Ez nagyon meleg! 43:42 az állás a brit EU kilépésről szavazók között
Miközben a Bloomberg szerinti a legutóbbi, június 6-i felmérés szerint 43 százalék a benn maradók és 42 százalék a távozni szándékozók aránya, a piacon egyre komolyabb spekulációk jelennek meg egy esetleges kilépés hatásait taglalva. Most éppen az Axioma nevű kockázati modelleket készítő cég készített az angol kilépésre egy modellt.
Szerintünk a fontban denominált befektetések 10 százalékkal csökkennének, míg az euróban jegyzett eszközök ennél kisebb mértékben. Ugyanakkor akár 24 százalékos zuhanás is bekövetkezhet az európai részvényekben a véleményük szerint, ugyanis a piac inkább a maradásra számít.
Az ERSTE elemzőiként azt gondoljuk, hogy a kockázatkezelők egyre inkább odafigyelnek a potenciális „fekete hattyúra”, és az emiatt bekövetkező letéti követelmény emelésekre. Ez pedig alapvetően pozíció leépítésekkel jár, ergo felkészüléssel a negatív kimenetre. Persze ezzel a részvényárfolyamok csökkenek, mint ahogy az elmúlt napokban láttuk. Vagyis egyre inkább úgy érezzük, hogy nagyobb valószínűséggel lesz pozitív piaci hatása a Brexit népszavazásnak, mint korábban gondoltuk, de addig is inkább az óvatosság és lecsorgás lesz az úr.
Ugyanis:
(i) szerintünk a néhány ezer fős mintán végzett felmérések nem feltétlenül tükrözik a valóságot;
(ii) a felkészülés jegyében nagyobb súllyal pozícionálnak a negatív eseményre, mint annak valószínűsége indokolja (ráadásul a kockázatkezelők valószínűleg még „ki is kényszerítik”).
Így egy kilépés esetén valószínűleg kisebb lesz a hatás, míg bennmaradás esetén mégis lesz pozitív hatás.