Orbán: IMF-hitel nélkül is képesek leszünk kivédeni a válsághullámot

Magyarország saját erőből meg tudja oldani a gondokat, így a gazdasági, pénzügyi bajokat is, az IMF-hitel nélkül is képes lesz az ország kivédeni a közeledő válsághullámot, csak több energiával és drágábban; erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a szegedma.hu-nak adott interjújában.

A szegedma.hu oldalon hétfőn közzétett interjúban a kormányfő úgy fogalmazott: "(...) Magyarország ma erősebb, mint volt, és nincs senkinek kiszolgáltatva. Minden gondot meg tudunk oldani egyedül, saját erőből, még a pénzügyi és gazdasági bajokat is". "Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatással lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban" - mondta.
    

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy csak egy jó megállapodás előnyös az ország számára, rossz nem jöhet szóba. "Nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el" - tette hozzá. Megjegyezte, "2008-ban a szocialisták már aláírtak egy rossz, hazánk számára kedvezőtlen megállapodást, mi nem fogunk". Kijelentette: "világos jelei vannak annak, hogy válságkezelésben jobban teljesítünk, mint a legtöbb uniós tagállam". Miközben egész Európában nyugdíjcsökkentés van és leépítik a családtámogatási rendszereket, addig Magyarországon sikerült a kormánynak megőrizni a nyugdíjak reálértékét, meghosszabbították a gyest és a gyedet, valamint bevezették a gyermekek után járó adókedvezményt - mutatott rá a kormányfő.
    

Orbán Viktor úgy fogalmazott: "természetesen nincs olyan, hogy egy országban csak jó dolgok történnek, de biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb Magyarországon is meghaladja majd a jó dolgok száma a rosszakét". Az elmúlt két év eredményeiről szólva elmondta, miközben Európa csaknem minden országában csökken a munkában állók száma, Magyarországon az elmúlt két év alatt több mint százezerrel nőtt. Kétszázezer olyan ember van, aki korábban segélyből élt, most pedig Start-munkából tartja fenn magát és családját - tette hozzá a miniszterelnök.

 

Közölte, mára sikerült felgyorsítani az európai források kiáramlását a gazdaságba és sikerült az államadósságot a GDP-hez mért több mint 80 százalékról 77 százalék alá csökkenteni. A kórházak adósságállományát is rendezte a kormány, "ez már csak kisebb mértékben termelődik újra" - fűzte hozzá Orbán Viktor.  "Míg azonban ezek mérhető adatok, addig az ország erkölcsi állapotára csak közvetett ráhatása van a kormánynak" - vélekedett. Ha azt hirdetik, hogy munkából jobban meg lehet élni, mint segélyből és azt mondják, törődni kell a nemzeti összetartozással, akkor az befolyásolja a gondolkodást, de ez alapvetően az embereken múlik.
    

A miniszterelnök az önkormányzatok jövőjét illető kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: számukra az emberek a legfontosabbak, "nem a kormányzat vagy éppen az önkormányzatok önmagukban". A kormány tiszta viszonyokat teremt: az egészségügy és az oktatás az államé, és "amely feladatokat pedig az önkormányzatok jól tudnak ellátni, azokat végezzék el továbbra is". Arra a kérdésre, hogy rendelkezésre állnak-e majd az önkormányzatoknak ehhez a szükséges források, a kormányfő közölte, "ha valaki vállal egy feladatot, lássa el saját forrásaiból, az önkormányzatoknak saját bevételeiken keresztül lehetőségük nyílik erre. Állami feladatot is csak így lehet ellátni".
    

Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházása, az Extreme Light Infrastructure (ELI) részeként Szegedre tervezett lézer-kutatóközpont ügyében indult kormányzati vizsgálatra vonatkozó kérdésre Orbán Viktor azt mondta, a projekt késésben van, ezért épp azt vizsgálja a kabinet, hogyan tudna segíteni és ki akarják deríteni, ki a felelős azért, hogy ilyen lassan haladnak az ügyek, és mit lehet tenni a felgyorsításért. Az ügyben "az év végére szeretnék teljesen tisztán látni" - közölte.
    

A nem látvány-csapatsportágak támogatása kapcsán Orbán Viktor elmondta: a nem látvány-csapatsportágak szövetségeinek vezetői két héten belül leteszik elé a sportáguk távlati, nyolc-tizenkét éves fejlesztési programját, amit a Magyar Olimpiai Bizottsággal együttműködve meg is fognak valósítani.


Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás: