Juncker: Görögország teljesítette az új hitelcsomag minden feltételét

Az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportját (Eurócsoport) elnöklő Jean-Claude Juncker csütörtök esti bejelentése szerint Görögország teljesítette minden feltételét annak, hogy hozzájuthasson az újabb nemzetközi pénzügyi támogatási csomaghoz.

A luxemburgi miniszterelnök Brüsszelben nyilatkozott erről az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozóját megelőzően, az Eurócsoport ülése után. Megerősítette azt is, hogy ezzel együtt egyelőre nem született döntés a 130 milliárd eurós újabb program elindításáról. Utóbbival kapcsolatban Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a jóváhagyásra a jövő hét végén, március 9-én kerülhet sor.

 

Mindketten jelezték, hogy az újabb csomag elindítása attól függ, sikeresen és magas részvétel mellett alakul-e a magánhitelezőkkel szemben fennálló görög adósság átütemezése, azaz az értékpapírcsere a gyakorlatban. Az unió már értésre adta, hogy kellően magasnak a legalább 75 százalékos részvételi arányt tartja. A pénzügyminiszterek ennek érdekében most hozzájárultak ahhoz is, hogy az uniós pénzügyi stabilitási alap (EFSF) kötvényeket bocsásson ki a magánhitelezőkkel szemben fennálló görög adósság átütemezéséhez való euróövezeti hozzájárulás finanszírozására.

 

"Az Eurócsoport üdvözli az úgynevezett trojka (Nemzetközi Valutaalap, Európai Bizottság, Európai Központi Bank) azon értékelését, hogy Görögország megfelelő előrehaladást tett az előzetesen megállapított feltételek teljesítésében" - szögezte le közleményében Juncker. Emlékeztetett arra, hogy a parlamentben megszületett valamennyi szükséges jogszabály az államháztartási konszolidációt, a pénzügyi ágazat szabályozását és a szerkezeti reformokat érintő témákban, és a görög program következetes teljesítése megfelelő alapot teremthet a fenntartható növekedési pálya létrehozásához.

 

Uniós közlések szerint az új csomagból az első kifizetésre még március 20. előtt sor kerülhet, ha az adósságelengedés gyakorlatba ültetése a remélt menetrend szerint halad. Görög forrásból azt jelentették be, hogy a brüsszeli pénzügyminiszteri találkozót követően a tárca görög birtokosa, Evangelosz Venizelosz több megállapodást írt alá, amelyek egyértelművé teszik a közszféra támogatását az adósságátütemezési program keretében tett gyakorlati lépésekhez és az újabb mentőcsomag elindításához. Az erről kiadott közlemény szerint a dokumentumok egyike az Európai Bizottsággal kötött együttműködési megállapodás, amelyet a görög egységkormány pártjait vezető politikusok kötelezettségvállalását rögzítő levelek is kísérnek.

 

Külön megállapodás szól a görög bankok újratőkésítéséről, a görög bankok likviditását biztosító európai központi banki garanciákról, az állami szektorra eső, 30 milliárd eurós adósságelengedés megvalósításáról, az uniós pénzügyi stabilitási alap által a kamatok részleges átvállalásáról, valamint a magánszektort érintő adósság-átütemezéssel kapcsolatos költségek finanszírozásáról. Az unió vezető illetékesei - köztük a kormányfői tanácsot elnöklő Herman Van Rompuy és José Manuel Barroso európai bizottsági elnök - csütörtökön Brüsszelben nyilatkozva értésre adták, hogy kedvező jelzéseket érzékelnek a nemzetközi gazdasági válságból való kilábalást illetően.

 

Ennek egyik jele szerintük az is, hogy sikerült kézzelfogható közelségbe hozni a második görög támogatási csomagot. Az EU 2010 májusában indította el első - hároméves - pénzügyi programját Görögország támogatására, 110 milliárd euró összértékben. Ebből a keretből még közel 35 milliárd euró rendelkezésre áll, ezt Athén a második program futása alatt is felhasználhatja, természetesen folyamatos ellenőrzés mellett. A 130 milliárd eurós második programot a magánhitelezők részéről több mint 100 milliárd eurós, az állami hitelnyújtók részéről pedig 30 milliárd eurós adósságelengedés egészíti ki. A görög teljesítmény egyik fokmérője a belső adósságállomány csökkenése lesz. A programban kitűzött cél, hogy a jelenlegi 160 százalékról az évtized végére 120,5 százalékra csökkenjen az adósság a bruttó hazai termék (GDP) arányában. (MTI)

Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery

Az önvezető autók és drónok világába kalauzolja a nézőket a nemzetközi ismeretterjesztő csatorna, a Discovery egyik sikersorozata, a Made In Gyetván Csabával, amely ezúttal a HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumába (SZTAKI SCL) látogatott el. A december 28-án 19 órakor adásba kerülő epizódból megismerhetjük a központi vezérlés nélküli, teljesen autonóm csomagszállító drónokat, és kiderül az is, le tudja-e győzni Gyetván Csaba a modellautót, melynek irányító algoritmusa háromezer órát tanult.
2025. 12. 22. 05:00
Megosztás:

Új amerikai törvényjavaslat zárná be a kriptós adózási kiskapukat

A kriptoszektor fejlődési üteme továbbra is gyorsabb, mint a szabályozásé. A lakossági befektetők és a kisebb vállalkozások számára az amerikai kriptós adózás jelenleg bonyolult, következetlen és sokszor nehezen értelmezhető. Ezt felismerve most a Kongresszus mindkét oldaláról érkező törvényhozók egy új, kétpárti javaslattal próbálnak rendet tenni a rendszerben.
2025. 12. 22. 04:00
Megosztás:

Fehér lesz-e a karácsony?

A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani kell; a hétvégén derült, napos és borongós, ködös területek egyaránt lehetnek - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 12. 22. 03:00
Megosztás:

Ray Dalio szerint a jegybankok nem fognak Bitcoint tartani – és nem a fiat pénzek iránti bizalom miatt

Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója és a globális hedge fund világ egyik legismertebb alakja sosem volt kriptóellenes, de következetesen óvatos maradt. Bár saját bevallása szerint ő maga is rendelkezik némi Bitcoinnal, továbbra is az aranyt tartja a legmegbízhatóbb értékőrző eszköznek – és szerinte a jegybankok is hasonlóan gondolkodnak majd.
2025. 12. 22. 02:00
Megosztás:

Az amerikai kormányzat újabb dokumentumot tett elérhetővé az Epstein-akták közül

Az amerikai igazságügyi minisztérium további dokumentumot tett hozzáférhetővé az Epstein-akták közül vasárnap, ezúttal egy bírósági vádesküdtszéki jegyzőkönyvet, miközben Bill Clinton volt elnök is reagált az őt ábrázoló fotókra.
2025. 12. 22. 01:00
Megosztás:

Februárban vége lehet az alapszámla ingyenességének?

Az alapszámla jelenleg nem csak a szolgáltatások meghatározott körét kínálja ingyen, hanem még számlavezetési díjat sem kell fizetni utána mindaddig, amíg az infláció tartósan 4% alá nem csökken. A novemberi tényadat és az MNB decemberi inflációs előrejelzése alapján ez az időpont hamarabb elérkezhet, mint korábban várták.
2025. 12. 21. 23:00
Megosztás:

A 4 legjobb banki token a stabilcoin-robbanásra építve – a Digitap ($TAP) a legjobb kriptó, amit érdemes megvásárolni 2026-ra

A kriptopiac továbbra is nyomás alatt van, mivel a Bitcoin (BTC) és a vezető altcoinok, mint a SOL, az ETH és az XRP is küzdenek az emelkedő trend fenntartásával. A tartós volatilitás és a szűkülő likviditás csökkenti a spekulatív meggyőződést, ami arra készteti a befektetőket, hogy erősebb fundamentumokkal és valós felhasználási esettel rendelkező eszközöket keressenek.
2025. 12. 21. 22:00
Megosztás:

A gyermekmentő szolgálat 800 hátrányos helyzetű gyermeknek szervezett műsort az Operaházban

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat harmincadik alkalommal rendezte meg a Magyar Állami Operaházban karácsonyi gyermekgáláját, amelyen az MBH Bank támogatásával nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek vehetett részt - közölték a szervezők vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 21:00
Megosztás:

120 000 csatlakoztatott tárca és 150 millió eladott token – a Digitap ($TAP) csendben válik az egyik legígéretesebb altcoinná 2026-ra

Miközben a kriptovaluta-piac egésze fokozott volatilitást mutat, a felszín alatt valami igazán érdekes történik csendben.
2025. 12. 21. 20:00
Megosztás:

A karácsonyi bevásárlásoknál is jelentős segítség az árréscsökkentés

Az indokolatlan áremelések miatt bevezetett árréscsökkentés a karácsonyi bevásárlások során is kézzelfogható segítséget jelent a családok és a nyugdíjasok számára. Az intézkedés hatására a családok jelentős összeget, több ezer forintot spórolhatnak ünnepi bevásárlásaik során. A decembertől újonnan bevont termékek ára átlagosan 25 százalékkal, a korábban érintett élelmiszereké 20 százalékkal csökkent - áll az NGM friss anyagában.
2025. 12. 21. 19:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Ezrek ünnepelték vasárnap a téli napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 12. 21. 18:00
Megosztás:

Használd a CreditBlockchain felhőbányászatot a Bitcoin bika- és medvepiacain való navigáláshoz, és stabil napi hozamok rögzítéséhez

Elege van abból, hogy folyamatosan a Bitcoin csúcsértékeit és mélypontjait találgatja?
2025. 12. 21. 16:15
Megosztás:

Kezdődik a csillagászati tél

Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2025. 12. 21. 16:00
Megosztás:

ÉKM: igenis van megállapodás a fuvarozókkal

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken hét fuvarozói szervezet képviselőivel írt alá megállapodást; minden fuvarozói szervezettel megegyezett, egy szervezet kivételével - közölte a tárca vasárnap az MTI-vel.
2025. 12. 21. 15:00
Megosztás:

Hogyan lesznek nyitva a kormányablakok az ünnepi időszakban?

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig. Az év végi hivatali szünet ellenére a két ünnep közötti munkanapokon, vagyis december 29-31-ig országszerte 22 kormányablak és a Központi Kormányablak várja az ügyfeleket 8 és 12 óra között.
2025. 12. 21. 13:00
Megosztás:

Sikeres évet zár a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tagságának képviselői december 16-án kedden küldöttgyűlésen értékelték a szervezet 2025. évi munkáját, teljesítményét. A jelenlévők szavaztak a köztesület jövő évi költségvetéséről, szakmai programjáról és módosul az alapszabály is.
2025. 12. 21. 12:00
Megosztás:

7 milliárdot nyerhet bárki a következő 11 napban – itt a Szilveszteri Szuperlottó

Élesbe fordul a szilveszteri extra nyereményjáték: a december 20-án estétől megvásárolt Ötöslottó szelvények már érvényesek lesznek a Szerencsejáték Zrt. különleges Szilveszteri Szuperlottó nyereményjátékára. A fogadási idő is hosszabb lesz, aki telitalálatot ér el 7 milliárd forinttal gazdagodhat mindössze 400 forintért cserébe.
2025. 12. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött az MG autómárka Európa piacán az idén

Az MG Motor elérte az éves 300 ezer darabos értékesítést decemberre az Egyesült Királyság és Európa piacán, történelme során először, a növekedés közel 30 százalékos 2024 azonos időszakához képest, amikor mintegy 233 ezer darabos eladást regisztráltak - tájékoztatta az MG Motor Hungary az MTI-t pénteken közleményben.
2025. 12. 21. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
2025. 12. 21. 09:00
Megosztás:

Bejgli, töltött káposzta és online csalások – a szaporodó kiberbűnözés miatt ez lehet sokaknak a karácsonyi menü

Együtt a család, a fa alatt az ajándékok, mindenki készen áll az ünneplésre. A karácsony a meghittséget hozza el, azonban ha nem figyelünk oda, akkor bosszankodással is telhetnek az ünnepek. Az év végi ünnepi időszak az egyik legtermékenyebb szezonja az online- és kiberbűnözőknek. Az ünnepek előtt megszaporodnak az internetes vásárlások és forgalom, azonban lankad a figyelem, hiszen igyekszünk minél hamarabb beszerezni az ajándékokat. Az elmúlt években egyre több az online rendelés, és ezt bizony kihasználják a csalók. A KPMG csapata hozott néhány egyszerű ünnepi tippet, amiket ha valóban betartunk – nem úgy, mint az újévi fogadalmainkat –, akkor könnyen kiszűrhetjük, hogy kik és hogyan akarják megkeseríteni az év legszebb időszakát.
2025. 12. 21. 07:00
Megosztás: