Többlettel zárt a kormányzati szektor az első félévben

A kormányzati szektor 2011 első félévében az előzetes adatok szerint 1.940 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadásával együtt a kormányzati szektor bevétele 8.464 milliárd, kiadása pedig 6.524 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint a második negyedévi hiány 288 milliárd forintot ért el, ez a bruttó hazai termék (GDP) 4,1 százaléka. A hiány a 2010 második negyedévinél 147 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,4 százalékponttal alacsonyabb. Az idén az első félévében a magán-nyugdíjpénztári vagyonból - a reálhozam és tagdíj-kiegészítés kivételével - a kormányzati szektor bevételeként a nemzeti számlák rendszerében 2.677,7 milliárd, illetve 32 milliárd forint ezzel kapcsolatos egyéb bevétel elszámolása történt meg.

 

A nemzeti számlák rendszere (ESA95) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint - a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül - a kormányzati szektor bevétele 5.754,5 milliárd, kiadása 6.523,8 milliárd, hiánya 769,3 milliárd forint volt, ez utóbbi a GDP 5,5 százaléka. A 2010 első félévi adatokhoz képest a hiány 25,4 milliárd forinttal magasabb, GDP-arányosan azonban 0,1 százalékponttal alacsonyabb a KSH számításai szerint.

 

Az idei év első hat hónapjában - ellentétes irányú változások eredőjeként - 0,9 százalékkal csökkentek a bevételek az előző év azonos időszakához viszonyítva: elsősorban a jövedelemadó-bevételek (-21,4 százalék), illetve a társadalombiztosítási hozzájárulások (+15,3 százalék) változtak jelentősen. A KSH számításai szerint a jövedelemadó-bevételeknél - az új adójogszabályoknak megfelelően - a személyijövedelemadó-bevételek számottevő csökkenése mellett a társasági adóból származó bevételek is mérséklődtek.

 

A társadalombiztosítási hozzájárulások nagymértékű emelkedése mindenekelőtt a magán-nyugdíjpénztári hozzájárulások állami nyugdíjrendszerbe való utalásából (2010 novemberétől), illetve a nyugdíjjárulék mértékének 0,5 százalékpontos emelkedéséből (2011 januárjától) fakad. A termelési- és az importadó-bevételek kismértékben, 1,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül viszont az áfabefizetések 4,2 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor a többi adófajtánál - jövedéki adó, ágazati különadók - erőteljes növekedés volt megfigyelhető a KSH szerint.

 

A tőkeadók a pénzügyi szervezetek különadójának hatására jelentősen nőttek. A közlemény szerint az első félévében 0,4 százalékkal csökkentek a kiadások a 2010 első féléves adatokhoz képest. A munkavállalói jövedelem, illetve a felhalmozási kiadások nagymértékben, 5,6 százalékkal csökkentek, továbbá a kamatkiadások is mérséklődtek 0,5 százalékkal. A folyó termelőfelhasználás (1,7 százalék) és a pénzbeni társadalmi juttatások (2 százalék) ugyanakkor emelkedtek. A KSH adatai szerint az idén második negyedévében a kormányzati szektor bevétele 2.963 milliárd, kiadása 3.251 milliárd, hiánya 288 milliárd forint volt.

 

A bevételek 2011 második negyedévében 2 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest, ami a KSH szerint elsősorban a társadalombiztosítási hozzájárulások jelentős, 18,2 százalékos növekedésére vezethető vissza. Erőteljesen, 21,6 százalékkal csökkentek viszont a jövedelemadó-bevételek. A tőkeadók nagymértékben nőttek, míg a termelési- és az importadó-bevételek - többek között az ágazati különadók következtében - enyhén emelkedtek (1,5 százalék), ezen belül azonban az áfabefizetések 3 százalékkal visszaestek - közölte a KSH.

 

A kiadások az előző év azonos időszakához képest 2011 második negyedévében 2,7 százalékkal csökkentek, ami a felhalmozási és az egyéb kiadások erőteljes mérséklődésének tulajdonítható. A folyó termelőfelhasználás (1,7 százalék), a munkavállalói jövedelem (1,5 százalék) és a pénzbeni társadalmi juttatások (2,2 százalék) kismértékben emelkedtek, a kamatkiadások viszont 1,9 százalékkal visszaestek. A KSH közleménye szerint a kormányzati szektor "maastrichti" hiánya 2010-ben a nemzeti számlák II. előzetes adatai alapján 1.120 milliárd forint volt, a GDP 4,2 százaléka.

 

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure - EDP) szóló jogszabály alapján a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA95) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az Eurostatnak. A közlemény szerint az ESA és az EDP módszertana a swapügyletek elszámolásában eltér egymástól, az ESA a swapügyletekből származó kamatfizetéseket pénzügyi tranzakcióként, az EDP-jelentés tulajdonosi jövedelemként számolja el. A kormányzati szektor adóssága a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2010 végén 21.750 milliárd forint volt, ez a GDP 81,3 százalékának felel meg - közölte a KSH. (MTI)


Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás: