Ukrajna: már nem csak a benzinturizmus esett vissza...
2012. 04. 29. 19:01
Ukrajna gazdasági növekedése jelentősen lassult első negyedévben - közölte az ország statisztikai hivatala szombaton.
A hazai össztermék (GDP) bővülése 1,8 százalékra lassult éves összevetésben az egy évvel korábbi 5,4 százalék után. Az ukrán központi bank saját számításai alapján csütörtökön nagyobb, 2,5 százalékos éves szintű gazdaságnövekedésről számolt be az első negyedév alapján.
Az erről beszámoló Reuters akkor azt közölte, hogy a 2,5 százalékos gazdaságnövekedési adat megegyezett az általa megkérdezett elemzői várakozásokkal. A központi bank elsősorban az ukrán termékek iránti külföldi kereslet csökkenésével indokolta a gazdasági növekedés lassulását. Az acél és acéltermékek kivitele adja Ukrajna exportbevételének több mint a negyedét.
Mibe egyezünk bele, amikor koncertjegyet veszünk? A Coldplay-ügy a GDPR tükrében
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász elemezte a történteket.
Új DeFi csillag születik? Az edgeX 100 millió dollárnyi befektetést vonzott az airdropvadászok rohamával
A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor új szereplője robbant be a köztudatba: az edgeX nevű layer 2-alapú, örökös határidős ügyletekre szakosodott platform hirtelen népszerűségre tett szert. Az ok? Egy jól időzített és okosan felépített airdrop kampány. Vajon ez lesz az új Hyperliquid?
A Bitcoin újra lendületben: 9 milliárd dolláros „ős-bálna” eladás után ismét emelkedik az árfolyam
Egy évtizedek óta mozdulatlan Bitcoin-vagyon aktiválódott, majd rekordméretű eladásba torkollott – a piac mégis stabilizálódni látszik. Vajon a mélypontot már elhagytuk, és jön az újabb emelkedés? A Galaxy által lebonyolított elképesztő BTC-eladás után új remény éled a befektetők körében.
Buborékra figyelmeztet a Bank of America stratégája
A Bank of America elemzői szerint a pénzügyi szabályozás enyhülésével párhuzamosan a monetáris politika lazulása miatt nő a buborék kialakulásának kockázata a részvénypiacokon.
Szlovéniában is nőtt a turisták száma
Az év első hat hónapjában 2,8 millió turista látogatott Szlovéniába és 6,9 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 8,4 százalékkal, a vendégéjszakáké 7,7 százalékkal volt több az előző év ugyanezen időszakához képest - közölte pénteken az ország statisztikai hivatala.
Kiemelt cél az állattartó gazdaságok megújítása
Az Agrárminisztérium (AM) meghozta az első támogatói döntéseket az állattartó gazdaságok megújítását célzó pályázatban: első körben 209 beruházás részesül támogatásban, összesen több mint 10 milliárd forint értékben. A mostani döntés fontos mérföldkő a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv végrehajtásában, amelynek egyik kiemelt célja a hazai állattartó ágazat versenyképességének javítása - közölte az AM az MTI-vel pénteken.
Coldplay-koncerten csattant a csók: itthon milliós bírság járhatna érte
A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is. A videó percek alatt körbejárta a világot, mém lett belőle, az érintett vezérigazgató pedig lemondott. A történet ugyanakkor nemcsak egy párkapcsolati dráma, hanem éles adatvédelmi kérdés is. Dr. Tóth Judit Lenke, adatvédelmi és adatbiztonsági szakjogász elemezte a történteket.
Az Auchan kuponakcióit vizsgálja a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az Auchan Magyarország Kft.-vel szemben. A GVH gyanúja szerint az országszerte 24 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás közel egy éven keresztül a különböző kuponakciókkal kapcsolatos kommunikációjával tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtéveszthette a fogyasztókat.