5 százalék felett nőtt az export és az import októberben

Az idén októberben a kivitel volumene 5,2, a behozatalé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest, az első tíz hónapban a kivitel volumene 2,4, a behozatalé 1,0 százalékkal haladta meg a 2011 első tíz havi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az export értéke 19 576 milliárd forint (67,3 milliárd euró), a behozatalé 17 816 milliárd forint (61,3 milliárd euró) volt január-októberben, a külkereskedelmi mérleg aktívuma 1760 milliárd forintot (6,1 milliárd eurót) tett ki, 92 milliárd forinttal (11 millió euróval) többet, mint 2011 azonos időszakában.  Az adatok megegyeznek a korábban közölt, előzetes becslésen alapuló számokkal. Az év első tíz hónapjában a termékforgalom forintban mért árszínvonala az exportban 4,9, az importban 6,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a cserearány 1,4 százalékkal romlott. A forint a dollárhoz képest 16, az euróhoz mérten 6,1 százalékkal gyengült - közölte a KSH.

 

A gépek és szállítóeszközök kivitelének volumene 2,1 százalékkal volt kisebb, míg a behozatalé 1,1 százalékkal volt több, mint 2011 első tíz hónapjában. A híradástechnikai hangrögzítő és -lejátszó készülék exportvolumenének 20 százalékot meghaladó csökkenéséhez elsősorban a mobiltelefonok és alkatrészei kivitelének jelentős visszaesése járult hozzá. Ezzel szemben e termékkör importjában egyszámjegyű növekedés volt, főként a tvalkatrész-behozatal alacsony bázishoz viszonyított bővülése miatt - mutat rá a statisztikai hivatal. Számottevő növekedés jellemezte az energiafejlesztő gép- és berendezés exportját, bár az utóbbi hónapok forgalma nem érte el a bázishavi szinteket. Dinamikusan nőtt a közúti járművek mindkét irányú forgalma, valamint az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés kivitele. A feldolgozott termékek export- és importvolumene 8,1, illetve 4,9 százalékkal bővült 2011. január-októberhez képest.
    

Több mint tizedével nőtt a gyógyszer és gyógyszerészeti termék kivitele - elsősorban az ukrán és orosz relációnak köszönhetően -, a behozatal némileg meghaladta a bázisidőszaki szintet. Átlagon felül növekedett a szakmai, tudományos ellenőrző műszer, a gumigyártmány, a szerves vegyi termék, valamint a vas és acél mindkét irányú kereskedelme. Az energiahordozók importvolumene - a forintárak 18 százalékos növekedése mellett - az év első tíz hónapjában 5,2 százalékkal volt kevesebb, mint 2011 azonos időszakában. Az árufőcsoport átlagával azonos mértékben csökkent a természetes és mesterséges gáz behozatala az utóbbi három hónap markáns visszaesésének következtében. A kőolaj és kőolajtermék behozatalának volumene továbbra is csaknem tizedével maradt el a bázistól.
    

Az első tíz hónapban az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 7,4 százalékkal nőtt, míg az importé 5,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.  Az árufőcsoport kivitelének csaknem harmadát képviselő gabona és gabonakészítmény exportvolumene az időszak egészében mintegy ötödével nőtt, bár az októberi kiszállítás jóval alatta maradt a bázishavi szintnek. Dinamikusan bővült az állati takarmány kivitele is. Ezzel szemben a hús és húskészítmény, a cukor, cukorkészítmény és méz, illetve a dohány és dohányáru behozatalát jellemző stagnálás kivételével minden egyéb termékkör importja csökkent.
   

 2012. január-októberben az Európai Unióba irányuló kivitel volumene 2,3, az onnan érkező behozatalé 3,4 százalékkal volt több, mint 2011 azonos időszakában. A hazai külkereskedelmi egyenleg aktívuma az unió tagjaival szemben 79 milliárd forinttal romlott. Az EU-n kívüli országokkal folytatott kereskedelemben az export volumene 2,4 százalékkal bővült, az importé 4,0 százalékkal elmaradt az egy évvel ezelőttitől. A külkereskedelmi mérleg hiánya 546 milliárd forint volt, 171 milliárd forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. (MTI)


Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás: