MSZP: Megy a 'bót' - 73 millió forintos nyereség

Csaknem 73 millió forint nyereséggel zárta a tavalyi évet az MSZP azután, hogy 2010-ben még több mint félmilliárdos vesztesége volt.

A szocialista párt 803 millió forint bevételt könyvelhetett el az elmúlt évben, ebből 521 millió forint volt az állami támogatás, 39 millió forint tagdíjakból származott, míg 202 millió adományokból - derül ki a Hivatalos Értesítőben pénteken közzétett beszámolóból. Magánszemélyek 138 millió forinttal gyarapították a pártkasszát; félmillió forintnál többet fizetett be számos MSZP-s országgyűlési képviselő, így Mesterházy Attila pártelnök is.

 

Botka László például egymillió, Puch László 526 ezer, Veres János 700 ezer, Kovács László 517 ezer forinttal támogatta pártját. Rajtuk kívül Hiller István, Lamperth Mónika és Tukacs István is több mint félmillió forintot fizetett be, csakúgy mint Molnár Csaba, Ficsor Ádám és Szűcs Erika, akik aztán októberben Gyurcsány Ferenccel együtt mindhárman kiléptek az MSZP-ből. Jogi személyektől 64 millió forint bevétele származott az MSZP-nek.

 

Egymillió forintnál nagyobb hozzájárulást kaptak a szocialisták a XVIII. kerületi, a nagykanizsai, a nagykőrösi, a ceglédi, a szentendrei és az egri önkormányzattól, míg az V. kerületi önkormányzat 8,3, a kispesti pedig 6,8 millió forinttal támogatta őket. Feltehetően ugyancsak ingatlanhasználat révén jutott az MSZP ötmillió forint támogatáshoz az ugyanígy a Fideszt is segítő Fény utcai piac Kft.-től és csaknem 7 millió forinthoz a kőbányai vagyonkezelő zrt.-től.

 

A pártigazgatói székben Puch Lászlót váltó Velez Árpád és a párt pénzügyi ellenőrző bizottságát vezető Tukacs István jegyezte beszámoló alapján az MSZP 730 millió forintot költött tavaly: a legtöbbet, 462 milliót működési kiadásokra, míg a politikai tevékenységükre 178 millió forintot áldoztak a szocialisták. Az MSZP így annak ellenére zárta nyereséggel az elmúlt évet, hogy bevételei több mint 250 millió forinttal csökkentek 2010-hez képest, amikor félmilliárd forintnál is nagyobbra rúgott a párt vesztesége. (MTI)


Elveszi a munkát az AI? A Meta újítása után drága meglepetés jöhet

A Meta Muse nevű mesterségesintelligencia-asszisztense újra előtérbe helyezte a kérdést: hány ember munkáját válthatják ki az algoritmusok? Miközben a vállalatok hatékonyabb működést és alacsonyabb költségeket remélnek, egy friss előrejelzés szerint az AI miatt elküldött dolgozók egy részére néhány éven belül ismét szükség lehet – ráadásul drágábban.
2026. 09. 22. 21:00
Megosztás:

Friss adatok a hazai biotermék piacról: egyre több bioélelmiszer kerül a kosarunkba, de lépést tud-e tartani a hazai kínálat?

Növekvő kereslet, bővülő piac és új lehetőségek a hazai élelmiszerágazat számára: az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) legfrissebb piacelemzése szerint a biotermékek kiskereskedelmi forgalma 2023 és 2025 között 28 százalékkal nőtt, elérve az 53,8 milliárd forintot, miközben az eladott mennyiség is 26 százalékkal bővült. A biotermékek értékesítési forgalma ezzel 14 százalékponttal gyorsabban nőtt, mint a KSH által mért teljes élelmiszer- és italkiskereskedelemé, ami az erősödő fogyasztói keresletet és a kisebb inflációs kitettséget jelzi. A kedvező piaci trendek fontos növekedési lehetőséget jelentenek a hazai bioszektor számára: a következő évek fontos feladata, hogy a bővülő fogyasztói kereslet egyre nagyobb arányban találkozzon hazai alapanyagból előállított, magasabb hozzáadott értékű biotermékekkel.
2026. 09. 22. 20:30
Megosztás:

Orbán Anita és Tanács Zoltán is megszólalt Magyarország és Európa jövőjéről: tudásra, erőre és sebességre lesz szükség

A rendelkezésre álló munkaerő további bevonása és a beruházások önmagukban már nem biztosítanak elegendő alapot Magyarország hosszú távú felzárkózásához: a következő növekedési korszak egyik legfontosabb kérdése az lehet, hogyan tud az ország nagyobb gazdasági értéket teremteni a rendelkezésére álló tudásból. Ez rajzolódott ki a Hungarian Business Leaders Forum 26. Pénzügyi Csúcstalálkozóján, ahol gazdasági döntéshozók, vállalatvezetők és közgazdászok vizsgálták Magyarország növekedési lehetőségeit.
2026. 09. 22. 20:00
Megosztás:

Európában egyre zöldebb az elektromos autók töltéséhez használt áram

Az Arval flottakezelő stratégiai tanácsadó üzletágának húsz országot vizsgáló friss jelentése[1] szerint 2020 májusa és 2026 májusa között átlagosan 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés karbonintenzitása Európában.Ez azt jelenti, hogy míg egy kilowattóra áram előállításához 2020-ban átlagosan 225 gramm CO₂-egyenértékű kibocsátás kapcsolódott, 2026-ban már csak 173 gramm. A kedvező tendencia várhatóan a következő években is folytatódhat: a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzése szerint az Európai Unió villamosenergia-termelésének CO₂-intenzitása 2030-ra mintegy 90 gramm/kWh-ra csökkenhet.
2026. 09. 22. 19:00
Megosztás:

2028. január 1-től 2,5 százalék lesz az MNB inflációs célszintje

Ezúttal sem okozott meglepetést a Monetáris Tanács. A vártnak megfelelően 5,5 százalékon tartotta az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó szélei sem változtak. Bejelentették, hogy 2028. január 1-től 2,5 százalékra csökken a jegybanki inflációs célszint, a ±1 százalékos toleranciasáv megmarad.
2026. 09. 22. 18:30
Megosztás:

Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás: