200 millió dolláros tőkeemelést hajtott végre a TIER

Az elektromos rollereiről ismert vállalat piaci értéke elérte a 2 milliárd dollárt. A mostani finanszírozási körben a már meglévő befektetők (SoftBank Vision Fund 2, a Mubadala Capital, az RTP Global, a Novator, a White Star Capital, a Mountain Partners, a Northzone és a Speedinvest) mellett új partnerként az M&G Investments és a Mountain Partners is részt vett. A TIER pár hete indította el e-roller szolgáltatását Budapesten is.

200 millió dolláros tőkeemelést hajtott végre a TIER

A TIER, Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója bejelentette, hogy sikerrel zárta legújabb, 200 millió dolláros, D sorozatú tőkebevonását, ezzel a vállalat megszilárdította pozícióját, mint Európa legtöbb tőkét bevonó mikromobilitási vállalata. A mostani tőkeinjekció, egy szélesebb körű tőke- és hitelfelvétel részeként, a korábbi befektetők, valamint az új partnerként belépő, a környezettudatos befektetéseiről ismert M&G Investments révén valósult meg. A 2 milliárd dollárra értékelt TIER eddig összesen, 660 millió dollárnyi forrást gyűjtött tőkejuttatás és hitelfinanszírozás formájában.
 
2018-as indulása óta a TIER hatékony üzemelése és minőségi szolgáltatásai révén Európa vezető mikromobilitási szolgáltatójává vált. A német vállalat eddig 135 000 e-rollert, e-kerékpárt és e-robogót helyezett üzembe 16 ország 150 városában, köztük idén októberben Budapesten is. A TIER a friss tőkét felvásárlásokra és stratégiai célú beruházásokra kívánja felhasználni, miközben szeretné bővíteni nemzetközi jelenlétét a stratégiai piacokon. A vállalat tervei között szerepel multimodális flottájának európai és közel-keleti kiterjesztése további beruházások révén, valamint a TIER Energy Network hálózat kiépítésének folytatása, amely a helyi vállalkozások által üzemeltetett akkumulátor-töltőállomások révén valósul meg.
 
"Lawrence, Matthias és Alex változás iránti szenvedélye az egész szervezetet áthatja, a TIER dubaji központjától egészen a berlini főhadiszállásig. A TIER igen hamar az európai mikromobilitási ágazat vezetőjévé vált, olyan vállalattá, amelyet a fenntarthatóság iránti elkötelezettsége megkülönböztet a versenytársaktól. Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehettünk eddigi útjuknak, és az elkövetkező években is stabil partnerként számíthatnak ránk " – mondta Amer Alaily, a Mubadala Capital - Ventures európai igazgatója.
 
"A TIER az elmúlt három évben kimagasló növekedést mutatott, bővítette multimodális termékkínálatát, fontos iparági partnerkapcsolatokat épített ki, jelentős pályázatokat nyert. Meggyőződéssel és bizalommal tölt el bennünket a TIER kiemelkedő vezető szerepe a környezetvédelem, társadalmi felelősségvállalás és felelős vállalatirányítás (ESG) terén, ami lehetővé teszi számukra Európa vezető mikromobilitási vállalatként betöltött pozíciójuk további erősítését, a sikerek egyre gyorsabb elérését ebben a rendkívül versengő iparágban" – tette hozzá Niranjan Sirdeshpande, az M&G befektetési csoportjának igazgatója
 
Alex Gayer, a TIER Mobility pénzügyi igazgatója elmondta - "Új, és már meglévő befektetőink bizalma és meggyőződése segít bennünket növekedési célkitűzéseink elérésében, és hozzájárul a TIER piacvezető szerepének európai megszilárdításában. Ez a tőkefinanszírozás további erőt biztosít ahhoz, hogy multimodális piaci jelenlétünket globálisan bővítsük, valamint stratégiai beruházásokat és felvásárlásokat hajtsunk végre. A járművekre vonatkozó beruházási igényeinket a felszabaduló hitelkapacitásból tudjuk majd fedezni. Célunk, hogy a TIER az európai mikromobilitás hajtóerejévé váljon, az elektromos rollermegosztó szegmensben betöltött vezető szerepünkre alapozva".
 
"A mostani finanszírozás további forrásokat biztosít a TIER alapvető küldetéséhez, vagyis, a mikromobilitás átalakításához. Az, hogy ilyen rövid idő alatt felhasználóink több mint 80 millió utat tettek meg járműveinkkel, és ezzel több mint 13 millió autós utazást váltottak ki, jól mutatja, hogy a városok világszerte keresik a biztonságosabb közlekedési hálózatok kiépítésének módját, és a széndioxid-kibocsátás csökkentés irányába mozdulnak el" – tette hozzá Lawrence Leuschner, a TIER Mobility vezérigazgatója és társalapítója.
 
A TIER Budapest mellett idén számottevően bővítette jelenlétét Európában, valamint a Közel-Keleten. Olyan új városokban indították el szolgáltatásukat, mint Manama (Bahrein), Utrech (Hollandia) vagy London, ahol megnyerték a város első e-roller rendszerének üzemeltetésére kiírt pályázatot.


A külkereskedelemről, a szálláshelyekről és az ipari termelői árakról is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 09. 27. 14:00
Megosztás:

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt

Izraelben együttműködési megállapodást kötött négy ellenzéki párt a "változás tömbje" néven, egy hónappal a parlamenti választások előtt – jelentette a helyi média vasárnap.
2026. 09. 27. 13:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 151 272,07 ponton zárt, 0,93 százalékkal, 1416,56 ponttal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 27. 12:00
Megosztás:

Ázsia lett a stabilcoin-fizetések központja: a Tether vezet, de új kihívók érkeznek

A stabilcoinokat sokan még mindig a kriptotőzsdei kereskedés eszközeinek tartják. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben azonban egyre fontosabb szerepet kapnak a határokon átnyúló fizetésekben, a vállalati pénzkezelésben és a befektetési piacok működésében is. Egy friss kutatás szerint a régió adja az azonosított stabilcoin-fizetési forgalom több mint felét. Az USDT továbbra is meghatározó, de a szabályozott pénzügyi felhasználás új versenyt nyithat.
2026. 09. 27. 11:00
Megosztás:

A Binance beszállt a Circle-be: veszélybe kerülhet a Tether fölénye?

Százmillió dollárért részesedést szerzett a Binance a Circle-ben, és öt évre megújította együttműködését a cég dollárhoz kötött stabilcoinjáról, az USDC-ről. A megállapodás hatalmas felhasználói kört nyithat meg a Circle előtt, különösen a feltörekvő piacokon. A Tether vezető szerepének megtöréséhez azonban több kell annál, hogy egy tőzsde előtérbe helyez egy versenytárs tokent.
2026. 09. 27. 10:00
Megosztás:

A Kraken már nem csak kriptotőzsde akar lenni: milliárdokból épít új pénzügyi rendszert

A Krakent a legtöbben kriptovaluta-tőzsdeként ismerik, anyavállalata azonban jóval nagyobb szerepre készül. A Payward felvásárlásokkal és tőzsdei partnerségekkel olyan infrastruktúrát épít, amelyen kereskedés, fizetés, befektetés és más cégek pénzügyi szolgáltatásai is működhetnek. A terv tétje az, hogy a vállalat képes-e túllépni a kriptokereskedésből származó bevételeken.
2026. 09. 27. 09:00
Megosztás:

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészítése

Zajlik a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészítése, amelynek célja a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer átfogó megújítása - tudatta a Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM) a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 27. 08:00
Megosztás:

Mintegy 70 embert tartanak nyilván nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyként Hollandiában

Az elmúlt tíz évben a holland bevándorlási hivatal (IND) mintegy 70 embert minősített nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személynek, ennek következtében visszavonták az érintettek hollandiai tartózkodási engedélyét, a kettős állampolgárok esetében pedig az útlevelüket is - tájékoztatott a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2026. 09. 27. 07:00
Megosztás:

10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul

Tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul, és legkésőbb január elsejétől látható eredményeket kell hoznia - mondta a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 27. 06:00
Megosztás:

Dízeltámogatás: minden fontos infó egy helyen

Az alapvető tudnivalóktól a speciálisabb élethelyzetekig mindenki megtalálja a választ kérdéseire a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss, dízeltámogatással kapcsolatos tájékoztatójában. A legfontosabb: a támogatást nem kell igényelni, a Magyar Államkincstár automatikusan folyósítja a NAV adatai alapján. Minden további információ elérhető a NAV honlapján, a Dízeltámogatás csempén.
2026. 09. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin is kaphat Zcash-féle privát tranzakciókat – veszélybe kerülhet a ZEC előnye?

Egy New York-i kriptográfiai kutatólabor, az [alloc] init szeptember 25-én bemutatta a Shielded Bitcoin nevű koncepciót, amely lehetővé tenné a Bitcoin-tranzakciók anonimizálását a Zcash által használt kriptográfiai technológiával. A megoldás különlegessége, hogy a kutatók szerint ehhez nem lenne szükség a Bitcoin szabályainak módosítására.
2026. 09. 27. 04:00
Megosztás:

Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter

Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200 beruházást kezdtek el vagy fejeztek már be, felújítva a mosdókat, a tantermeket, a körleteket és a legénységi épületeket is.
2026. 09. 27. 03:00
Megosztás:

Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt

Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális tüzelőanyag-program is bővül. Vásárlás előtt mégis érdemes számolni: az ár attól is függ, milyen fát, milyen formában és honnan veszünk.
2026. 09. 27. 02:00
Megosztás:

Ne kapcsold be a gázfűtést! Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte

Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem működött, érdemes előbb néhány dolgot ellenőrizni. A készülék állapota, a szellőzés és az égéstermék elvezetése együtt határozza meg, hogy biztonságosan indul-e a fűtési szezon.
2026. 09. 27. 01:00
Megosztás:

Uniós főképviselő: megállapodás jött létre 6,6 milliárd euró folyósításáról az Európai Békekeret keretében Ukrajna számára

Az Európai Unió tagállamai megállapodtak az Európai Békekeret (EPF) keretében Ukrajnának szánt 6,6 milliárd eurós támogatás felszabadításának feltételeiben - jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pénteken az X közösségi oldalon.
2026. 09. 27. 00:05
Megosztás:

Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök szombaton, országjárásának szolnoki állomásán.
2026. 09. 26. 23:00
Megosztás:

Összevissza 55 ezer munkaóra, és kész is az új rakéta

A BME Suborbitals októberben ismét ott lesz az európai egyetemek rakétaversenyén az új fejlesztésével. Kapu Tibor is megnézte az Eclipse premierjét.
2026. 09. 26. 22:00
Megosztás:

A KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza - jelentette be a miniszterelnök országjárásának szolnoki állomásán szombaton.
2026. 09. 26. 21:00
Megosztás:

Mobiltelefonokat és SIM-kártyákat próbáltak bejuttatni a Kozma utcai börtönbe

Öt mobiltelefont és négy SIM-kártyát próbáltak bejuttatni a Budapesti Fegyház és Börtön területére kedd éjszaka sóval töltött zacskóba rejtve, azonban a csomag most sem jutott el a fogvatartottakhoz - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 26. 20:00
Megosztás:

Turisztikai Világszervezet: a közel-keleti konfliktus ellenére kissé bővült a nemzetközi turizmus az első fél évben

A nemzetközi turisták száma 0,4 százalékkal nőtt 2026 első fél évében, a közel-keleti bizonytalanság, a magas olajárak és az inflációs nyomás ellenére mintegy 690 millió turista utazott külföldre; ami nagyjából 3 millióval haladta meg az előző év azonos időszakit - állapította meg az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) honlapján közzétett legfrissebb jelentésében.
2026. 09. 26. 19:00
Megosztás: