Arany, ezüst: korlátlanul a magasban

Az elmúlt hét sok változást nem hozott az arany és az ezüst árfolyamában. Érdemi technikai korrekciónak egyelőre nyoma sincs a nagy emelkedést követően, legfeljebb csak visszafogott konszolidációról beszélhetünk. Az arany esetében mágnes erejével hat az 1.775 dolláros árszint a jegyzésre, és továbbra is fennáll a csalódottságból fakadó profitrealizálások esélye, amennyiben rövidtávon nem kerül a kurzus 1.800 dollár fölé – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

Az arany és az ezüst idei évi teljesítménye nagy valószínűséggel végleg maga mögött hagyta az év közepén látott hullámvölgyeket. A piac hangulati tényezőit figyelembe véve, jelenleg megvan minden esély arra, hogy sorozatban a tizenegyedik év is pozitív eredménnyel záruljon a sárga fém számára – legalábbis dollárban nézve. Az aranynál az év elejétől számítva egy 11,7%-os nyereség a mérleg aktuális egyenlege, míg az ezüst már 20%-ot meghaladó pluszban van.

A nemesfémek diadalútja ugyanakkor még hosszan eltarthat, miután a világ meghatározó gazdasági régióiban a növekedési kilátások nem éppen rózsásan alakulnak. Ezért a nagy nemzeti bankok igyekeznek is a rájuk bízott nemzetgazdaságokat stabilizálni, miközben az alkalmazott módszerek agresszívebbek már nem is lehetnének. A mennyiségi lazítás az a varázsige, ami az arany és az ezüst kurzusát legutóbb az egekbe katapultálta, megfűszerezve a „korlátlan” kiegészítéssel. És ez egy óriási különbség minden korábbi hasonló intézkedéshez képest, amely időben vagy volumenében határt szabott a devizák értékvesztésének.

A pénzcsapok „korlátlan” megnyitásával az Európai Központi Bank és az amerikai Fed a közelmúltban vitathatatlanul átlépte a Rubicont. Ha inflációs nyomás ennek kapcsán egyelőre nem is, de inflációs félelmek a befektetők soraiban máris jól kitapinthatóan érzékelhetők. Aztán az elmúlt héten az EKB-re és Fed-re rálicitálva a japán központi bank (Bank of Japan) is tett egy bejelentést, miszerint bővíteni szándékszik az eszközvásárlási programját a lassuló belföldi gazdaság serkentése érdekében. Ez egy jelzésértékű válasz a két nagy rivális jegybank monetáris politikájára, hiszen ezzel egyre nyilvánvalóbb a versenyfutás az egyes fizetőeszközök leértékelésében más konkurens devizákkal szemben. Az exportorientált japán gazdaságnak tudniillik csak akkor van esélye a talpon maradásra, ha termékei olcsók tudnak maradni a külpiacokon. Mindezek után már csak idő kérdése, hogy az exportvilágbajnok Kína mikor száll be ebbe a leértékelődési spirálba vezető öldöklő küzdelembe.

Ezek után nem véletlen, hogy a német Bundesbank elnöke, Jens Weidmann a két héttel ezelőtti német alkotmánybírósági döntés után, amely a válságkezelés aktuális intézkedéseit lényegében jóváhagyta, Goethe Faustjából vett idézetekkel megtűzdelt első nyilvános beszédében a pénz teremtésével foglalkozott és többek között így fogalmazott: „Az arany tehát egyfajta időtlen klasszikus azon minőségében, hogy csere-, fizető- és értékőrző eszköz.” Figyelemre méltó, ha ezt egy olyan formátumú pénzügypolitikus, mint Weidmann mondja. Az aktuális pénzpolitikai történéseken túl elég lehetne ehhez a felismeréshez persze az a tény is, hogy az EKB mérlegfőösszege a sorozatos piaci beavatkozások következményeként Jean-Claude Trichet utolsó hivatali évében 442 milliárd euróról 2,33 billióra növekedett, majd Mario Draghi hivatalba lépésével még további 745 milliárddal hízott.

Az arany és az ezüst ennek a folyamatnak a legfőbb haszonélvezői, és ameddig a korlátlan jegybanki intervenció eltart, azok is maradhatnak. Sok befektető tart ugyanis attól, hogy a korlátlan „végtelent” is jelent egyben. Ami ezt a feltételezést erősíti az az, hogy csak a likviditás a gazdaság számára még nem minden. A gazdaság 2009 utáni rövid életű fellángoláshoz a nagy állami konjunktúra programok is kellettek, amelyek azonban az extrém szuverén eladósodás egyik legfőbb okozóivá is váltak. Mostani megismétlésük ennél fogva szinte lehetetlen, illetve csak még drámaibb eladósodás árán és a bankóprés még nagyobb fordulatszámú felpörgetése mellett elképzelhető.


Arany, ezüst – technikai elemzés

 



Augusztus végén az arany árfolyama kitört a középtávú csökkenő trendcsatornából, és ezzel egyértelmű vételi jelzést generált. Ezt követően jóformán megállás nélkül emelkedett a kurzus 1.775 dollárig, ahol aztán erős ellenállásba ütközött. Azóta is egy e körüli sávban (+/-10 dollár) ingadozik a jegyzés oldalirányba. Amennyiben a héten nem sikerül folytatnia az útját 1.800 dollár fölé a sárga nemesfémnek, úgy óvatosabb befektetőktől nagyobb számban érkezhetnek profitkivétek, amelyek lenyomhatják az árfolyamot a mélyebben húzódó támaszszintekig, 1.750, 1.730 illetve 1.710 dollár magasságában. Az erősen aranypárti makrókörnyezet hatására azonban legkésőbb ezekről újabb emelkedés veheti kezdetét a korábbi történelmi csúcsok irányába.

 


Az ezüstár augusztus közepe óta rallizik gyors iramban felfelé, és eközben egy 16-hónapos negatív trendet tört meg. Az erőltetett hegymenet eredményeként az árfolyam messze eltávolodott a rövid- és hosszútávú mozgóátlagoktól (szürke ill. piros görbe). A jegyzések mostani magasságában mégis ritkul a levegő, ahogy egyre közeledik 35,42 dollárnál egy fontos technikai ellenállás. Tavaly október végén és idén március elején egyszer már fogyott itt el a lendület az emelkedésben. Fontos támaszai a kurzusnak ugyanakkor 33,85 és 33 dollárnál magasodnak.

 


Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás:

Jönnek a hőkupolák Magyarországra? A hőség most már állandó lesz?

Bár 2026 júniusában már számos meleg rekord dőlt meg, egyes előrejelzések szerint a mostani lehet hátralévő életünk leghűvösebb nyara.
2026. 07. 03. 01:00
Megosztás:

Vezetői kinevezések a MET Csoportnál

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport Szabó Gergelyt nevezte ki a MET Értékesítési és Kereskedelmi Üzletág (Sales and Trading) vezérigazgatójává, Tom Van de Cruyst pedig a MET Kiskereskedelmi Üzletág (Retail) vezérigazgatójává.
2026. 07. 03. 00:30
Megosztás:

Sándor-palota: a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt az államfő Budapesten

Sulyok Tamás köztársasági elnök csütörtökön a Velencei Bizottság tagjaival tárgyalt Budapesten - tájékoztatta a Sándor-palota az MTI-t.
2026. 07. 02. 23:30
Megosztás:

Tervezett feletti eredményt és 1550 forintos osztalékot hagyott jóvá a Zwack éves közgyűlés

A kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére a tervezettnél magasabb, és az előző évit 6,3%-kal meghaladó, 3,18 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta a 2025–2026-os üzleti évet a Zwack Unicum Nyrt. A közgyűlés részvényenként 1550 forintos osztalék kifizetéséről döntött. A visszafogott hazai fogyasztói bizalom miatt a vállalat a jövőben célzottan az exportpiacok és a nemzetközi terjeszkedés felé fordítja stratégiai fókuszát.
2026. 07. 02. 23:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 02. 22:30
Megosztás:

A vízgazdálkodás és a mezőgazdaság kapcsolatáról rendeztek konferenciát Győrben

A Széchenyi István Egyetem és a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara "Víz, amit akarunk" címmel rendezett konferenciát Győrben, az eseményen együttműködési megállapodást kötött az egyetem és a Magyar Talajtani Társaság.
2026. 07. 02. 21:30
Megosztás:

Gajdos László mintegy 200 civil állatvédő szervezet

Az élő környezetért felelős miniszter felülvizsgálta a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott támogatási kérelmeket és intézkedett a még ki nem fizetett támogatások kifizetéséről, ezek mintegy 200 civil állatvédő szervezet munkáját segítik.
2026. 07. 02. 21:00
Megosztás:

Értékesítési rekordot ért el a Geely Auto az első fél évben

Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek portfóliójába tartozik egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co autómárka.
2026. 07. 02. 20:30
Megosztás:

Mérsékelten csökkent a Magyarország felett átrepülő légi forgalom az első fél évben

A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
2026. 07. 02. 19:30
Megosztás:

A V4 visszatért!

Korábban arról írtam, hogy a magyar külpolitikai szempontjából a Visegrádi Együttműködés hosszú ideig meghatározó szereplője volt a közép-európai politikai koordinációnak, ám az elmúlt évek geopolitikai és ideológiai törésvonalai meggyengítették ezt a szerepet. A 2026. június 23-ai gödöllői találkozón egyértelművé vált, hogy az együttműködés mind a négy ország számára továbbra is kiemelt jelentőséggel bír. (Szerző: Nyilas Laura kutató, Európa Stratégia Kutatóintézet, EJKK)
2026. 07. 02. 19:00
Megosztás:

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén

Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén: a hőmérséklet csúcsértéke általában 30 Celsius-fok alatt alakul, miközben a hajnalok is frissítőek lesznek. Az északi, északnyugati szél gyakran lesz élénk, helyenként erős, és pénteken és vasárnap előfordulhatnak záporok, zivatarok is - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 02. 18:30
Megosztás:

A Visa és európai banki partnerei új szintre emelik az ügynökalapú kereskedelmet, biztonságos kereskedői hozzáféréssel

A párizsi Visa Payments Forumon (VPF) – ahová a vállalat 2000 iparági vezetőt hív meg, hogy megvitassák a fizetések jövőjét, - a Visa (NYSE: V) ma bejelentette: Európa-szerte éles ügynökalapú tranzakciókat hajtott végre. A vásárlásokat AI-alapú ügynökök indították és bonyolították le a kártyabirtokosok megbízásából, a programban részt vevő kereskedők weboldalain. A tranzakciók éles környezetben zajlanak, ami fontos előrelépést jelent a zárt tesztáruházakban végzett próbákhoz képest: az AI-alapú ügynökök immár független kereskedőknél, közvetlenül a kártyabirtokosok utasításai alapján végeznek fizetési műveleteket.
2026. 07. 02. 18:00
Megosztás:

Lassan balatoni áron mennek a nyaralók a Dunakanyarban, egyre többen egész évre kiköltöznének

A prémium észak-budapesti és Dunakanyar-menti lokációk árai lassan megközelítik a balatoni szintet, miközben az olcsóbb szegmensben a hitelből vásárlók vannak többségben. A piac ezzel párhuzamosan végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
2026. 07. 02. 17:00
Megosztás:

Átveszi az Attrecto a Bobcats Coding nemzetközi tevékenységét

Fontos mérföldkőhöz érkezett az Attrecto Zrt. növekedési stratégiája: a vállalat megvásárolja a Bobcats Coding Kft. főtevékenységének folytatásához kapcsolódó valamennyi eszközét. A tranzakció eredményeként 2026. július 1-jétől az Attrecto Zrt. részeként, az Attrecto márka alatt folytatódnak a Bobcats Coding projektjei.
2026. 07. 02. 16:30
Megosztás:

Teljes gőzzel halad a GYSEV új InterCity motorvonatainak gyártása

Új szakaszába lépett a GYSEV Zrt. 11 darabos FLIRT InterCity-motorvonat-beszerzése: a Stadler szolnoki üzemében elkészült kocsiszekrényeket már elszállították a lengyelországi Siedlce-be, ahol jelenleg a járművek végösszeszerelése zajlik. A motorvonatok 2026 végén érkeznek Magyarországra típustesztekre, majd 2027-től 2028 nyaráig bezárólag, a hatósági engedélyek megszerzését követően fokozatosan állnak utasforgalomba.
2026. 07. 02. 16:00
Megosztás: