4 kripto, amit Trump győzelme után muszáj megvenned

Megtörtént az, amire az egész piac várt: Donald Trump győzött az amerikai elnökválasztáson, a Bitcoin pedig már új történelmi csúcsot is döntött. Trump visszatérése a politikába nagy változásokat hozhat, mivel számos kriptovalutákkal és szabályozásokkal kapcsolatos kijelentést tett a kampánya során.

4 kripto, amit Trump győzelme után muszáj megvenned

A Bitcoin rekordja új befektetőket vonzhat a piacra, akik hosszú távú profitban bíznak, a gazdasági bizonytalanság pedig szintén ösztönözheti az alternatív befektetések iránti keresletet. Az eredmény egy volatilis, de potenciálisan növekvő kriptovaluta piac lehet, ahol a befektetők egyaránt próbálnak profitot elérni, valamint védelmet találni a gazdasági és politikai instabilitás ellen.

Az alábbiakban négy olyan kriptovalutát mutatunk be, amelyből érdemes betárazni Trump győzelme után. Ezek a Pepe Unchained ($PEPU), a Crypto All-Stars ($STARS), a Flockerz ($FLOCK) és a FreeDum Fighters ($DUM).

Ez a 4 kripto jelenleg előértékesítési szakaszban van, és számos szakértő szerint fényes jövő állhat előttük. Nézzük meg, miért is tűnnek ennyire vonzónak!

1. Pepe Unchained ($PEPU)

A Pepe Unchained ($PEPU) az egyik legizgalmasabb mém érme projekt jelenleg. A projekt sikerének legfőbb oka a hamarosan debütáló „Pepe Chain”, egy Layer 2-es blokklánc, amely új távlatokat nyit a sebesség és a költségek terén.

pepe unchained kripto ico

A Pepe Unchained fő célja a tranzakciók sebességének jelentős növelése és a díjak drámai csökkentése, amelyek eddig komoly akadályt jelentettek a meme coin kereskedők számára. A $PEPU lehet azonban a megoldás.

A Pepe Chain akár százszoros tranzakciós sebességet is biztosíthat az Ethereum hálózathoz képest, ami hatalmas előrelépés azoknak, akik unják a magas költségeket és a lassú hálózatokat.

A Pepe Unchained előértékesítés már több mint 25 millió dollárt gyűjtött, ami jelentős figyelmet keltett a kriptósok körében. A befektetőket az alacsony tranzakciós díjak mellett a staking jutalmak is lenyűgözték: a tokenjeiket letétbe helyezők akár évi 96%-os hozamot is elérhetnek.

Továbbá a projekt fejlesztett egy egyedi blokklánc felfedezőt is, amely segítségével könnyebben nyomon követheted a tranzakciókat. Ezzel a Pepe Unchained nemcsak a tranzakciós nehézségeket akarja leküzdeni, de a Dogecoin és a Shiba Inu dominanciáját is megtörné. 

A tőzsdei listázás után várhatóan robbanásszerűen növekedhet, így ez lehet az egyik legjobb kripto, amit Trump győzelme után muszáj megvenned.

Megnézem a Pepe Unchained oldalát

2. Crypto All-Stars ($STARS)

A Crypto All-Stars ($STARS) egy forradalmian új letéti protokollt kínál, amelyben különböző blokkláncok és tokenek egyesülnek, ezzel teljesen új irányt adva a meme coin szcénának.

crypto all stars kriptovaluta vásárlás

A $STARS nem csak egy szokványos mém token, hiszen komoly célja van: megváltoztatni azt a képet, ami a kripto stakingről él a fejekben.

2024-ben egyre nagyobb szerepet kaptak az igazi értéket kínáló érmék, amit a közösség is örömmel fogad. Ez az új megközelítés megszilárdíthatja a mém érmék helyzetét a piacon. Sok projekt azért dönt a staking mellett, mert így próbálja stabilizálni az érme árát, különösen az első szakaszban.

A Crypto All-Stars ICO már 3 millió dollár felett jár, mivel ebben a fázisban a befektetők kedvező áron vásárolhatják meg a tokeneket. 

A projekt egyik kiemelkedő eleme a nagy mém érméket egy helyen egyesítő Meme Vault. A mém érme letétek után a felhasználók bónusz tokeneket kapnak, $STARS tokenek lekötése esetén pedig a jutalom háromszorosára nő. 

Ezek alapján könnyen belátható, hogy miért a Crypto All-Stars kétségtelenül az egyik legjobb kripto, amit Trump győzelme után muszáj megvenned.

Megnézem a Crypto All-Stars oldalát

3. Flockerz ($FLOCK)

A mém érmék egyik legígéretesebb, újonc képviselője a Flockerz ($FLOCK). Ez a projekt forradalmi, Vote-to-Earn (V2E) megközelítéssel érkezik a piacra, amely valóban a decentralizáció elvén alapul.

Flockerz kripto vétel

A Flockerz – a legtöbb projekttel szemben – nemcsak ígérget, hanem tényleg decentralizált, és a közösségnek óriási szerepe van a projekt irányításában. Ráadásul, miközben döntéseket hoznak, $FLOCK tokeneket is keresnek, ami win-win.

Az előértékesítés dinamikusan halad, és eddig már több mint 1,3 millió dollárt sikerült összegyűjteni. A tokenek ára folyamatosan nő, így azok járnak a legjobban, akik korán kapcsolódnak be. Ezek a befektetők azonban nemcsak kedvező áron jutnak a tokenekhez, de már a kezdetektől befolyásolhatják a projekt jövőjét is.

A Flockerz hisz a decentralizált döntéshozatalban, ami szokatlan a mém érme piacon. Míg sok projekt néhány vezetőből álló csapatok kezében van, a Flockerz a befektetőkre bízza a döntéseket. Bár a projekt még fiatal, több szakértő szerint komoly fejlődés elé nézhet, főleg, ha sikerül elérnie a nagyobb tőzsdéket. 

Ezért gondoljuk, hogy a Flockerz az egyik legjobb kripto lehet, amit Trump győzelme után muszáj megvenned.

Megnézem a Flockerz oldalát

4. FreeDum Fighters ($DUM)

A FreeDum Fighters ($DUM) az egyik legígéretesebb mém kripto a PolitiFi világában, az előértékesítés ugyanis mindössze egy üra leforgása alatt több mint százezer dollárt gyűjtött.

FreeDum Fighters kripto ico

A FreeDum Fighters előértékesítése még csak három hete kezdődött, de máris átlépte a 400 ezer dollárt. Ez főként annak köszönhető, hogy a projekt sajátos letéti rendszert kínál, valamint vicces, szatirikus megközelítést alkalmaz.

Az új ICO-k többségével szemben a FreeDum Fighters-t már a projekt elején teljes biztonsági auditnak vetették alá, amelyet a két iparági szakértő, a Coinsult és a SolidProof végeztek. Emellett felkerült a CoinSniper.net listájára is, ami még tovább növeli a hitelességét. Ilyen szintű auditálás szinte példátlan a mém érme térben.

A FreeDum Fighters szatirikus humorral közelít az amerikai elnökválasztáshoz. A $DUM tulajdonosok ugyanis választhatnak, hogy a vicces, Trumpot és Harrist idéző karakterek közül ki mögé állnak be, és hol helyezik letétbe érméiket. Az egyik oldalon „MAGATRON”, a másikon pedig „Kamacop 9000” állnak.

Van azonban egy kis csavar: akik a MAGATRON poolt választják, a Kamacop poolból kapnak jutalmakat, és fordítva. Kamacop poolja jelenleg 750% feletti éves hozamot biztosít, ami sok befektetőt vonz.

Az előértékesítés után a fejlesztők decentralizált tőzsdékre szeretnék listázni a tokent. Úgy gondoljuk, hogy a FreeDum Fighters az egyik kripto lehet, amit Trump győzelme után muszáj megvenned, így érdemes mihamarabb beszállni. Csatlakozz te is a FreeDum Fighters közösséghez!

Megnézem a FreeDum Fighters oldalát

4 kripto, amit Trump győzelme után muszáj megvenned – Összegzés

Ebben a cikkben a Pepe Unchained ($PEPU), a Crypto All-Stars ($STARS), a Flockerz ($FLOCK) és a FreeDum Fighters ($DUM) érméket ismerhetted meg. Mind a négy kripto egyedi újításokat hoz a mém érme szférába, és jelentős növekedés előtt állhat.

Akár a gyorsabb tranzakciókat, a közösségi részvételt, a nagyobb letéti hozamokat vagy a politikai hátteret keresed, ezek a tokenek új megközelítést kínálnak a mém érme térben. Bármelyiket választod, jó esélyed van a többszörös hozamra.

Ezek is érdekelhetnek:

A legjobb mém kriptovaluta előértékesítések – ezeket vedd most

Az 5 legjobb kriptovaluta befektetés jelenleg, ha kedveled a magas kockázatot

A 11 legjobb altcoin, amit 2024-ben érdemes vásárolni – Milyen új altcoinokat vásároljak?

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás és befektetés kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Pusztít az aszály, kihívásokkal küzd az élelmiszeripar i

Vannak termelők, akik a kukorica termesztésével is felhagytak, miközben a takarmányhiány az állattartástól az élelmiszeriparig mindenkit érinthet.
2026. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Hétfőn kell megsemmisíteni a szavazólapokat

Hétfőn meg kell semmisíteni a választási irodákban az áprilisi országgyűlési választás ajánlóíveit, a szavazólapokat és az egyéb választási iratokat a jegyzőkönyvek kivételével; utóbbiakat a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik tovább.
2026. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Életbe lépett az amerikai CBDC-tilalom: szabályozási hátszelet kaptak a stabilcoinok

Az Egyesült Államok törvényben zárta le a lakossági jegybanki digitális dollár előtt álló utat. A döntés jelentősen csökkenti annak kockázatát, hogy a Federal Reserve saját, közvetlenül a fogyasztóknak szánt digitális pénzzel lépjen be a piacra.
2026. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Invazív gombafertőzéseket vizsgáló kutatási program indul az SZTE-n

Az emberre veszélyes invazív gombafertőzéseket vizsgáló hatéves kutatási program indul a Novo Nordisk Alapítvány támogatásával a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szombaton az MTI-t.
2026. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Sajátos időjárási körülmények között alakult ki a június végi hőhullám

Sok szempontból sajátos időjárási körülmények között alakult ki a június végi, európai rekordokat döntögető hőhullám - közölte a HungaroMet Zrt. a jelenség hátteréről készített tanulmányában a honlapján.
2026. 07. 12. 07:00
Megosztás:

Semmelweis Podcast: a szívinfarktus egy éves túlélésében rosszul teljesít Magyarország

A szívroham kezelésében Európai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ér el Magyarország, de a betegség egy éves túlélési aránya jelentősen rosszabb, mint a környező országokban – mondja dr. Merkely Béla, kardiológus professzor a Semmelweis Egyetem most induló podcastjében.
2026. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Néha ki kell lépni a digitális világból és visszatérni a sajátunkba

Digitalizáció nélkül a modern társadalmakban ma már nehéz létezni, de néha éppen az online világtól eltávolodva lehet igazán élni – fogalmaz Papp Zsuzsanna, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. Mint mondja, ha képesek vagyunk időnként elszakadni a képernyőtől, és valóban jelen lenni a saját életünkben, azzal csökkentjük a szorongásszintünket és lehetőséget adunk a valódi, mély emberi kapcsolódásoknak is.
2026. 07. 12. 05:00
Megosztás:

Trump három döntése, amely alaposan felkavarta a piacokat

Donald Trump egy hét alatt három olyan külpolitikai és gazdasági lépést jelentett be, amelyek jelentős hatással voltak a pénzpiacokra. Az iráni tűzszünet felmondása megugrasztotta az olajárakat, a Spanyolországgal szembeni kereskedelmi fenyegetések megrázták a madridi tőzsdét, míg az Oroszországgal kapcsolatos keményebb fellépés új bizonytalanságot hozott az energia- és védelmi szektorban.
2026. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Az egyszülős családoknak is jár az iskolakezdési támogatás

Az iskolakezdési támogatás jár az egyszülős családoknak is, ám a Magyar Államkincstár (MÁK) "csak azokat látja a rendszerben, akik regisztrálva vannak egyedülálló szülőként a magasabb összegű családi pótlékra" - hívta fel a figyelmet a szociális és családügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Uniós törvény! Betiltják a benzines és a dízel gépkocsikat!

Mi igaz abból, hogy az Európai Unió hamarosan betiltja a benzines és dízel gépkocsikat? Valóban eljöhet az a pillanat, amikor a hagyományos motorral felszerelt autók tulajdonosai már nem használhatják járművüket, vagy a sokat emlegetett uniós tiltás egészen mást jelent? Nézzük meg cikkünkben, hogy mi a pontos valóság, milyen szabályok léptek már életbe, hogyan változhat a 2035-ös határidő, és milyen irányba halad az európai autópiac!
2026. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor most nézd meg tüzetesen az utasbiztosításodat

Idősebb utazóknál jelentősen eltérhetnek az utasbiztosítások feltételei. A nyugdíjas évek sokak számára egyet jelentenek a több utazással, azonban az utasbiztosítások kiválasztásakor az életkor olyan tényező lehet, amely jelentősen befolyásolja a biztosítási fedezetet, a díjakat és a szerződés feltételeit.
2026. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Miért éreznek a nyugdíjasok 15%-os inflációt most?

A KSH adatai szerint az infláció 2026 júniusában 1,7 százalékra lassult, a középkorú magyarok azonban még mindig átlagosan 15 százalékos drágulást érzékelnek a K&H biztos jövő kutatás friss, második negyedéves eredményei szerint.
2026. 07. 12. 00:01
Megosztás:

Új, 15 milliárd eurós európai alap segítheti az innovatív vállalkozások növekedését

Az európai uniós források mellett a gyors növekedésű innovatív vállalkozások támogatása is napirendre került az elmúlt napok brüsszeli egyeztetésein - erről számolt be szombaton Facebook-oldalán Magyarország pénzügyminisztere.
2026. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 28. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 11. 22:00
Megosztás:

Szombaton is folytatódott az IKEA-dolgozók sztrákja

Szombaton délután is folytatódott az IKEA-dolgozók sztrájkja, a munkabeszüntetés várhatóan 13:30 órától 15:30-ig tart - tájékoztatta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI-t szombaton.
2026. 07. 11. 21:00
Megosztás:

Trump megtiltja a CBDC-t - nyertesek a stabilcoinok

Donald Trump amerikai elnök nem írta alá a lakhatási törvénycsomagot, az mégis automatikusan hatályba lépett. A jogszabály egyik, lakáspolitikához nem kapcsolódó rendelkezése 2030 végéig megtiltja a Federal Reserve számára egy amerikai jegybanki digitális pénz, vagyis digitális dollár kibocsátását. A döntés komoly győzelem a kriptoipar és a privát stabilcoinok számára, ugyanakkor Trump politikai konfliktusa veszélybe sodorhatja az Egyesült Államok eddigi legfontosabb kriptopiaci törvényét.
2026. 07. 11. 20:06
Megosztás:

Magyar Péter: hétfőn az Országgyűlés elfogadja az alaptörvény 17. módosítását

Hétfőn az Országgyűlés elfogadja az alaptörvény 17. módosítását. A köztársasági elnöknek öt napja lesz, hogy aláírja azt. Ha nem teszi meg, akkor megindítható ellene a megfosztási eljárás – írta szombaton Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök.
2026. 07. 11. 19:05
Megosztás:

MiCA-hatás: rekordot döntött a Circle EURC aktivitása

Látványosan megugrott az érdeklődés a Circle euróhoz kötött stabilcoinja iránt. Az EURC napi aktív címeinek száma júliusban történelmi csúcsra emelkedett, miközben az Európai Unió új kriptopiaci szabályozása alaposan átrendezte a stabilcoinok versenyét. A jelek szerint a MiCA-megfelelés már nem egyszerű jogi kötelezettség, hanem komoly piaci előny is lehet.
2026. 07. 11. 18:00
Megosztás:

Szövetségi banki felügyelet alá kerül az USDC: zöld utat kapott a Circle trust bankja

Új szintre emelheti az USDC szabályozási hátterét a Circle legújabb engedélye. Az amerikai pénzügyi hatóság jóváhagyásával létrejöhet a Circle National Trust, amely közvetlen szövetségi felügyelet mellett kezelheti a világ egyik legnagyobb stabilcoinjának tartalékait. A változás nemcsak az USDC átláthatóságát és biztonságát erősítheti, hanem az intézményi kriptoelfogadás előtt is új lehetőségeket nyithat.
2026. 07. 11. 15:00
Megosztás:

Újabb 821 millió forintot biztosít a kormány a Dunai Vasmű területén a környezetkárosodás megelőzésére

Újabb 821 millió forintot biztosít a kormány a Dunai Vasmű területén a környezetkárosodás megelőzésére - az erről szóló kormányhatározat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
2026. 07. 11. 14:00
Megosztás: