A bankok kész csomagokkal várták a végtörlesztés lehetőségét

Amikor a kormány rögzített árfolyamon lehetővé tette a deviza lakáshitelek végtörlesztését, a bankoknak már kész csomagjaik voltak a forint- és deviza hitelesek törlesztési problémáira - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára csütörtökön az Inforádió Aréna című műsorában.

A végtörlesztés úgy hatott a bankszektorra, hogy megnövekedett a forinthitelek iránti igény, miközben mérsékelten áll rendelkezésükre új forrás. Ennek eredménye a banki hitelezési gyakorlat konzervatívabbá válása, vagyis a kockázatok megjelentetése a hitelkamatokban - tette hozzá. A főtitkár beszélt arról, hogy Magyarországon a megtakarítások és a hitelek aránya 100 a 140-hez. (Csehországban 1:1 az arány).

 

A lakosság egyből felveszi hitelként a saját megtakarítását, míg a vállalati szektort a bakok csak külső forrásból tudják hitelezni. Ez gyakorlatilag az anyabankoktól felvett hiteleket jelenti. Arra a kérdésre, hogy miképpen alakult a nem fizető deviza jelzáloghitelesek aránya, a főtitkár elmondta, hogy 9 hitelesből egy olyan van, aki 90 napnál régebben tartozik a bankjának. A régi, támogatott forinthiteleseknél ez az arány 1,84 százalék.

 

A főtitkár alapvetően nem az árfolyam elmozdulásában látja a hitelesek problémáját, hanem abban, hogy csökkent az emberek béréből a törlesztésre fordítható hányad. A devizahitelezés felfutásának a kezdetén, 2003-ban az átlagbér 137 ezer forint volt, ma 211 ezer, a növekedés 54 százalék. Az euró árfolyama ezen két időpont között 17,5 százalékkal, míg a svájci franké 45 százalékkal változott. Ugyanakkor az alapvető élelmiszerek, a gáz, az utazás költsége duplázódott - jelezte.

 

Kovács Levente szerint a bankok a végtörlesztéshez csak akciós kamattal tudnak betétet gyűjteni, a korábbi 6-6,5 százalékos betéti kamatok 2 százalékponttal emelkedtek, ebből kell forinthitelt nyújtani, ráadásul a már említett konzervatív megítéléssel. A főtitkár beszélt arról, hogy a magyar bankok a kilencvenes évek közepén állták a régiós versenyt, és hiteleikkel húzták a gazdaságot. A bankadó, és most a végtörlesztés visszavetette a hitelezési képességet, márpedig hitel nélkül nincs gazdasági fejlődés és új munkahely sem - mutatott rá Kovács Levente. A főtitkár üdvözölte az újra bevezetni tervezett támogatott forinthitelt, bár véleménye szerint az erre szolgáló állami forrás elég kicsi. (MTI)

Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám

A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
2025. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz

A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
2025. 07. 12. 14:00
Megosztás:

Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás

Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
2025. 07. 12. 13:00
Megosztás:

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
2025. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Otthon Start: Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán

Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé az első lakás megszerzése – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) elemzéséből.
2025. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak

Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben maradt a májusi ütem a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett adatai szerint.
2025. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyszerbotrány? – A szúnyoggyérítők szerint alaptalanok a félelmek

Nem igaz, hogy magzatkárosító a kémiai szúnyoggyérítés során Magyarországon használt vegyszer - közölték sajtóhírekre reagálva a katasztrófavédelem által megbízott szúnyoggyérítő konzorcium vezetői pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a Bitcoin: 118 000 dollár fölé száguldott a kriptovaluta – Mi áll a szárnyalás mögött?

A Bitcoin áttörte a 118 000 dolláros álomhatárt, ezzel új történelmi csúcsot állított fel. De nem csupán a piaci lendület hajtja: politikai hátszél, új jogszabályok és a befektetői bizalom példátlan erősödése egyaránt táplálja az emelkedést. Lássuk, mi áll a kriptovilág legújabb eufóriája mögött!
2025. 07. 11. 21:10
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás: