NAV: több szempontot is érdemes figyelembe venni a külföldi jövedelemadó megállapításánál

Országhatárokon átívelő jövedelemadózási kérdésekben a két ország adójogszabályait, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket, illetve a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) iránymutatásait is érdemes figyelembe venni - mondta Honyek Péter, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője csütörtökön Budapesten.

A System Media által szervezett, „a külföldről származó illetve Magyarországról külföldre fizetett jövedelmek adóztatása” című előadásában a NAV szakembere kifejtette: jóllehet vannak általános szabályok, amelyek érvényesek Magyarországon is, sok külföldi államban különleges szabályozás van érvényben, így érdemes ezeket is figyelembe venni.

A követendő eljárás szerint előbb az illetőséget kell megállapítani, a nemzetközi egyezmények megfelelő cikkeit kell megtekintetni, majd az adóztatásra jogosult államot kell meghatározni. Végül az adóztatás helyi, belső szabályit kell figyelembe venni – tette hozzá. Az illetőség megállapításával kapcsolatosan kijelentette: előfordulhat olyan helyzet, hogy két érintett állam is belföldinek tekint egy magánszemélyt.

 

Elmondta: ebben az esetben a két ország közötti egyezmény a döntő. Ha az egyezmény nem világos, akkor az állandó lakhely dönt, ha mindkét érintett országban van állandó lakhelye az adóalanynak, akkor a létérdekek központja a meghatározó. Ezen túlmenően a tartózkodási hely, illetve az állampolgárság, végül pedig a pénzügyminisztériumok szakemberei döntenek az illetőség kérdésében – magyarázott a NAV szóvivője.

 

Honyek Péter előadásában arról tájékoztatott: általános szabályként a 183 napon túlmutató tartózkodás hoz adófizetési kötelezettséget, jóllehet számos kivétel van. A 183 nap számítását a nemzetközi és országközi egyezmények szabályozzák: Németország naptári évet, az Egyesül Királyság adóévet, míg Szlovákia bármely adott 12 hónapos időperiódust tekinthet – tette hozzá. Az adószakmai szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy a különböző tevékenységek más-más szabályozás alá esnek.

 

Az adóamnesztiával kapcsolatosan elmondta: célja, hogy a külföldön tartott vagyont kedvező adófeltételek mellett haza lehessen hozni. Nem csak az úgy nevezett "off-shore" vagyon visszaáramoltatása céljából van ez a lehetőség - tette hozzá. Kifejtette: csak a 2011. árpilis 30-ig megszerzett jövedelemforrások, illetve bankszámla-befizetésekre érvényes az adóamnesztia keretében meghirdetett 10 százalékos kedvezményes adókulcs. Az adóamnesztia igénybevételére 2012 december 31-ig van lehetőség - tette hozzá. Hangsúlyozta: az eljárás biztosítja az azt igénybe vevők anonimitását. (MTI)

A bevándorlás kérdése mint politikai fegyve

A bevándorlás kétségkívül az egyik legégetőbb politikai kérdés Európában.
2025. 10. 03. 13:00
Megosztás:

Pár nap alatt hitelhez juthat, aki az Ersténél igényel Otthon Start Lakáshitelt

Élénk az érdeklődés az Ersténél az Otthon Start Lakáshitel iránt. A támogatott konstrukciónak köszönhetően a banknál a befogadott lakáshitelek száma az előző hónapok átlagának négyszeresére ugrott szeptemberben. A legtöbb ügyfél Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Az Otthon Start Lakáshitelek többségét önállóan veszik fel, ugyanakkor minden ötödik ügylethez kapcsolódik valamilyen egyéb hitel vagy állami támogatás, például CSOK Plusz.
2025. 10. 03. 12:30
Megosztás:

Újabb milliárdok áramlanak a kriptóba – a Bitcoin árfolyama közel 11%-os emelkedése újabb lökést adhat a piacnak

Miközben a hagyományos pénzügyi piacokat a bizonytalanság és a kötvénypiaci eladási hullámok uralják, a digitális eszközök – élükön a Bitcoinnal – újra a befektetők figyelmének középpontjába kerültek. Friss adatok szerint csak a múlt héten közel 3 milliárd dollár áramlott a kriptovalutákba, miközben a Bitcoin több mint 10%-ot erősödött. Mi áll a háttérben, és mit üzen ez a trend a piac számára?
2025. 10. 03. 12:00
Megosztás:

NAV: 202 milliós SZÉP-kártyás készpénzváltást lepleztek le

A SZÉP-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrei buktattak le; a "vállalkozás" jogsértő módon több mint 202 millió forintnyi SZÉP-kártyás összeget váltott át készpénzre - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 11:30
Megosztás:

Egyre keményebb harc dúl a vállalkozói bankszámlapiacon

Az első magyar fintech pénzügyi szolgáltató, a BinX indulása felrázta a vállalkozói számlák piacát. Úgy tűnik ez jót tett, mert nem csak a díjak, hanem a kedvezmények terén is mind nagyobb a verseny, amiből Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint végül a vállalkozások profitálnak.
2025. 10. 03. 11:00
Megosztás:

Milliókat hozott a szeptember a Napi Mázli játékosainak

Kiemelkedően szerencsés volt az elmúlt 4 hét a Napi Mázli játékosainak. Kilenc alkalommal 20 millió forintot vihettek haza a jó tippekkel. Mindez azért is jó arány, mert idén eddig összesen 15 telitalálatos szelvény volt, sőt egy játékos elvitte a maximálisan elérhető főnyereményt, a 100 millió forintot is. A Szerencsejáték Zrt. tavaly március 4-én bevezetett új számsorsjátéka továbbra is igen kedvelt a játékosok körében.
2025. 10. 03. 10:30
Megosztás:

Jelentős érdeklődés volt a magyar kötvények iránt az ÁKK aukcióján

Nem volt jelentős mozgás tegnap a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain.
2025. 10. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek a Wall Street vezető indexei

Az amerikai részvénypiacok csütörtökön újabb történelmi csúcsokat értek el, miközben a befektetők egyelőre nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az amerikai kormányzati leállásnak.
2025. 10. 03. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai piacok, miközben a legnagyobb európai vállalatokat tömörítő STOXX600 index új csúcson fejezte be a kereskedést. amit az ipari és technológiai szektorok emelkedése, valamint az amerikai kamatcsökkentési várakozások támogattak.
2025. 10. 03. 09:00
Megosztás:

Még a fiatalok is az államtól várják a nyugdíjbiztonságot

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja az időskori anyagi biztonság garanciáját – ráadásul ez éppúgy igaz a fiatalabb korosztályokra is, mint az idősebbekre. Ugyanakkor az NN Biztosító kutatása szerint majdnem ugyanennyien aggódnak is amiatt, hogy nem lesz elég nyugdíjuk. Az Idősek Világnapja emlékeztet rá, hogy a méltó időskor nem csupán egészség, hanem anyagi biztonság kérdése is.
2025. 10. 03. 08:30
Megosztás:

Uniós projekt segíti a szegedi Tatra villamosok felújítását

Az uniós támogatással zajló Interreg CE4CE projekt keretében fejlesztenek új ajtóműködtető elektronikai rendszert a Szegeden futó Tatra villamosok számára - tájékoztatta a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) az MTI-t.
2025. 10. 03. 08:00
Megosztás:

Minimális forintmozgás reggel

Minimálisan mozdult el a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 03. 07:45
Megosztás:

Kenyértörés: közös agrárpolitika vagy uniós védelmi ipar legyen?

Az EU többéves pénzügyi kerete kiemelten fektetne a védelmi iparba, miközben a közös agrárpolitikára évtizedek óra egyre kevesebb támogatás jut.
2025. 10. 03. 07:00
Megosztás:

Agrometeorológia: jó állapotban a talaj az őszi vetésekhez

Az őszi gabonák vetését megelőző talajelőkészítéshez leginkább a középső országrész déli tájain van szükség csapadékra, az ország nagy részén elegendő nedvességet tartalmaz a felső talajréteg - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 10. 03. 06:00
Megosztás:

A magyar kormány folytatni kívánja a vajdasági gazdaságfejlesztési programot

A kormány folytatni kívánja a nagy sikertörténetnek minősülő vajdasági gazdaságfejlesztési programot, ennek azonban fontos előfeltétele, hogy a nemzeti erők folytathassák a kormányzást Magyarországon - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Szabadkán.
2025. 10. 03. 05:30
Megosztás:

Kizöldülő okosvasúttól a digitális ikrekig

Október 2–án és 3-án Budapesten rendezik meg a Kognitív Mobilitás 2025 nemzetközi konferenciát, mely az emberközpontú, fenntartható, valamint intelligens közlekedés jövőjére keres és kínál válaszokat. A konferencia a magyarországi Bosch csoporttal szakmai partnerségben valósul meg, a rendezvénynek a Bosch Budapest Innovációs Kampusz ad otthont. Globális közlekedési kihívások, kizöldülő okosvasút, digitális ikrek a katasztrófák ellen, hóesésben is látó önvezetés, ritkaföldfém-mentes elektromos hajtás, fenntartható városokat szolgáló sportlétesítmények – ezekkel és további jövőbe mutató megoldásokkal foglalkozik a Kognitív Mobilitás 2025 konferencia. Prof. Dr. Zöldy Máté, BME: „A Budapesten immáron negyedik alkalommal megrendezett Kognitív Mobilitás konferencia célja, hogy a különféle szakterületek egymással összehangoltan, minél hatékonyabban működjenek együtt a jövő intelligens, kognitív mobilitásának fejlesztésében. Ez a kulcsa annak, hogy a jövő mobilitása fenntartható legyen.” Dr. Szászi István, Bosch: „A technológiai fejlesztések akkor teremtenek valódi értéket, ha figyelembe veszik a társadalmi igényeket és a környezeti következményeket. A Boschnál mindent megteszünk azért, hogy más szakterületekkel kooperálva, innovációs ökoszisztémában gondolkodva forduljunk a jövő felé.”
2025. 10. 03. 05:00
Megosztás:

A magyarok többsége az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját

A magyarok döntő többsége még mindig az államtól várja időskori anyagi biztonságának garanciáját, és ez igaz a fiatalabb korosztályokra is az NN Biztosító kutatása szerint.
2025. 10. 03. 04:30
Megosztás:

Államtitkár: ötödével drágulna a magyar energiaszámla orosz embargó esetén

Húsz százalékkal emelkedne Magyarország energiaszámlája az orosz energiaembargó hatására - jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára csütörtökön Szegeden.
2025. 10. 03. 04:00
Megosztás:

Szárnyal a Tesco forgalma

Jelentősen nőtt a Tesco forgalma a cég jelenlegi, 2025-2026-os pénzügyi évének első felében. A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat csütörtöki köztes beszámolója szerint emelkedett az értékesítés a cég közép-európai üzletágában is, bár a működési eredmény több egyedi tényező miatt ebben a térségben csökkent.
2025. 10. 03. 03:30
Megosztás:

Tőzsdére készül a német DeepL mesterséges intelligencia startup

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a kölni DeepL mesterséges intelligencia startup cég fontolgatja tőzsdei bevezetését jövőre az Egyesült Államokban.
2025. 10. 03. 02:30
Megosztás: