Orbán Viktor: a befektetők a gyorsan elérhető településeket választják

Ha a modern világban nem lehet gyorsan elérni egy települést, azt nem választják telephelynek a befektetők, ezért kell Zalaegerszegnek kormányzati segítséggel csatlakozást biztosítani gyorsforgalmi úton keresztül - jelentette ki Orbán Viktor a Zalaegerszegi Televízió kedd esti élő műsorában.

Orbán Viktor: a befektetők a gyorsan elérhető településeket választják

A kormányfő azt követően adott interjút, hogy délután együttműködési megállapodást kötött a város polgármesterével a Modern városok program keretében. Orbán Viktor egyebek közt azt mondta: Zalaegerszegen sok minden megvan, a befektetők is érdeklődnek, mégsem választják a várost. Ennek a legfőbb oka, hogy a modern világban ha nem lehet gyorsan elérni egy települést, akkor azt nem választják telephelynek a befektetők. "Zalaegerszeg nem tudja egyedül megoldani az elszigeteltségből fakadó problémáit", nem tud önerőből autópályát építeni, ezt csak kormányzati eszközökkel lehet elvégezni.

 

"Zalaegerszeg egy erős munkakultúrájú, szorgalmas emberek által lakott város", megvan a megfelelő iskolázottság, a képzett munkaerő, komoly városi kultúra. Jelentős ipari, vállalkozói múltja is van, a régi időkben a könnyűipar és az élelmiszeripar miatt volt országos hírű, a rendszerváltás után pedig olyan ipari beruházások indultak, amelyek zászlóshajóknak számítanak. "Sok minden megvan, de valami nem megy előre", a befektetők érdeklődnek, de nem maradnak itt - fogalmazott a miniszterelnök.

 

Az elmúlt években nem érkezett Magyarországra olyan nagybefektető, amelyet ne irányítottak volna a zalai városba, "el is jöttek, körülnéztek, tárgyaltak, minden tetszett is nekik, de nem Zalaegerszeget választották". Hozzátette ugyanakkor, hogy érzékeli, "ha nem teszünk valamit, akkor le fog maradni a város, és a világ el fog menni mellette". Felidézte, hogy a Fidesz első kormányzati ciklusában Zalaegerszeg volt az egyik legdinamikusabban fejlődő város Magyarországon, de a 2002-es kormányváltás és a 2008-as gazdasági válság miatt elkezdett lemaradozni, ezért "rá kell segíteni a várost a fejlődés ösvényére".

 

A zalai megyeszékhely bajainak tekintélyes része abból származik, hogy nincs megfelelő megközelíthetősége, mint ahogy van még néhány olyan megyei jogú városa az országnak, amelyik "nem teljes jogú része az ország gazdasági vérkeringésének", mert csak nehezen érhető el. Ezért kívánják 2018-ig autóúttal összekötni a várost az M7-es autópályával, de elkezdődik addig Vasvár felé, az M9-es autópályára való csatlakozás építése is. Orbán Viktor az interjúban megismételte azokat a fejlesztési döntéseket, amelyekről a város polgármesterével megállapodást kötött.

 

Az útfejlesztésen kívül említést tett az inkubátorház egymilliárd forintos bővítéséről, befektetői igény esetén iparvágány létesítéséről az északi ipari parkban, a vasútállomás és az autóbusz-pályaudvar egymáshoz illesztését, egy másfél milliárd forintos rekreációs központ, illetve 50 méteres medencéjű uszoda építését, továbbá Mindszenty-zarándokemlékhely létrehozását. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy évek óta nem járt Zalaegerszegen, mert "itt rendben mentek a dolgok, ez egy nyugodt város, az együttműködés kultúrája erősebb, mint az ország jó néhány másik részén". Itt még a gyakran marakodások és viták színhelyét jelentő pártélet is viszonylag nyugodt. "Engem olyan helyekre hívnak vagy küldenek, ahol baj van, ahol ég a ház és tüzet kell oltani, de Zalaegerszeg nem ilyen hely" - fogalmazott a miniszterelnök.  (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: