Orbán: az IMF-fel a következő napokban kezdődnek a tárgyalások, 4-5 milliárd dollár elegendő lenne

A következő napokban a Nemzetközi Valutalappal (IMF) megkezdődnek a tárgyalások egy diszkrecionális (szabadon felhasználható) hitelkeretről - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Les Échos című francia gazdasági napilap honlapján csütörtökön megjelent interjúban.

A kormányfő szerint "4-5 milliárd dollár elegendő" lenne, miután Magyarország képes magát a piacokról finanszírozni. 2010-ben is így volt ez, amikor a Valutaalappal való viszonyt lezárta. A miniszterelnök szerint a forint gyengülése azzal is magyarázható, hogy az európai bankok nehézségeik miatt kivonják a likvid tőkét az országból, s a finanszírozás szűkülése kihat a teljes gazdaságra. A lassulás ezenkívül a német növekedés mérséklődésével is magyarázható.

 

Ezért nagy valószínűséggel erősen lefelé kell majd módosítani a 2012-es növekedési előrejelzéseket a szeptemberben prognosztizált 1,5 százalékhoz képest - tette hozzá Orbán, aki az Európai Néppárt marseille-i kongresszusán nyilatkozott a legjelentősebb francia gazdasági napilapnak. A miniszterelnök szerint a költségvetési egyensúlyt helyre tudja állítani Magyarország, ahogy azt az 1998-2002-es első Orbán-kormány idején is megtette. De ehhez szerinte a terheket három szereplő között kell elosztani: a lakosság, az állam és a vállalatok között.

 

Ezt az elképzelést viszont - mint a miniszterelnök megjegyezte - az IMF nem osztja. "Azt mondtam nekik: maguk a Nemzetközi Valutalap, vagy pedig a bankok szakszervezeti világkonföderációja?" - fogalmazott a kormányfő. Orbán arra is kitért, hogy az IMF az adócsökkentést is ellenezte, s kizárólag az állam átszervezését támogatja. "Ezért kritizálja az IMF, továbbá a bankok, a vállalatok és a hitelminősítő intézetek kormányom azon intézkedéseit, amelyek a nagy vállalatcsoportoktól és pénzügyi intézményektől hozzájárulást kérnek az államháztartás javításához" - hangsúlyozta.

 

Orbán prioritásként jelölte meg azt, hogy a deficit ne haladja meg a GDP 2,8 százalékát. "Minden döntésünket, még a legvitatottabbakat is azért hoztuk meg, hogy elkerüljünk ezen plafon túllépését" - hívta fel a figyelmet a kormányfő. Elmondta, hogy amennyiben a gazdaság lassulására vonatkozó előrejelzések beigazolódnak, az állami bürokráciát csökkenteni kell, s ennek következtében csökkenhet a munkahelyek száma a közszférában.

 

A 700 ezer közalkalmazotti állásból idén több mint 10 ezer szűnt meg, de jövőre 200 ezer közmunkahely jön létre - mutatott rá a miniszterelnök. A végtörlesztés kapcsán a kormányfő elismerte, hogy az intézkedésnek a "bankok nem örülnek", s szeretnék a terhet az állammal megosztani. A kormány nem zárkózik el ettől a megoldástól, de cserébe azt kéri, hogy a bankok jobban finanszírozzák a magyar gazdaságot. "Ha ezekben a témákban sikerül hosszú távú, stratégiai megegyezésre jutnunk, az állam részt vállal a felelősségből.

 

Ellenkező esetben az állam saját elképzeléseit fogja alkalmazni" - mondta Orbán. "Történelmi tévedésnek" nevezte a jelzálogkölcsönök magyar piacának túlzott kitettségét a külföldi valutáknak, aminek a korrigálásán jelenleg dolgozik a kormány. A miniszterelnök szerint a jegybank és a kormány közötti együttműködés "lényeges, de soha nem könnyű". Személy szerint ő soha nem ért egyet a kamatlábemeléssel, de véleménye szerint a jegybank egyedül felelős a döntéseiért, és ennek így is kell maradnia. Orbán Viktor szerint "a magyarok mindig is európaiak voltak, szeretik Európát és a közös valuta mellett vannak".

 

Emlékeztetett arra, hogy 2003 óta Magyarország három határidőt is megjelölt az eurózónába való belépésre, de egyet sem tartott be. Ő ezért nem szeretne egy negyedik időpontot meghatározni, de a jelenlegi feltételek alapján úgy véli, hogy 2020 előtt "nehéz" lesz bevezetni az uniós pénzt Magyarországon. A Jobbik megjelenése Magyarországon Orbán szerint megfelel "az Európában tapasztalható általános tendenciának", amit a miniszterelnök azzal magyarázott, hogy "az emberek bizonytalanságba süllyedtek és nem elégedettek".

 

Meggyőződése szerint ez ellen a tendencia ellen csak úgy lehet küzdeni, ha az ember "nagyon közel marad a néphez". Ezért választotta a kormányfő módszerül a nemzeti konzultációt. Megemlítette, hogy eddig ezt kétszer alkalmazták: az állampolgároknak kiküldött kérdőívekkel az alkotmánnyal kapcsolatos, illetve szociális témákban. "Minden alkalommal egymillió választ kaptam. Ezeket felhasználtam a reformokhoz.

 

Egyébként az egyenruhás felvonulások be vannak tiltva" - hangsúlyozta a kormányfő. Az elfogadásakor vitatott médiatörvényt a kormányfő szerint végül elfogadták Magyarországon. "Jelenleg a sajtóban megjelenő cikkek és a magyar audiovizuális médiában elhangzó politikai kommentárok többsége kormányellenes" - mondta a miniszterelnök. (MTI)

Tovább növekszik a Pensum Group, közel 5 milliárd forint árbevétel az első félévben

Közel 30 százalékkal, 4,9 milliárd forintra bővült az árbevétele a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group-nak. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az év első félévében tovább romló gazdasági környezettel szembesült, ami mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a működési eredményt. A Pensum Group mindezek mellett 133 millió forint adózott eredménnyel és 67 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2025. 10. 02. 16:00
Megosztás:

Kvantum-erődemonstráció a kötvény-kereskedelemben

Új időszámítást ígér az algoritmikus kötvény-kereskedelemben az IBM és a HSBC közös projektje, melynek során a kvantumszámítással támogatott modellek a klasszikus módszereknél 34 százalékkal jobb eredményt értek el az európai vállalati kötvénypiaci árak előrejelzésében: vagyis az IBM és a HSBC kvantum-modeljével ennyivel pontosabban lehetett megjósolni, hogy egy kötvény adott áron értékesítésre kerül-e.
2025. 10. 02. 15:30
Megosztás:

Túri Anikó: a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése kulcsfontosságú

A Kormány számára kiemelt prioritás a magyar emberek pénzügyi tudatosságának erősítése és az öngondoskodás támogatása! Ennek fontosságára hívta fel a figyelmet az idei Pénztárkonferencia is, amelynek nyitóelőadását Dr. Túri Anikó közigazgatási államtitkár tartotta.
2025. 10. 02. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Avalanche - mi mozgatja az AVAX árfolyamát?

Alább egy részletes elemzői összefoglaló arról, hogy mi mozgatja jelenleg az AVAX (Avalanche) árfolyamát, milyen fundamentumok, események és piaci erők működnek a háttérben. Friss kripto hírek és árfolyam elemzések a ProfitLine.hu oldalán.
2025. 10. 02. 14:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt

Történelmi jelenőségű stratégiai együttműködést kötött az UNIQA Biztosító Zrt., kisebbségi tulajdonrészt vásárolva a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben. Az UNIQA Biztosító a nemzetközi trendek alapján az elsők között ismerte fel a változó ügyféligényeket, és stratégiai célként határozta meg értékesítési hálózatának átalakítását, amit a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb szereplőjének együttműködésével valósít meg. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
2025. 10. 02. 14:00
Megosztás:

Többet ér a nyugdíjas utalvány a PENNY-ben

Különleges akcióval indítja az októbert a PENNY, amelynek részeként most azonnali extra kedvezményekhez juthat az, aki nyugdíjas élelmiszerutalvánnyal fizet. A megjelölt termékek esetében ez további több száz, vagy akár 1000 forint spórolást is jelenthet, amely a kasszáknál automatikusan levonásra kerül a vásárlás összegéből.
2025. 10. 02. 13:30
Megosztás:

Automatizálás, robotok és a többiek: raktározás újragondolva

A raktárban és a raktár körül zajló, túlzottan monoton és fizikailag megterhelő feladatok kiváltására az automatizálás a megoldás. Napjaink logisztikájában a robotok, az autonóm járművek és az automatizált raktárak segítenek hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni az ismétlődő folyamatokat. A Dachser karlsruhei logisztikai központjában például az AutoStore rendszer forradalmasítja a komissiózást, és érezhetően megkönnyíti az emberek munkáját.
2025. 10. 02. 13:00
Megosztás:

Czomba Sándor: továbbra is mélyponton az álláskeresők száma

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2025 szeptemberében 220.207 fő volt, vagyis a megelőző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is jelentősen mérséklődött.
2025. 10. 02. 12:30
Megosztás:

Tömegeket vonzott a sakk ünnepe Budapesten

Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a 11. Polgár Judit Világsakkfesztivál, amelynek idén is a Magyar Nemzeti Galéria adott otthont. A sakk ünnepére több ezer látogató érkezett, akik harminc program közül válogathattak, a fesztivál hármas mottójához híven: játék, inspiráció, élmény. A nemzetközi esemény minden évben a sakk sokoldalúságát, kulturális értékeit és közösségépítő erejét szeretné bemutatni egyedülálló formában és környezetben.
2025. 10. 02. 12:00
Megosztás:

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció

Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 10. 02. 11:30
Megosztás:

Fa vagy beton lépcső: melyik a jobb választás?

A lépcsők igen sokféle anyagból készülhetnek, anyaguk pedig befolyásolja a tartósságukat, a kinézetüket és a hangulatukat. A minőségüket kevésbé, hiszen egy jól megépített lépcső évtizedekig közlekedőként használható, feltéve, ha eleve tartós anyagból készül.
2025. 10. 02. 11:00
Megosztás:

Rekord árbevétellel az európai e-kereskedelmi átlagot is felülmúlta a Notino

A Notino ismét rekord árbevétellel zárta a pénzügyi évét. Magyarország a közel 1,6 milliárd eurót meghaladó árbevétel 4 százalékát adta, miközben a vállalat 2024-ben 18 százalékos növekedést ért el. A kiemelkedő pénzügyi eredmények mellett a Notino tovább erősítette logisztikai kapacitásait, és bővítette üzlethálózatát Európában.
2025. 10. 02. 10:30
Megosztás:

4,1%-ig esett az amerikai 10 éves hozam

Az amerikai kormányzati leállás mellett a negatív ADP riport – ami azt tükrözi, hogy szeptemberben az amerikai magánszektorban csökkenhetett a foglalkoztatottak száma – is támogatta a kötvényhozamok csökkenését, az amerikai tíz éves hozam 3 bázisponttal tovább esett, 4,1%-ig.
2025. 10. 02. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető tengerentúli tőzsdék

Az Egyesült Államokban nem csak a kormányzati leállás, hanem a Trump-adminisztráció ígérete is borzolta a kedélyeket, miszerint masszív létszámleépítés következhet a szövetségi kormánynál 1-2 napon belül, ha nem sikerül megállapodni a demokratákkal a költségvetésről.
2025. 10. 02. 09:30
Megosztás:

Nagy rally volt az egészségügyi szektorban

Az amerikai kormányzati leállás nem tudott akkora hullámokat vetni a mértékadó nyugat-európai tőzsdéken, amelyek elmosták volna az egészségügyi szektor rallyját (+5,3%).
2025. 10. 02. 08:35
Megosztás:

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen

Nagy-Britannia újra életbe léptette az ENSZ-szankciókat Irán ellen az iráni nukleáris fejlesztésről kötött megállapodás megsértése miatt.
2025. 10. 02. 08:20
Megosztás:

Az idei év egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakciója Magyarországon

A Recorde Alapkezelő, a Chapel Hill Capital-lel stratégiai partnerségben, örömmel jelenti be a Science Park Irodaház megvásárlását, amely 30.700 négyzetméter bérbeadható irodaterületet kínál Budapest XI. kerületének központi zónájában. Ez az egyik legnagyobb irodabefektetési tranzakció Magyarországon az idei évben, jól tükrözve a Recorde képességét, hogy egyedi lehetőségeket azonosítson és bonyolítson le a piaci ciklusok bármely fázisában.
2025. 10. 02. 06:30
Megosztás:

A Nike negyedéves profitja 30 százalékkal csökkent

A Nike amerikai sportfelszerelés-gyártó negyedéves nyeresége csökkent, bevétele nőtt, mindkét adat jobb lett a vártnál.
2025. 10. 02. 06:00
Megosztás:

Magyarország továbbra is az európai mezőny élén garanciavállalásban

Immár a harmadik egymást követő évben Magyarország segíti Európában a legintenzívebben a kis- és középvállalkozások hitelfelvételét kezességvállalással. A Garanciaintézmények Európai Szövetségének (AECM) legfrissebb statisztikái szerint hazánkban a garanciaállomány a GDP 3,7 százalékát teszi ki, miközben az átlag mindössze 1 százalék körül mozog. Ez a kiemelkedő teljesítmény döntően a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szerepvállalásának köszönhető, amely 2024-ben is rekordközeli eredményeket ért el a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozásának támogatásában.
2025. 10. 02. 05:30
Megosztás:

Vihar előtti csend a hitelpiacon: jelentős visszaesést hozott az augusztus

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusra vonatkozó hitelezési adatai. Júliushoz viszonyítva a lakossági hitelpiac szinte mindegyik szegmensében visszaesés volt megfigyelhető, ami némi újdonságot jelent az előző hónapokban tapasztalt kiemelkedő eredmények után. Az augusztusi visszaesés-stagnálás a legtöbb esetben szezonális okokkal magyarázható, ugyanakkor a lakáshitelek esetében még év/év alapon is csökkent az újonnan kihelyezett hitelösszeg. Itt minden bizonnyal már az Otthon Start Program hatását láthatjuk – a program bejelentését követően aki csak tehette, elhalasztotta a hitelfelvételt, és megvárta a program szeptemberi indulását – írja közleményében a Bank360.
2025. 10. 02. 05:00
Megosztás: