Londoni befektetői felmérés: az EU-csúcs sem hozta meg a kockázatvállalási kedvet

A legutóbbi EU-csúcsértekezlet egyébként jó kezdeményezései sem elégendők arra, hogy eloszlassák az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos piaci aggodalmakat, és így ahhoz sem, hogy a piacok kockázatvállalási "üzemmódra" váltsanak - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport új felméréséből.

A Barclays gazdasági-pénzügyi elemző részlege - Barclays Research - rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán intézményi kötvénybefektetői kör hangulatát. A legfrissebb, júliusi vizsgálat során a ház azt a kérdést tette fel a felmérésbe bevont japán kötvénybefektetőknek, hogy szerintük a június végi uniós csúcstalálkozón felmerült tervek mérsékelik-e az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos aggodalmakat.

 

A Barclays Research ismertetése szerint a válaszadóknak mindössze a 23,1 százaléka mondta azt, hogy "igen, valamelyest", 65,4 százalék - vagyis csaknem kétharmad - azt a válaszlehetőséget jelölte be, hogy "nem igazán", további 7,7 százalék pedig azt, hogy "egyáltalán nem". (A többi megkérdezett nem válaszolt, illetve a "nem tudja" lehetőséget jelölte meg.) A június végi uniós csúcstalálkozón egyebek közt felmerült, hogy az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) forrásait közvetlenül, vagyis a kormányok közbeiktatása nélkül fel lehetne használni a tagállamok bankjainak feltőkésítésére.

 

Ez - az EU-csúcs utáni első londoni elemzői értékelések szerint - azt is jelentené, hogy a spanyol bankok tőkefeltöltésére szánt 100 milliárd eurós külső kölcsön nem duzzasztaná a spanyol államadósságot. Éppen a spanyol adósság várható meredek növekedésére hivatkozva az elmúlt időszakban több hitelminősítő is agresszív mértékben rontotta a spanyol szuverén adósosztályzatot. Mindemellett az elképzelések szerint az ESM formális kölcsönök nélkül is beavatkozhatna az egyes eurótagállamok elsődleges szuverén adósságpiacain, abból a meggondolásból, hogy így könnyebben és olcsóbban lehet csökkenteni a spanyol és az olasz állampapírhozamokat, és elejét lehet venni annak, hogy e két országnak teljes körű - görög, ír, portugál típusú - mentőprogramokat kelljen összeállítani az IMF részvételével.

 

A Barclays Research kérdésére, hogy mindennek nyomán a piacok kockázatvállaló üzemmódra kapcsoltak-e, a felmérésbe bevont japán intézményi befektetők 38,5 százaléka mondta azt, hogy "igen, valamelyest", 50,0 százalékuk szerint ugyanakkor "nem igazán", az "egyáltalán nem" válaszlehetőséget bejelölők aránya pedig e kérdésre is 7,7 százalék volt. A kockázatvállalási kedvet firtató kérdésre tehát némileg jobb válaszok érkeztek, mint az aggodalom csökkenését kutató kérdésre, de az óvatosak mindkét esetben többségben vannak. Más nagy londoni házak már azt modellezik, hogy az euróövezet felbomlása esetén a távozó országok új valutái milyen mértékben értékelődnének le, és ez milyen hatással lenne államadósság-rátáikra.

 

Az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászai azt vették alapul számításaikhoz, hogy az európeriféria folyómérleg-egyenlegeinek kiegyensúlyozásához milyen valutaleértékelődésre lenne szükségük az egyes érintett országoknak. A ház ennek alapján elvégzett becslései szerint Görögország és Portugália folyómérlegének kiegyensúlyozásához 40 százalék körüli, reálértéken mért leértékelődés kellene, Olaszország és Spanyolország esetében 30 százalékos árfolyamgyengülés tűnik szükségnek. Írország folyómérlege most már többletben van, de a Capital Economics szerint az ír gazdaság külső versenyképességének helyreállításához is szükség lenne hozzávetőleg 15 százalékos leértékelődésre.

 

A ház elemzőinek számításai szerint ugyanakkor ilyen mértékű leértékelődések fenntarthatatlan szintre emelnék az euróban mint valutában jegyzett szuverén külső adóssághányadot. A Capital Economics kimutatta, hogy az általa számolt valutaleértékelődés esetén Görögország államadósság-rátája a hazai össztermék (GDP) 250 százaléka fölé emelkedne, Portugália és Olaszország adósságrátája meghaladná a 175 százalékot, Spanyolország és Írország GDP-arányos szuverén euróadósság-hányada pedig jelentősen 100 százalék fölé nőne.

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás:

Megerősítette az MBH osztályzatait stabil kilátással a Moodys

Megerősítette változatlan stabil kilátással az MBH Bank hosszú és rövid lekötésű betétállományának "Baa3/P-3" szintű, befektetői ajánlású osztályzatait pénteken a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában úgy fogalmazott, hogy a bankcsoport pénzügyi profilja összességében stabil.
2026. 03. 21. 05:00
Megosztás:

A bizonytalanság nő, az alapítások eltűnnek – ezért nem fordul a cégtrend

Bár a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma mérséklődik, a cégtrendben továbbra sem látszik fordulat. A gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette a vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
2026. 03. 21. 04:00
Megosztás:

Lakást ad el vagy vesz? Kötelező lett a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció!

Életveszély a falak mögött: negyvenpercenként gyullad ki egy magyar ingatlan. Kötelező a villamosbiztonsági felülvizsgálati dokumentáció ingatlan adásvétele vagy bérbeadása esetén, azonban sok tulajdonos még csak nem is tud az új előírásról.
2026. 03. 21. 03:00
Megosztás:

Akár a nyugdíjad felét is elvehetik, ha tartozásod van

Sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíj „érinthetetlen” jövedelem, pedig ez korántsem igaz. Ha tartozásod van, a nyugdíjadból is történhet levonás – ráadásul szigorú, törvényben szabályozott keretek között. Nézzük meg érthetően, milyen esetekben, mennyit és hogyan vonhatnak le!
2026. 03. 21. 02:00
Megosztás:

Kötelező lesz! Jön a digitális útlevél, az EU kötelezi a bevezetését

Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban. A farmernadrágtól az elektromos autókig: így válhat nyomon követhetővé egy termék teljes életútja. Mit jelent ez számunkra a mindennapi gyakorlatban?
2026. 03. 21. 01:00
Megosztás:

Ne menj erre Budapesten a hétvégén, mert dugó lesz

Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési útvonalon, többek között az Árpád hídon, a Margit hídon, a Szabadság hídon, valamint a budai és a pesti rakpartokon, továbbá a Margitszigeten. Az érintett útszakaszokon forgalomkorlátozásokra kell számítani - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 00:05
Megosztás:

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 03. 20. 23:00
Megosztás:

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás: