43 százalékkal zuhant a kínai bankok hitelezése az első negyedévben
A bankok az első negyedév folyamán 2,6 billió jüan értékben helyeztek ki hiteleket, szemben az előző év hasonló időszakában mért 4,6 billió jüannal - közölte a kínai központi bank. A mostani adatok arra utalnak, hogy a jegybank azon intázkedése, hogy fékezze a likviditást és visszaállítsa a pénzügyi fegyelmet az állami tulajdonú pénzintézetekben sikeresnek mutatkozik, ennek köszönhetően mérséklődik a kamatemelés szükségessége.
A fogyasztói árak februárban 2,7 százalékkal emelkedtek éves szinten a januári 1,5 százalék után, mely megközelítette a központi bank 3 százalékos inflációs célját. A hétvége folyamán a kormányzat adatai alapján hat év óta először mutatkozott március folyamán kereskedelmi deficit, miutá az import meghaladta az export növekedését.