40 milliós bírsággal sújtott a K&H Bankra a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forintra bírságolta a K&H Bank Zrt.-t, mert a pénzintézet megtévesztően tájékoztatott az általa értékesített CDO kötvényekről - közölte a hivatal kedden.

A CDO-k (collateralised debt obligation), az adósságfedezetű kötelezettségek olyan speciális értékpapírok, amelyek mögött kötvények, hitelek, vagy egyéb eszközök állnak fedezetként. A befektetők a CDO vásárlásával átvállalják az adott hitel-, illetve kötvényportfolió kockázatát. A K and H Bank 2005 őszén kezdte el értékesíteni az anyavállalatától, a KBC-től megvásárolt CDO termékeket.

 

A CDO kötvényeket kiemelt, privát banki ügyfeleknek és vállalati ügyfeleknek értékesítette. A jegyezhető összeg kötvényenként 50 ezer euró volt. A CDO kötvényekre vonatkozó adásvételi szerződés megkötése előtt a fogyasztó elvileg több forrásból kaphatott tájékoztatás a kötényekről. A K&H bank által értékesített CDO kötvények értékét csökkentették 2008. és 2009. évben a piaci események, egyebek között az, hogy a Moody's és a Fitch Ratings leminősített több, érintett kötvényosztályt is.

 

Az érintett fogyasztókat a bank tájékoztatta ezekről a döntésekről. A GVH álláspontja szerint nem felelt meg a valóságnak a tájékoztatók azon üzenete, hogy az adott kötvény egy egyszerű vállalati kötvény, amely mögött kizárólag több vállalat hitelei állnak, s az egyes vállalatokkal kapcsolatos hitelkockázat a KBC aktív vállalatfigyelése révén kezelhetővé válik.

 

A vállalati kötvény jelleget többszörösen, igen nagy terjedelemben és több aspektusból is hangsúlyozó tájékoztatók ugyan kitértek a kötvények mögötti pénzáramlásra, azonban ezt nem oly módon tették, hogy a fogyasztó előtt ténylegesen ismert legyen, milyen, nemcsak vállalati hitelekkel kapcsolatos eszközöket magában foglaló portfolió áll a kötvény mögött, s ennek megfelelően milyen jellegű kockázatokkal kell számolnia. A vizsgált tájékoztatók kategorikus állítással a magyar államkötvénynél is biztonságosabb befektetésnek minősítették az adott CDO kötvényeket.

 

A tájékoztatók tartalma elfedte, hogy az államkötvény a mögötte álló állami garancia révén mindenképpen más kockázatot jelent, mint a CDO kötvények, s ezáltal a tájékoztatók nem adtak reális képet a CDO kötvényekről, azok biztonságát illetően a ténylegesesnél kedvezőbb képet sugalltak a fogyasztók számára - állapította meg a GVH. A tájékoztatók a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon nem tartalmazták, hogy a kötvények számára biztosított másodpiaci forgalom "nyilvánvalóan csak normál piaci körülmények között értelmezhető".

 

Elhallgatták azt, hogy nem adható biztosíték a kötvények likviditását illetően, a KBC nem köteles ajánlatot tenni a kötvények megvásárlására, s bármikor, bármilyen okkal felfüggesztheti e tevékenységét. Ezzel a lehetőséggel élt is a KBC csoport, amikor 2008 nyarán közölte, hogy nem biztosít másodpiaci likviditást a kötvényekre. A bírság összegének megállapításakor súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a bank korábban már többször megtévesztette a fogyasztókat, mostani bizalmi terméket érintő jogsértése pedig jelentős pénzösszeget igényelt és több éven át valósult meg.

 

Enyhítő körülményként vette figyelembe a GVH, hogy a bank törekszik arra, hogy a CDO kötvénytulajdonos ügyfelekkel peren kívüli egyezséget kössön. Enyhítő körülmény továbbá, hogy az ügyben érintett fogyasztók köre nem minősíthető átlagosnak.

Egy új 1 millió dolláros fogadás: Nem a 100 dolláros XRP-re, hanem arra, hogy a Digitap ($TAP) túlszárnyalja a Ripple-t 2026-ra

Egy 1 millió dolláros fogadás lett a kriptovilág beszédtémája, miután egy elemző kijelentette: kifizetne 1 millió dollárt, ha az XRP idén elérné a 100 dollárt.
2025. 11. 14. 07:30
Megosztás:

A Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

A Kormány mindent megtesz a hazai kis- és középvállalkozások támogatása érdekében! Ezért a Kormány 100 milliárd forinttal emeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét, ugyanis a befogadott kérelmek értéke már elérte a rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretösszeget. A keret több mint 80%-a, 482 milliárd forint már leszerződésre került, 285 milliárd forintot pedig már folyósítottak a vállalkozások számára. A kibővített beruházási hitel és lízing keretet egyaránt igénybe vehetik a már eddig is részben külpiacra termelő/értékesítő vállalkozások, valamint a jövőben újonnan exportpiacra lépő kkv-k is, ezáltal erősítve nemzetközi versenyképességüket.
2025. 11. 14. 07:05
Megosztás:

Magyarország barátja és stratégiai partnere Izraelnek az agrárium területén is

A tiszteletre, a tanulásra és a gazdasági együttműködésre építjük agrárkapcsolatainkat Izraellel - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki csütörtökön Tel-Avivban egyeztetett Avi Dichterrel, Izrael agráriumért és élelmezésbiztonságért felelős tárcájának vezetőjével az Agrárminisztérium (AM) MTI-nek küldött közleménye szerint.
2025. 11. 14. 06:00
Megosztás:

Még mindig a németek uralják a magyar lakáspiacot, de olyanok is vásárolnak, akikre nem is gondolnánk

2024-ben több mint 5%-kal bővült a külföldi lakásvásárlók száma a magyar piacon, bár a 2022-es 8000-től még mindig jelentősen elmaradt a 6600-as szám – mutat rá a KSH. A nem magyar állampolgárok összesen 309 milliárd forintot költöttek el a magyar lakáspiacon tavaly, ezzel a teljes forgalom 6,4%-át generálták.
2025. 11. 14. 05:30
Megosztás:

ENSZ: Egyre nagyobb kihívás a tartós éhezés felszámolása az éhezési válsággócokban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) közös jelentésében az éhezés súlyosbodására figyelmeztetnek 16 élelmezési válsággócban, ami azzal fenyeget, hogy további milliókat sodródhatnak éhínségbe vagy annak küszöbére.
2025. 11. 14. 05:00
Megosztás:

Egymilliárd forintot biztosít a kormány a Hungaroringet övező utak felújítására

Egymilliárd forintból megújul a Hungaroringet övező 3365 méternyi út - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője csütörtökön Mogyoródon.
2025. 11. 14. 04:30
Megosztás:

Távoli munkavállalás? 6 figyelmeztető jel, hogy a jelölt nem az, akinek mondja magát

Az utóbbi hónapokban újra megjelentek azok az észak-koreai hackercsoportok, amelyek hamis személyazonossággal, távmunkásként próbálnak bejutni nyugati és európai vállalatokhoz – köztük IT- és technológiai cégekhez is. A Google Threat Analysis Group szerint ezek az operátorok több európai országban, köztük Magyarországon is próbálkoztak. A Sophos szakértői szerint a fenyegetés nemcsak informatikai, hanem HR-biztonsági kérdés is.
2025. 11. 14. 04:00
Megosztás:

Több intézkedéssel támogatja az agrártárca a rövid ellátási láncok megőrzését

A rövid ellátási láncok (REL) nemcsak a hagyományok megőrzését, hanem a modern, tudatos fogyasztói igények kielégítését is szolgálják - jelentette ki Felkai Beáta Olga, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára a REL Expo 2025 rendezvény megnyitóján, Jakabszálláson a tárca MTI-nek küldött csütörtöki közleménye szerint.
2025. 11. 14. 03:00
Megosztás:

Brutális többletkedvezmény járhat az áramfogyasztásra: sok család nem is tud róla!

Sokan nem tudják, pedig jelentős, évi 1697 kWh villamosenergia-többletkedvezmény jár azoknak a háztartásoknak, ahol gyógyászati segédeszközt napi rendszerességgel használnak. A kedvezmény az A árszabás keretében érvényesíthető, és minden kedvezményes évben (augusztus 1-jétől a következő év július 31-éig) igénybe vehető. Kinek jár a kedvezmény?
2025. 11. 14. 02:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam zuhanás: Nagybefektetők eladási hulláma nyomta 100 ezer dollár alá a BTC-t

A makrogazdasági hírek sem segítettek – mi áll a hirtelen árfolyamesés mögött?
2025. 11. 14. 01:30
Megosztás:

10.000 ember tud valamit?! Visszatértek a villamos áram egyenletes rész-számlázásra

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. okosmérővel rendelkező ügyfelei számára még kényelmesebbé és kiszámíthatóbbá tette az áramdíjak rendezését azzal, hogy ismét elérhetővé vált számukra az egyenletes részszámlázás.
2025. 11. 14. 01:00
Megosztás:

Mi okoz álmatlan éjszakákat? Az idősek legfőbb problémája a ...

Nyolc országban 8000 ember bevonásával térképezte fel az Allianz, hogy mi okoz olyan szorongást, aggodalmat vagy egyszerűen érzelmi nehézséget az egyes generációknak, amely megnehezíti az alvást.
2025. 11. 14. 00:30
Megosztás:

A Hedera ETF a Canary Capital XRP ETF nyomdokaiba lép a Nasdaq-on? – A legjobb kriptovaluta, amit érdemes megvásárolni még a kitörés előtt

A Hedera (HBAR) egyre nagyobb figyelmet kap a kriptovaluta szektorban, különösen mióta ETF-je lendületet kapott a Canary Capital XRP ETF sikeres bevezetését követően. Az intézményi vásárlások – beleértve a Canary HBAR ETF-et – iránti növekvő érdeklődés arra utal, hogy a token egy jelentős árfolyamkitörés küszöbén állhat. Ez különösen figyelemre méltó annak fényében, hogy a HBAR tavaly nyolcszoros árfolyam-emelkedést produkált.
2025. 11. 13. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 13. 22:30
Megosztás:

Megnyílt az út az örökölt lakások teljes tulajdonához

A Magyar Közlönyben megjelent új kormányrendelet több ponton módosítja az Otthon Start Program (OSP) és a CSOK Plusz támogatott hitelprogramok feltételeit. A változások 2025. november 15-től lépnek hatályba.
2025. 11. 13. 22:00
Megosztás:

Az XRP riválisa, a HBAR 0,18 $-ra esett, miközben a kereskedők visszaesésre készülnek és felerősödtek a hírek egy lehetséges HBAR ETF-ről

A HBAR kedden kissé ingadozó napot zárt, 0,6%-kal 0,1849 $-ra csökkenve, és majdnem elvesztette azt a támaszszintet, amelyet már egy ideje tartani próbál.
2025. 11. 13. 21:30
Megosztás:

A tokenizált betét - tokenized deposit - jelentése és értelmezése a kriptovilágban

A pénz jövője egyre inkább a digitalizáció felé halad – de mit jelent ez valójában? A „tokenized deposit”, vagyis tokenizált banki betét egy olyan újfajta pénzügyi eszköz, amely ötvözi a hagyományos bankrendszer stabilitását a blokklánc-technológia rugalmasságával. Ez az új modell forradalmasíthatja azt, ahogyan a digitális pénz formálódik, és hidat képezhet a jelenlegi bankrendszer és a decentralizált pénzügyi világ között.
2025. 11. 13. 21:00
Megosztás:

A szegénységi mutatók trendjei érdemben nem változtak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) vezetősége egyeztetést folytatott Mellár Tamás és Tordai Bence országgyűlési képviselőkkel a szegénységi (EU–SILC-) adatokról. A jelenlegi adatrevízió nem magyar sajátosság, az Európai Unió tagállamaiban egyszerre, koordinált módon hajtották végre, az új népszámlálási adatok felhasználásával. Magyarország 2023-ban döntött a felülvizsgálatról. 2025 őszén zárult le a KSH szegénységi adatrevíziója, amely nem változtatta meg érdemben a szegénységi mutatók trendjeit: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya minden évben statisztikai hibahatáron belül, +1,1 és –0,9 százalékpont között változott.
2025. 11. 13. 20:30
Megosztás:

Zalaegerszegen nem emelkednek jövőre a helyi adók

Nem emelkedik jövőre Zalaegerszegen a helyi adók mértéke, a nem lakás célú helyiségeknél kisebb nagyságrendű emelés lesz - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2025. 11. 13. 20:00
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint csütörtök estére

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 11. 13. 19:30
Megosztás: