25 éve a BIF a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) kereskedésindító csengetéssel ünnepelte huszonöt éves jubileumát a Budapesti Értéktőzsdén. Az ingatlanbefektetési társaság a tőzsdén eltöltött negyed évszázad alatt jelentős növekedésen ment keresztül, amelynek nyomán a BIF-részvények 2018 óta immár a Prémium Kategóriában érhetők el.

25 éve a BIF a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt.-t (BIF) 1994-ben alapították, tőzsdei bevezetésére pedig huszonöt éve, 1998. február 16-án került sor. Az 1 163 forintos bevezetési ár a 2007-ben és 2019-ben végrehajtott, 1:10 arányú részvényfelosztásokat (split) követően, a felosztások utáni árfolyamon 11,63 forintnak felel meg.

Az elmúlt két és fél évtizedben a társaság a hazai tőkepiac meghatározó szereplőjévé vált, értéke az aktuális árfolyamon mintegy 58 milliárd forintot tesz ki, a részvényárfolyam pedig a bevezetési árfolyam közel hússzorosán forog jelenleg. A társaság tőkepiaci jelenlétét szemlélteti, hogy az indulástól számítva közel 15 százalékos évesített hozammal rendelkezik. A BIF-papírok 2018. október 1-től a méretüket tekintve legnagyobb, valamint leglikvidebb kibocsátókat tömörítő Prémium Kategóriában érhetők el.

A BIF tevékenysége elsősorban a saját tulajdonában lévő, kedvező adottságokkal rendelkező, jellemzően budapesti, prémium lokációjú ingatlanok, azon belül is főként irodaházak hasznosítására terjed ki. Portfóliójában emellett több fővárosi és vidéki hotel, illetve belvárosi parkolóház is megtalálható.

A társaság történetében mérföldkőnek tekinthető a Szabályozott Ingatlanbefektetési Társaság (SZIT) státusz megszerzése, amelyet a BIF Magyarországon az elsők között teljesített 2018 decemberében. A jogszabályi keret különböző adózási előnyöket biztosít a feltételeknek megfelelő vállalatok számára, amely által jelentősen emelkedik a jövedelmezőségük. A státusz emellett a részvényesi értékteremtést is támogatja, hiszen a SZIT-társaságok vállalják, a SZIT törvény előírásainak megfelelően, a kibocsátott részvénysorozatainak függvényében [lásd 2011. évi CII. törvény 3.§ (3) ha) és hb) pontjait], hogy minimum 25 százalékos közkézhányadot biztosítanak a SZIT státusz megszerzésekor, vagy tartanak fent, valamint az eredményük 90 százalékát osztalékként fizetik ki a befektetőik számára figyelemmel a SZIT törvény előírásaira [3. § (3) c) pontjára]. 

„Büszkeséggel tekintek vissza a BIF 25 éves tőzsdei szereplésére. A társaság hazai tőkepiac iránti elkötelezettségét jól mutatja, hogy az elsők között került sor részvényei BÉT bevezetésére, az elsők között szerzett SZIT státuszt. Az elmúlt 25 év tőzsdei megmérettetése, az eddig megtett út, az elért eredmények, különösen az elmúlt évek sikerei (több sikeres ingatlanakvizíció lebonyolítása, több ingatlanfejlesztés sikeres zárása, a jövedelemtermelő képesség növelése) jelentik a biztos alapot a jelen feladatai elvégzéséhez és adnak erőt a jövő kihívásaihoz. Bízom benne, hogy még sok tőzsdei jubileumot ünnepelhetünk a jövőben részvényeseink megelégedésére.” - értékelte Ungár Anna, a Budapesti Ingatlan Nyrt. vezérigazgatója, igazgatótanácsának elnöke a társaság tőzsdei jelenlétét.

„Mindig nagy öröm, amikor ilyen különleges jubileumhoz érkezik el egy társaság, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy negyed évszázadot töltöttek el a tőzsdén. Az, hogy növekszik az olyan társaságok száma, amelyek már több évtizede stabilan szereplői a hazai tőkepiacnak, nemcsak a vállalatok által bejárt fejlődési útnak, hanem a tőkepiaci ökoszisztéma mélyülésének is értékes mutatója. A BIF-nek ezúton is gratulálunk, és további sikeres évtizedeteket kívánunk a Budapesti Értéktőzsdén!” - mondta el az ünnepélyes csengetés kapcsán Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti

Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
2025. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Hankó Balázs: a következő négy évben négyezer milliárd forint adókedvezmény marad a családoknál

Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen. l
2025. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?

A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
2025. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek

A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
2025. 08. 24. 04:00
Megosztás:

A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket

A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
2025. 08. 24. 03:00
Megosztás:

Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!

Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.
2025. 08. 24. 02:00
Megosztás:

Élettársad van nem házasságban élsz? Akkor most bajban vagy!

Sokan ma sem rendelkeznek pontos ismeretekkel az élettársi kapcsolatban élők vagyonjogi helyzetéről – pedig becslések szerint jelenleg körülbelül egymillió magyar ember él ilyen formában. Egy friss MOKK-felmérés rámutatott, hogy az érintetteknek csupán kis része van tisztában a rájuk vonatkozó jogszabályokkal. Cikkünkből most minden részlet kiderül!
2025. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A gyereket hogyan lehet kitagadni az öröklésből?

Jogosan merülhet a kérdés, különösen családi viták vagy megszakadt rokoni kapcsolatok esetén, hogy örökölhet-e a törvényes örökös, például egy gyermek, ha nem tartotta a kapcsolatot az elhunyttal.
2025. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését

Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati képzéssel segíti a kistelepülések gazdasági és közösségi megerősödését.
2025. 08. 23. 23:30
Megosztás:

Megosztott taxis szolgáltatások szárnyalnak! Uber és Bolt bevételnövekedés

Az alternatív taxis szolgáltatások, mint az Uber és a Bolt, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ügyfeleik körében. Az amerikai Uber és az észt Bolt egyaránt növekvő árbevételt könyvelhet el szolgáltatásaiból. Azonban a két személyszállítási óriás között vannak különbségek. Míg az Uber tavaly csillagászati mértékben növelte nettó nyereségét, a Bolt továbbra is veszteséges. Az összehasonlítást az InvestaGo brókercég elemzőcsapata készítette.
2025. 08. 23. 22:30
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. 08. 23. 21:20
Megosztás:

A jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei - jelentette ki az agrárminiszter Egyházasfaluban szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
2025. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Távozik az IRS kriptofőnöke: új korszak kezdődhet az amerikai kriptóadózásban

Vezetőcsere a legrosszabb pillanatban? Ahogy az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) történelmi jelentőségű változtatásokat készül bevezetni a kriptoeszközök adózása terén, épp most távozik posztjáról az egyik legfontosabb szereplő: Trish Turner, az IRS digitális eszközökért felelős részlegének vezetője.
2025. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. 08. 23. 17:10
Megosztás:

Parajd: Ismét látogatható a bányakatasztrófa miatt két hónapja bezárt wellness-központ

Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot - közölte a Maszol.ro hírportál.
2025. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket - közölte Facebook-oldalán szombat délelőtt az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Kriptórészvények szárnyalása: a kamatcsökkentés reménye új lendületet adott a piacnak

Powell jelzése megmozdította a kriptoszektort: Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke pénteken olyan megjegyzést tett, amely újra életet lehelt a kriptovalutákhoz köthető részvényekbe: a szeptemberi kamatcsökkentés lehetőségét már nem zárja ki a Fed.
2025. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Magyarország energiaszuverenitását erősítő vállalati innovációs program indul

Magyarország energiaszuverenitásának erősítése érdekében 13 milliárd forintos vállalati innovációs program indul a Jedlik Ányos Energetikai Programban - jelentette be Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2025. 08. 23. 12:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatát a Fitch Ratings

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok elsőrendű, "AA plusz" szintű hosszú távú szuverén besorolását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy továbbra is az amerikai államadósságráta folyamatos növekedésével számol.
2025. 08. 23. 11:00
Megosztás:

A Digital Asset Treasuries DAT fogalma, jelentése és értelmezése – új trend vagy veszélyes buborék a kriptopiacon?

Amikor a vállalatok is kriptóba fektetnek: a kriptovaluták világában nap mint nap születnek új technológiák, pénzügyi eszközök és befektetési stratégiák. Az egyik legújabb és legvitatottabb ilyen jelenség a Digital Asset Treasuries, röviden DAT. Ez a fogalom olyan vállalatokat, vállalati struktúrákat vagy tőzsdei szereplőket takar, amelyek kriptovalutákat tartanak vállalati szinten, jellemzően Bitcoin vagy Ethereum formájában, és ezeket a digitális eszközöket saját mérlegükben szerepeltetik.
2025. 08. 23. 10:00
Megosztás: