5 ok, amiért kilőtt a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama meghaladta a rendkívüli 41 600 dolláros álomhatárt. Ez a döbbenetes ár több kiváltó okra is visszavezethető, kezdve a spot Bitcoin ETF-ek körüli láztól egészen a szélesebb pénzügyi trendekig. Feltérképeztük a rally leglényegesebb okait, tarts velünk te is a részletes elemzés során!

5 ok, amiért kilőtt a Bitcoin

#1 Spot Bitcoin ETF: A várakozás szinte tapintható

Az árfolyam-emelkedés elsődleges magyarázata több mint valószínű a spot Bitcoin ETF engedélyezése körüli felhajtás. Bár konkrét lépések még nem történtek az ügyben, de a piaci várakozás egészen kézzelfogható. 

A múlt héten James Seyffart kriptoelemző az X-en azt sugallta, hogy a spot ETF várhatóan január 8. és 10. között kerül jóváhagyásra, ami jókora piac visszhangot váltott ki. 

Willy Woo Bitcoin-elemző a mostani időszakot egyenesen a Bitcoin spot ETF előestéjének nevezte. Posztjában felelevenítette, hogy az első árupiaci ETF a SPDR Gold Trust volt, mely lehetővé tette azt, hogy a befektetők portfóliójukban hozzáférjenek az aranyhoz. Indulása után az arany egy 8 éves rallyt kezdett meg, melyben 2005 és 2012 között egyetlenegyszer sem volt visszaesés."

#2 A BTC reagál az arany heroikus emelkedésére

Vasárnap egy különös dolognak lehettünk szemtanúi: az történt, hogy az arany ára délután fél óra alatt 3,5%-os emelkedéssel új történelmi csúcsot döntött meg, és ez óhatatlanul kihatott a Bitcoinra is. Ez több mint valószínű, hogy nem csak egy múló piaci ingadozást jelent, hanem egyúttal  mélyebb gazdasági változásokra is rávilágít.

TheFlowHorse kriptoszakértő úgy gondolja, hogy az arany nem lódul csak így meg önkényesen, mindennek jelentenie kell valamit.

 

Mivel az arany vasárnap ilyen dicséretes árfolyamot produkált, Tom Crown, a Crown Analysis alapítója és vezérigazgatója szerint valami nagy dolognak kell következnie, és valaki bizony  tudhat valamit.

 

#3 Bitcoin Short Squeeze

A Coinglass adatai szerint a 65,15 millió dollárnyi Bitcoin short pozíció felszámolása előmozdította a Bitcoin árfolyamát. A short squeeze erős spot kereslettel kombinálva tehát sarkalatos tényező a Bitcoin fellendülésében. 

Skew kriptoelemző megjegyezte, hogy egy újabb nagy short squeeze 40 000 dollár fölé nyomja az árat.

total liquidation of bitcoin

Forrás: Coinglass

#4 Bálnák és intézményi vásárlók

A Bitcoin árfolyamának mostani emelkedéséért valahol a bálnák és az intézményi vevők is felelősek. Skew piaci elemző arról beszél, hogy valaki kifejezetten kergeti az árfolyamot, és egyértelmű, hogy a 40 000 dollár az már az intézményi szereplők ára.

Keith Alan, a Material Indicators társalapítója is kiemeli a nagy tulajdonosok szerepét, és kifejti, hogy a bálnák igenis tehetnek a Bitcoin ára körül kialakult felhajtásért. 

https://x.com/KAProductions/status/1731656779954590055?s=20

Sőt, a GreeksLive, egy kereskedési eszközöket kínáló szolgáltató is felkapta a fejét az alakuló piaci trendre, és felhívta a figyelmet arra, hogy a Bitcoin áthaladt a 41 000 dolláron, az Ethereum pedig áttörte a 2200 dollárt. Egy biztos, az óriásbálnák ismét a jó szaglásukról tettek tanúbizonyságot.

#5 A likviditás ereje a BTC és a kriptopénzek piaci dinamikája szempontjából

A Bitcoin árfolyamára természetesen a globális likviditási feltételek is hatással vannak, igaz, sokszor figyelmen kívül hagyják. Zerohedge egy bejegyzésben így értekezett: "Novemberben a központi bankok 350 milliárd dollárral növelték meg a likviditást, ez számít a legnagyobb növekedésnek március óta".

Ez a központi bankoktól eredő jókora likviditásinjekció szerte a világon óriási szerepet játszik az eszközárak mozgásában, ideértve a Bitcoint is.

David Marlin, a Marlin Capital vezérigazgatója kiemeli azt, hogy az amerikai pénzügyi feltételek novemberben 90 bázisponttal enyhültek, ami egészen 1982-ig visszalapozva az egyik legnagyobb havi csökkenés.

Charles Edwards kriptoszakértő pedig arról beszél, hogy a pénzügyi feltételek ekkora enyhülése kedvező környezetet biztosít például a Bitcoin és a hozzá hasonló eszközök számára, amelyekre úgy tekintenek, mint az infláció és a valuta leértékelődése elleni fedezetekre.

Arthur Hayes, a BitMEX alapítója remekül összefoglalta a mostani piaci hangulatot:

Azóta a BTC túl van a 41 600 dolláros álomhatáron, így minden okunk megvan a bizakodásra.

bitcoin árfolyam grafikon

Forrás: CoinMarketCap

Aki pedig szeretné kiaknázni a Bitcoin körüli őrületet, egy új token előértékesítésével, a Bitcoin Minetrix-szel is megteheti.

Bitcoin Minetrix (BTCMTX) felhőalapú bányászati platform a hétköznapi emberek számára

Az újnak számító Bitcoin Minetrix kriptoprojekt jelenleg az előértékesítésénél tart, és kiváló jellemzőinek köszönhetően a legjobb ICO-k között tartják számon. 

Tokenje, a nagy hasznosságú stake-to-mine BTCMTX jelenleg 0,012 dollárért kapható. Aki pedig leköti az érméket, jutalomban (az APY most 127%) részesül, és a felhőbányászat során Bitcoint is kereshet. 

bitcoin BTC

Ebben a projektben bárki - tényleg bárki - részt vehet, hiszen nem kell aggódni a berendezések költsége és energiaigénye miatt. Az, aki belép az előértékesítésbe a felhőbányászat során, rendkívül kedvező áron juthat hozzá a BTC bányászathoz.

Ez az ökoszisztéma teljesen átlátható, és biztonságos, csalásra semmi esély! Mindig lehet látni, hogy a bányászati teljesítményért mennyi tokent, mennyi ideig kell lekötni. Ráadásul a stakelt tokeneket bármikor ki lehet venni.

A Bitcoin Minetrix projektbe USDT-vel, BNB-vel és ETH-val van lehetőséged befektetni. Az ICO során egyébként a teljes  kínálat (4 milliárd token) 70%-a áll rendelkezésre, és eddig a csapat már több, mint 4,7 millió dollárt gyűjtött össze.

Nézd meg a Bitcoin Minetrix előértékesítését most!

Ezek is érdekelhetnek:

Orbitális pályára állhat a Dogecoin

Kriptovaluta 2024 - A 6 legjobb kripto, amibe még most befektethetsz

Bitcoin ETF vásárlás 2023 – Így vásárolj Bitcoin ETF-et!

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!


Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás: