal zsugorodott. A jelzáloghitelezési piac területén a pénzügyi válság hatására szinte minden bank szigorított hitelezési feltételein 2008 negyedik negyedévétől, emellett az ingatlanpiac is egyre visszafogottabb, aminek hatása van a bankszektor hitelezési tevékenységére is - mutatott rá a jelentés.

 

Az FHB konszolidált hitelállománya éves szinten 2,5 százalékkal bővült, és szeptember végén megközelítette az 596 milliárd forintot. A saját hitelállomány 27,2 milliárd forinttal nőtt, míg a refinanszírozott 12,7 milliárd forinttal mérséklődött. A jelzálogbank 2009 első kilenc hónapjában közel 50,8 milliárd forintnyi forrást vont be, mintegy 42 milliárd forintnyi jelzáloglevél járt le, a visszavásárlások össznévértéke pedig 25,7 milliárd forintra rúgott.

 

Az állami kölcsönből szeptember 30-án 108,8 milliárd forint forrás állt a bank rendelkezésére. Az állammal szemben fennálló kötelezettség teljes összege ugyanakkor 140,1 milliárd forintot tett ki, mivel az IFRS előírások szerint a határozott időre kapott állami tőkeemelés összegét nem a saját tőke részeként, hanem kötelezettségként kell kimutatni - derül ki a gyorsjelentésből. A portfolió minőségét továbbra is jónak értékeli a menedzsment, bár a nem teljesítő hitelek aránya a tavaly szeptember végi 1,4 százalékról 3,55 százalékra emelkedett. Az értékvesztés aránya a teljes állományra vetítve 2009. szeptember 30-án 1,02 százalék volt az egy évvel korábbi 0,23 százalék után.

 

Az értékvesztés állománya 5,9 milliárd forintot tett ki, 4,6 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A konszolidált adózás előtti profit az első kilenc hónapban 7,84 milliárd forint volt, 5,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a swap ügyletek hatása nélkül 10 milliárd forintot tett ki, ami 18,3 százalékkal haladta meg 2008 azonos időszakáét. Az átlagos nettó kamatmarzs az egy évvel korábbi 2,61 százalékról 3,02 százalékra nőtt és emelkedését - a jelentés szerint - elsősorban a meglévő forrásállomány költségeinek a források átárazódásából adódó mérséklődése segíti.

 

A bank szeptember végéig 17,7 milliárd forint nettó kamatbevételt könyvelt el, ami 42,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A nettó jutalék- és díjbevétel 12 százalékkal, 1,16 milliárd forintra csökkent. A működési költségek 10 milliárd forintot tettek ki, éves szinten 10,3 százalékkal emelkedtek. Az FHB legnagyobb tulajdonosa a teljes alaptőkét tekintve - a 30 milliárd forintos idei tőkeemelésnek köszönhetően - a magyar állam volt szeptember végén, 41,15 százalékos részesedéssel. A banknak további négy 5 százalék feletti tulajdonosa van: VCP Finanz Holding Kft. 14,24 (szavazati jog 24,2) százalék, A64 Vagyonkezelő Kft. 7,35 (szavazati jog 12,49) százalék, Allianz Hungária Biztosító Rt. 5,63 (szavazati jog 9,57) százalék, Silvermisrt Estate SA 5,62 (szavazati jog 9,55) százalék. Az FHB részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek, záróára pénteken 1.332 forint volt. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 1.380 forint, a legalacsonyabb 470 forint volt.


Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás: