1 százalékot meghaladó esés volt az USA piacokon
A DJIA index 1,45 százalékkal 12.570,95 pontra, az S&P 500 index 1,39 százalékkal 1355,49 pontra, míg a Nasdaq Composite index 1,29 százalékkal 2846,81 pontra esett. A szerdai esés hátterében a Gázai övezetet érintő geopolitikai aggodalmak álltak. Izrael szerdán hadműveletet indított a palesztin Gázai övezetben katonai célpontok ellen, "hogy megakadályozza további rakéták lövését az övezetből". A műveletet indító légicsapás megölte Ahmed al-Dzsabarit, az övezetet irányító radikális Hamász szervezet katonai szárnyának parancsnokát, és további halálos áldozatok is voltak.
Tegnap hozták nyilvánosságra a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, amely szerint a jegybankárok szerint lehet arra, hogy a Fed kibővítse mennyiségi enyhítési programját 2013-ban, amikor lejár a csavar hadművelet néven ismertté vált kötvényvásárlási program. A csavar hadművelet keretében a Fed havonta 45 milliárd dollárnyi rövid lejáratú kötvényt ad el, és ugyanekkora összegért hosszú távú papírt vásárol. A program célja a hosszú távú kamatszintek csökkentése.
Az októberi kiskereskedelmi értékesítés a Sandy hurrikán következtében 0,3 százalékkal csökkent az USA-ban, elemzők 0,2 százalékos visszaesésre számítottak.
A decemberi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama 94 centtel 86,32 dollárra emelkedett hordónként, míg a decemberi szállítású arany jegyzése 5,30 dollárral 1.730,10 dollárra emelkedett unciánként.