20,1% a friss inflációs adat - hol a vége?

A várakozásokhoz közeli mértékben, 20,1%-ra ugrott az infláció szeptemberben, elsőssorban a háztartási energiaárak 62,1%-os emelkedése miatt, ami önmagában 3,7 százalékponttal növelte az inflációt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 20,7%-ra ugrott, ami kissé felülmúlta a várakozásokat.

20,1% a friss inflációs adat - hol a vége?

A vártnál jóval magasabb infláció, a forint érdemi gyengülése, a népegészségügy termékadó és a dohánytermékek, alkoholos italok jövedéki adóemelése, számos, elsősorban élelmiszer termékpályán a nyersanyag és energiaöltségek meredek elszállása miatt továbbra is folytatódó átárazások, valamint a háztartási energiaárak befagyasztásának részleges feloldása miatt az idei átlagos infláció meghaladhatja az eddigi 13,6%-os, valamint  a jövő évi 12,4%-os várakozásunkat.

Az orosz-ukrán háború, valamint az Oroszország elleni szankciók, és részben ennek következtében csökkenő orosz gázszállítások érdemben felülírják az inflációs – és gazdasági – kilátásokat, amelyeknek a hatásai továbbra sem becsülhetők meg teljeskörűen.

A háború kitörése óta a gáz-, áram-, és olajárak elszálltak, amelyek már azelőtt is komoly nehézséget okozott a gazdasági élet szereplőinek, az inflációt szeptembertől pedig tovább növeli a háztartási energiaárak átlagfogyasztás feletti növelése.

A mikro- és kisvállalatok kizárása az egyetemes szolgáltatásokból és a hatósági üzemanyagárak igénybevételéből, valamint a kata szigorítása további áremelkedéseket okozhat. Igen komoly hatásai látszanak a búzaárak és más alapvető terményárak (kukorica, napraforgó) a háború kitörését követő elszállásának, noha a nemzetközi árjegyzések az elmúlt időszakban érdemben süllyedtek, ezt azonban a forint dollárral szemben meredek gyengülése ellensúlyozza. háború kitörését követő első sokkhatás óta az utóbbi hónapokban lefelé korrigáltak az olaj-, nyersanyag-, és terményárak, ami némileg tompíthatja a várható sokkhatást.

A többszörösére ugró gázárak és áramárak számos ágazatban, és szinte minden ipari folyamatban megjelenik, így a pékáruktól, a vendéglátástól az élelmiszertermeléshez szükséges műtrágyáig, a vegyiparig, fémfeldolgozásig, építőanyag gyártásig  jelentős mértékű drágulást okoz.

A következő hónapokban az átárazások várható folytatódása miatt kismértékben tovább emelkedik az infláció, ami az árkorlátozó intézkedések nélkül elérhetné a 24-25%-ot, bár az egyes élelmiszerek esetében bevezetett árkorlátozások jórészt áthárításra kerültek más termékekre. Az év végéig kissé 21% fölé emelkedhet az infláció, azonban a jövő év elejétől bázishatások miatt már az infláció mérséklődésére számítunk.

A tartós fogyasztási cikkek árait jelentősen növeli a forint érdemi gyengülése, a nyersanyagárak elszállása, az alkatrészhiány, a szállítási költségek elszállása is, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja. A faárak elszállása érezteti hatását a bútorárakban is.

A széleskörű áremelkedést tükrözi, hogy időjárási tényezők, a klímaváltozás, a zöldátállás, valamint egyes geopolitikai feszültségek miatt még a gyapot és a cellulóz ára is elszállt, ami a ruházati és papírtermékek árát növeli. A lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése is gyorsul. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása, míg a korlátozások feloldása után érdemben növekedtek, a közeljövőben pedig az energiaköltségek elszállása, az élelmiszerek drágulása, valamint a munkaerőhiány miatt erősödő bérverseny miatt várható további áremelkedés.

Az élősertés felvásárlási árak az elmúlt hónapokban meredeken, egyes beszámolók szerint 50-70%-kal ugrottak meg, ami a következő hónapokban jelenhet meg a feldolgozott húsok áraiban. A búzaárak tavaszi emelkedése miatt a következő hónapokban meredeken folytatódhat a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árainak emelkedése, azonban a búzaárak közelmúltbeli visszaesése miatt tetőzhetnek az árak a termékpályákon.

A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát emelte. Az egyes szektorokban bevezetett extraprofit adó szintén egyre több szolgálattás árában jelenik meg, míg a kiskereskedelmi vállalkozások az egyes termékeket érintő árkorlátozások miatti veszteségeik áthárítására kényszerülnek.

Egy év alatt az élelmiszerek árai 35,2%-kal nőttek, ami érdemi gyorsulás a tavaly év eleji 3% körüli növekedéshez képest. Ezen belül a sertéshús árak szeptemberben 22,4%-kal nőttek. A baromfihús árak 42,9%-kal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 46,6%-kal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 25,1%-kal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 24,5%-kal emelkedtek.

Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 42,1%-kal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8%-os UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5%-os és 2,8%-os ESL tej ára). Az étolaj ára 5%-kal, a liszté 23,1%-kal (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, de ellenben a rétesliszt emelkedett), a cukoré 10,9%-kal emelkedett, az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabb lennének az árak. A tojás ára 53,7%-kal, a margariné 61,2%-kal emelkedett.

Szeptemberben a kenyér 76,2%-kal, a péksütemények 48,1%-kal, a száraztészta  60,2%-kal, az édesipari lisztesáruk 42%-kal drágultak, míg a gyümölcsök árai 18,1%-kal emelkedtek. A munkahelyi étkezésé 26,4%-kal, az éttermi étkezésé 25,7%-kal drágult.  A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 13,2%-kal, ezen belül a dohányáruké 11,1%-kal, a szeszes italoké 16,5%-kal emelkedett.  A ruházkodási termékek árai 6,7%-kal nőttek.

A tartós fogyasztási cikkek árai 14,7%-kal emelkedtek, részben az új személygépkocsi árak 19,9%-os emelkedése – amit a jóval magasabb műszaki tartalom és a károsanyagkibocsátás költségeinek áthárítása is magyaráz –, ugyanakkor több termékkategóriában is gyorsult az áremelkedés mértéke, amit a faárak miatt dráguló bútorok (a szobabútorok 20,1%-kal, a konyhabútorok 21,2%-kal drágultak), vagy a réz- és acélárak miatt dráguló tartós háztartási cikkek is fokoznak.

Az autópiaci anomáliák miatt jelentősen, 16,7%-kal drágultak a használtautó árak is. A háztartási energiaárak 62,1%-kal nőttek, a vezetékes gáz 221%-os, az áram 28,9%-os, a palackos gáz 45%-os, a tűzifa 43,8%-os drágulása miatt, míg a távfűtés ára változatlan maradt. Az egyéb cikkek árai 12,9%-kal nőttek, ezen belül az üzemanyagárak emelkedése 5,8%-os volt az üzemanyagárak plafonja miatt (míg a benzin piaci ára ennél 45%-kal, a gázolajé 71%-kal magasabb), de a kategórián belül a legtöbb termék áremelkedése gyorsult, leginkább a lakásjavító-, karbantartó cikkeké 27,7%-ra, valamint az állateledeleké 45,5%-ra.

Érdemben, 24% felett drágultak a háztartási vegyipari termékek, így a mosó és tisztítószerek,  a testápolási cikkek is. 8,2%-ra gyorsult a szolgáltatások árainak emelkedése, ezen belül a nyári szezont követően 8,8%-ra lassult az üdülési szolgáltatások árnövekedési üteme. Az albérleti piac magára találása miatt 12,6%-ra gyorsult a lakbérek árainak növekedése. A lakásjavítás, karbantartás drágulása ugyanakkor továbbra is gyors, 22,8% volt, a háztartási szolgáltatásoké 21,1%, a járműjavításé pedig 20,5% volt.

Törökországban némileg lassult az infláció áprilisban

Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves infláció a márciusi 38,10 százalékról, az adat valamivel kedvezőbb az elemzői várakozások átlagában szereplő 38 százaléknál.
2025. 05. 06. 05:30
Megosztás:

Áprilisban megtorpant az ingatlanpiac lendülete

A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 127 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Lakáspiaci korrekció áprilisban: eljöhet a saját célra vásárlók ideje

Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben. A kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de hatással volt rá a húsvéti hosszú hétvége vonzereje is. Az év hátralévő részében a saját célú vásárlóké lehet a főszerep, lassulhat a lakásdrágulás tempója, emiatt az eladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
2025. 05. 06. 04:30
Megosztás:

Izgalmas hónapon van túl áprilisban a Budapesti Értéktőzsde

Áprilisban a nemzetközi trendekkel összhangban nagyobb kilengéseket produkált a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ám a BUX index az előző hónaphoz képest 3,4 százalékot emelkedve 92 196,43 ponton zárta az áprilist. Az azonnali részvénypiac forgalma 442,9 milliárd forintra rúgott, napi átlagban 22 milliárd forinttal. A legnépszerűbb részvény ezúttal is az OTP Bank volt, míg a MOL és a Richter Gedeon szoros verseny mellett került fel a dobogóra áprilisban. A brókercégek közül a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedett ki. Az elmúlt hónapban a Gránit Bank a BUX és BUMIX indexbe is bekerült, a Glia Nova Nyrt. csengetéssel debütált a BÉT Xtend platformon, a Goodwill Pharma papírjai pedig szintet léptek a Standard kategóriába.
2025. 05. 06. 04:00
Megosztás:

Átadták a Nagév tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén

Átadták a Nagév tüzihorganyzó üzemét hétfőn Tiszacsegén: a 7,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd magyar forrást nyertek el a Nagyvállalati Beruházási Támogatási (NBT) program keretében.
2025. 05. 06. 03:30
Megosztás:

Az MBH Bank az olimpiai csapat első hivatalos partnere az új felkészülési ciklusban

Az MBH Bank és a Magyar Olimpiai Bizottság megújította megállapodását, amely alapján a pénzintézet – az elmúlt évek együttműködését folytatva – továbbra is a MOB hivatalos partnereként támogatja a magyar sportolók olimpiai felkészülését és szereplését. Az új ciklusra szóló megállapodás megerősíti a pénzintézet hosszú távú elköteleződését a magyar sportélet iránt. Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézeteként kiemelt figyelmet fordít a hazai sportközösségek támogatására, és ösztönzi a sportolókat, hogy saját útjuk győztesei lehessenek.
2025. 05. 06. 03:00
Megosztás:

Magyarország fokozza az agrárgazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal

Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az agrárgazdasági kapcsolatok vonatkozásában, jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Robert Palladinót, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel hétfőn.
2025. 05. 06. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítás! Csak az kaphat 2025-ben 13. havi nyugdíjat, aki...

A tizenharmadik havi nyugdíj jogosultsági feltételei a 2025-ös jogszabály-módosítás alapján.
2025. 05. 06. 02:00
Megosztás:

Magasabb fokozatba kapcsol a környezettudatos vízhasználat terén a BorsodChem

Újabb szintet ért el a fenntarthatóságot célzó tudatos vízgazdálkodás területén a BorsodChem Zrt. A vállalat kazincbarcikai telephelyének összes jelentős be- és kiáramló vízmozgását feltérképezte és mérhetővé tette annak érdekében, hogy meghatározza, hol van lehetőség a vízhasználat optimalizálására. A vízmérleg-rendszer alapvető része a vállalat hosszú távú víztakarékossági programjának, amelynek célja, hogy évről-évre csökkentse a Sajóból kivett víz mennyiségét.
2025. 05. 06. 01:30
Megosztás:

Ilyen olcsó elválni Magyarországon? Válóper ára 2025-ben

Elgondolkodtál már azon, hogy mennyibe kerülne elválni Magyarországon? Talán meglepő, de 2025-ben maga a válóper illetéke csupán 30 000 forint. Ám ne hagyjuk, hogy ez az alacsony összeg félrevezessen – a válás nemcsak pénzügyi, hanem jogi és érzelmi kihívásokat is rejt. Most elmondjuk, mit kell tenned, ha házasságod felbontásán gondolkodsz, és hogyan spórolhatsz akár ügyvéden is!
2025. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Két új termékkel bővült az EXIM Magyarország kínálata a Demján Sándor Programban

Az EXIM Magyarország és a Nemzetgazdasági Minisztérium a Demján Sándor Programban két új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel a hazai vállalkozások működését és a vevőkörük bővítését támogatja, a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel pedig a magyarországi székhelyű vállalatok terjeszkedését és nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását segíti elő.
2025. 05. 06. 00:30
Megosztás:

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten.
2025. 05. 06. 00:05
Megosztás:

Lemond Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.
2025. 05. 05. 23:30
Megosztás:

Új intézkedéseket vezettek be a bankok a kiberbiztonság növelése érdekében

Erősítenék ügyfeleik kiberbiztonságát a magyarországi pénzintézetek, az OTP és a K&H Bank is ezt célzó intézkedésekről számolt be az MTI-nek hétfőn.
2025. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Könnyed vasalás: a gőzállomásos vasalók előnyei

A vasalás ritkán tartozik a kedvelt házimunkák közé, de egy gőzállomás használata jelentősen megkönnyíti ezt a tevékenységet is. Amennyiben gyorsabban és hatékonyabban szeretnél vasalni, érdemes adni egy esélyt ennek az igazán praktikus kis gépnek. Cikkünkből megtudhatod, miért előnyös egy gőzállomásos vasaló, miben különbözik a hagyományos modellektől, és természetesen azt is, hogy mire figyelj vásárláskor.
2025. 05. 05. 22:30
Megosztás:

Gyűjtő-elosztó központtá lépett elő Magyarország az európai logisztikai hálózatban

Vegyes teljesítményt mutatott 2024-ben a magyar vasúti és intermodális árufuvarozás a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) legfrissebb adatai szerint. Míg a vasúti árufuvarozás jelentős költségnövekedéssel és jövedelmezőségi problémákkal küzdött, az intermodális fuvarozás kiemelkedő, 122 százalékos növekedést ért el, ezzel Magyarország gyűjtő-elosztó központtá (HUB) lépett elő az európai logisztikai hálózatban. A szektor sikere a további beruházásoktól, a szabályozási környezet fejlesztésétől és a vasúti infrastruktúra modernizációjától függ.
2025. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Ausztriában jelentősen gyorsult az infláció

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,1 százalék volt áprilisban, miután márciusban 2,9 százalékos növekedést jegyeztek fel - közölte az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT).
2025. 05. 05. 21:30
Megosztás:

Az amerikai vámok negatívan hatnak a német járműipar üzleti hangulatára

A német járműipari vállalatok üzleti hangulatát jelző mutató csökkent áprilisban a müncheni ifo gazdaságkutató intézet felmérésének eredményei szerint.
2025. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A szegénységi, jövedelmi adatokhoz kapcsolódóan a KSH visszautasítja a sajtóban megjelent vádakat!

A szegénységi, jövedelmi adatokhoz kapcsolódóan, a sajtóban megjelent hírekre reagálva a KSH továbbra is visszautasítja az adatok szándékos befolyásolására vonatkozó vádakat, feladataiban mindenkor a jogszabályoknak, valamint a módszertani normáknak megfelelően jár el.
2025. 05. 05. 20:30
Megosztás:

Évente 2500 magyarnál diagnosztizálnak melanomát, a rendszeres szűrés és a fényvédelem azonban életeket menthet

Ahogy közeledik a nyár, egyre több időt töltünk a szabadban, a napon. Éppen ezért ilyenkor még fontosabb a megfelelő fényvédelem és a bőr rendszeres ellenőrzése. Magyarországon évente ugyanis megközelítőleg 2500 embernél diagnosztizálnak melanomát, amely az egyik legagresszívebb bőrráktípus. Rendszeres önvizsgálattal és orvosi szűrővizsgálatokkal azonban időben fény derülhet egy kóros bőrelváltozásra. Az Affidea Magyarország és a Dr. Kelen idén is összefog, hogy közösen hívják fel a figyelmet a melanómaszűrés fontosságára.
2025. 05. 05. 19:30
Megosztás: