Navracsics: Magyarországnak az Európai Unióban van a helye

Az a választási lehetőség, hogy Magyarország kilép az Európai Unióból, nem létezik. Magyarországnak az Európai Unióban van a helye, de nem mindegy, hogy milyen unióban – fogalmazott Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.

Navracsics Tibor felhívta a figyelmet: Nyugat-Európát talán sokként éri, hogy a második világháború utáni, rendkívül sikeres konszenzus mára kifáradt. A közép-európai országok számára egy jóval közelebbi esemény megadta ezt a felismerést: az 1989-1990-es demokratikus átmenet. Ebből adódóan ezek a régióbeli országok jobban értik a magyar törekvéseket, érzékenyebbek a magyar problémákra – mutatott rá a miniszter.

A miniszterelnök-helyettes elmondta, rengeteg tárgyalása, vitája van a Magyarországot bírálókkal, de sokszor látszik, már csak a merő rosszindulat áll hazánkkal és az érvekkel szemben. Ezek a viták nem károsítják a stabilitást – húzta alá Navracsics Tibor, majd hozzátette: a magyarországi kétharmados többség olyan átalakítást tud végrehajtani, aminek következtében mire átvergődik az EU a válságon, és megkezdi a növekedést, addigra Magyarország az egyik legversenyképesebb ország lehet az unióban.

Európa csak akkor erős, amikor Nyugat- és Közép-Európa partneri viszonyt tud kialakítani – hangsúlyozta. Magyarország független állam Európában, az Európai Unión belül. Vannak saját törvényei, melyeket meg fog védeni, de az unióhoz akar tartozni – nyomatékosította a miniszter.

Navracsics Tibor a MALÉV-val kapcsolatban azt mondta: annak terheit bírni fogja a költségvetés, de meg kell vizsgálni, hogy mi vezetett egy ilyen helyzethez. A kormány a költségvetés hiányának csökkentésében is hatalmas munkát végzett, nem inoghat meg a költségvetésben vetett bizalom – nyomatékosította a miniszter.

2012 feladata az elért eredmények konszolidálása, barátok, szövetségesek keresése országhatáron belül és kívül – fogalmazott Navracsics Tibor, majd kiemelte: legfőbb feladat az idén, hogy megértessük mindenkivel az eddigi átalakításokat, melyeket a Jó Állam kialakításáért tettek. (kormany.hu, Kossuth Rádió)


Több ezer milliárd dolláros piaccá vált a létesítményüzemeltetési szektor

A globális létesítménygazdálkodási (FM) piac értéke 2025-ben elérte a 2 450 milliárd dollárt, 2026-ban pedig várhatóan 2 610 milliárd dollárra nő – mutat rá a Global Market Insights Inc. friss elemzése. A tanulmány előrejelzése alapján a szektor mérete tíz éven belül közel a duplájára, 4 700 milliárd dollárra emelkedhet, ami átlagosan közel 6,8 százalékos éves növekedést jelent. A piac bővülését egyszerre hajtja az urbanizáció, az okosváros-fejlesztések terjedése és a modern infrastruktúra gyors fejlődése. Mindezzel párhuzamosan a vállalatok egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra is, hogy ingatlanaik üzemeltetése átláthatóbb, hatékonyabb és jobban tervezhető legyen.
2026. 06. 09. 17:30
Megosztás:

A növekedés nem az ügyfélszerzésen bukik el, hanem az utána következő ötven percen

A magyar KKV-k versenyképességéről sok szó esik finanszírozás, munkaerő és technológia kapcsán, miközben kevesebb figyelmet kap az a napi működési rend, amelyen végül az ügyfélszerzés, az értékesítés és a növekedés múlik. A MiniCRM most négy ismert üzleti szakértővel, Kende-Hofherr Krisztával, Balogh Petyával, Dr. Újszászi Bogár Lászlóval és Wolf Gáborral, közös szemléletformáló kampányt indít a témában június második hététől egészen szeptemberig.
2026. 06. 09. 17:00
Megosztás:

Horvátországban erős volt a turisztikai előidény, de nyárra gyengül a kereslet

Az év első öt hónapjában a tavalyinál több, 4,5 millió turista látogatott Horvátországba, és több mint 14 millió vendégéjszakát töltött el az országban, ugyanakkor a júliusi és augusztusi kereslet valamivel visszafogottabb, mint az előző években - közölte kedden a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ).
2026. 06. 09. 16:30
Megosztás:

A Mega belép a belga üzleti energiapiacra

Annak érdekében, hogy az egyre változékonyabb piaci környezetben segítse a vállalatokat energiaköltségeik hatékonyabb kezelésében, a liège-i székhelyű energiaszolgáltató, a Mega új, B2B (business-to-business) ügyfelekre szabott villamosenergia- és földgázmegoldásokkal bővíti jelenlétét a belga üzleti energiapiacon.
2026. 06. 09. 16:00
Megosztás:

Új fejezet a bérlakásszektorban

A lakhatás kérdése ma már messze túlmutat az ingatlanpiacon: egyszerre társadalmi, gazdasági és versenyképességi tényező. A változó környezetben egyre nagyobb szerepet kapnak azok a lakhatási megoldások, amelyek képesek megfizethető, fenntartható és kiszámítható kereteket biztosítani. Napjainkban a feltételek Magyarországon is kialakulóban vannak ahhoz, hogy intézményi alapokon működő, megfizethető bérlakásszektor bontakozzon ki. Ez pedig a lakhatáson túlmutató, új lehetőségeket is nyit: hozzájárul a munkaerő mobilitásához, támogatja a beruházások megvalósulását és erősíti a gazdaság versenyképességét is.
2026. 06. 09. 15:30
Megosztás:

Egy hét alatt 334 gyorshajtó Kőbányán

Egy hét alatt, június 1. és 6. között 334 gyorshajtót mértek be a a főváros X. kerületében, Kőbányán a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az akció eredményének összesítése után kedden a police.hu-n.
2026. 06. 09. 15:00
Megosztás:

1,8 százalékra lassult az infláció májusban

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 06. 09. 14:30
Megosztás:

Közel 90%-ot zuhant a Humanity Protocol tokenje egy súlyos privátkulcs-incidens után

Órák alatt omlott össze a Humanity Protocol natív tokenje, miután a projekt egyik alapítványi tagjához köthető privát kulcsok kompromittálódtak. A biometrikus Proof-of-Humanity azonosításra építő blokkláncprojekt körüli támadás több tízmillió dolláros veszteséget okozott, miközben a $H token árfolyama a közelmúltbeli csúcsokhoz képest csaknem 90%-ot veszített értékéből. Az eset ismét rávilágít arra, hogy a kriptoszektorban nemcsak az okosszerződés-hibák, hanem az operációs biztonsági hiányosságok és privátkulcs-kompromittálódások is rendszerszintű kockázatot jelenthetnek.
2026. 06. 09. 13:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma reggel, a japán indexek többsége 1-2%-os pluszt mutat, a Shanghai Composite 0,5%-os pluszt mutat a reggeli órákban, a dél-koreai indexek 7-8%-os (!) pluszban villognak. A kínai export a várakozásokat meghaladó mértékben, éves bázison 19%-kal bővült májusban.
2026. 06. 09. 13:00
Megosztás:

Tovább emelkedtek hétfőn a hazai és a fejlett piaci kötvényhozamok

A közel-keleti háború újbóli fellángolása miatt erősen negatív hangulatban indult tegnap a kereskedés, 5%-os emelkedéssel nyitott az olajpiac és érdemben megugrottak a kötvényhozamok.
2026. 06. 09. 12:30
Megosztás:

Sui: indul a bizalmas átutalások nyilvános bétája, jöhetnek a privát on-chain fizetések

A Sui újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetések intézményesítése felé: elindította a confidential transfers, vagyis a bizalmas átutalások nyilvános bétáját. A fejlesztés célja, hogy a tokenkibocsátók, fizetési szolgáltatók, stablecoin-projektek és vállalati treasury csapatok úgy használhassanak nyilvános blokkláncot, hogy közben az egyenlegek és tranzakciós összegek ne legyenek mindenki számára láthatók. Ez nem teljes anonimitást jelent, hanem szabályozott, auditálható és compliance-kompatibilis pénzügyi adatvédelmet.
2026. 06. 09. 12:00
Megosztás:

A Művészetek Völgye fenntarthatósági különdíjat nyert a Flash Award gálán

Újabb rangos szakmai elismerést kapott a Művészetek Völgye: a fesztivál június 3-án, a Flash Award gálán elnyerte a fenntarthatósági különdíjat. A kitüntetés a hazai rendezvényszakma egyik legfontosabb visszajelzése, amely megerősíti a Művészetek Völgye kiemelkedő szerepét a magyar kulturális és fesztiváléletben.
2026. 06. 09. 11:30
Megosztás:

A pénteki eladási hullámot követően ismét fordult a hangulat, a technológiai szektor húzta megint az indexeket

A pénteki lefordulást követően korrekciót hozott a hétfői kereskedés az amerikai részvénypiacokon, noha az indulás ott is mínuszos volt a közel-keleti konfliktus éleződése következtében. A legutóbbi támadássorozat az áprilisi fegyverszünet óta a legnagyobb közvetlen összecsapást jelentette Irán és Izrael között. A támadások leállítása megnyugtatta a piacokat, a technológiai szektor felől érkező hírek pedig ismét nagy lendületet adtak az indexeknek a pénteki eladási hullámot követően. Az S&P technológiai szektorindexe közel 2, a Philadelphia SE félvezető indexe több mint 6%-ot emelkedett. Az S&P 0,6, a Nasdaq 1,3%-os pluszban zárt azt követően, hogy pénteken összességében 1000 milliárd dollár körüli veszteséget szenvedtek az amerikai tőzsdén jegyzett chipgyártók. A hétfői részvénypiaci emelkedés azonban csak szűk bázist érintett, az S&P500-as cégek 60%-a pirosban zárt, szektorindexei közül csak az IT és az energia zárt a pozitív tartományban.
2026. 06. 09. 11:00
Megosztás:

A hétvégi közel-keleti események hatására elromlott a hangulat az európai tőzsdéken

Az Irán és Izrael által végrehajtott legújabb légitámadások hírére emelkedtek hétfőn reggel a jegyzések a nyersolaj piacán, eséssel indult a nap az európai tőzsdéken. Később azonban javult a hangulat, miután Trump elnök az akciók leállítását sürgette, az iráni hadsereg bejelentése a támadások leállításáról pedig stabilizálta a piacokat. A Stoxx600 délelőtti kéthetes mélypontjáról kapaszkodott vissza, és mindössze 0,2%-os mínuszban zárta a napot.
2026. 06. 09. 10:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenhype?

A Mastercard új stabilcoin-elszámolási iránya fontos üzenetet küld a kriptopiaci és fizetési szektornak: a jövő nem feltétlenül arról szól, hogy melyik token neve cseng jobban, hanem arról, hogy hol, mikor és milyen megbízhatósággal lehet elszámolni. A kereskedők, fizetési szolgáltatók és fintech treasury csapatok számára az igazi versenyelőnyt nem a látványos tokenlogók, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozói megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás jelentheti.
2026. 06. 09. 10:00
Megosztás:

PPWR rendelet: így alakulnak át a csomagolási előírások és az EPR-kötelezettségek

2026. augusztus 12-től általánosan alkalmazandóvá válik az a közvetlenül hatályos uniós szabályozás, amely Magyarországon is új keretbe helyezi a csomagolásokra és a csomagolási hulladékra vonatkozó előírásokat.
2026. 06. 09. 09:30
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről tárgyal a parlament

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés kedden, e heti kétnapos ülésének második napján.
2026. 06. 09. 09:00
Megosztás:

Több országgyűlési képviselő is felvette a babaváró hitelt

Több képviselőnek is van külföldi ingatlanja, és politikai oldaltól függetlenül páran felvették a babaváró hitelt. Ez derül ki az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatából, amelyet hétfőn tettek közzé a parlamenti honlapon.
2026. 06. 09. 08:30
Megosztás:

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése

A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 06. 09. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás kedd reggel

Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 09. 07:30
Megosztás: