50 éves lett a Hortobágyi Nemzeti Park

Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság." 50 éves a Hortobágyi Nemzeti Park című kiállítás megnyitó ünnepségén, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, csütörtökön az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatása szerint.

Rácz András megnyitó beszédében kiemelte, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Jászságtól a Nyírségig majdnem kétmillió hektáron óvja a védett értékeket. A terület jelentőségét mutatja, hogy 4 tájvédelmi körzet és 20 természetvédelmi terület mellett 2 Ramsari terület és egy bioszféra-rezervátum található itt. Emellett Európa harmadik nemzetközi csillagoségbolt-parkját is itt jelölték ki, a Puszta pedig az UNESCO Világörökség részét képezi - írták a közleményben.

A nemzeti park élővilága rendkívül színes - fűzte hozzá az államtitkár, hiszen nemcsak az itt élő madárfajok változatossága egyedülálló, hanem a világon regisztrált 2200 Przewalski-vadlóból 300 egyednek a Pentezugi Vadlórezervátum és a Hortobágyi Vadaspark ad otthont.

Rácz András emlékeztetett, 50 év alatt 10 nemzeti park jött létre Magyarországon. Ezek az egész ország közigazgatási területét lefedik, amely nemcsak Európában, de a világon is egyedülálló. A nemzeti parkok munkatársainak száma az elmúlt 13 évben megduplázódott. Jelenleg 1345 fővel 330 ezer hektáron végzik a természetvédelmi kezelést, amelyben segítségükre van a mintegy 14 ezer őshonos magyar haszonállat olyan különleges fajtákkal, mint az őstulok, a szürke marha, a bivaly, a cikta, a cigája és racka juh.

Az államtitkár hozzátette, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hazai nemzeti parkok, amely társadalmi igényt bizonyítja, hogy a létesítményekben és a programokon regisztrált látogatószám országos szinten 2010 óta csaknem 30 százalékkal nőtt, immár éves szinten meghaladja az 1,6 milliót - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

Csehország tanulmányozza az új amerikai javaslatot

Csehország figyelmesen tanulmányozza az ukrajnai háború befejezésére irányuló amerikai javaslatot, és megvitatja azt szövetségeseivel az úgynevezett "tettre készek" koalíciójában - írta Jan Lipavsky ügyvezető cseh külügyminiszter az X-en szombaton megjelent bejegyzésében.
2025. 11. 23. 15:00
Megosztás:

A WBTC megérkezett a Hedera hálózatra – Intézményi szintű Bitcoin likviditás új otthona lehet a BTCFi

A Hedera hálózaton mostantól elérhető a Wrapped Bitcoin (WBTC), a legelterjedtebb tokenizált Bitcoin-változat – jelentette be hivatalosan a Hedera Alapítvány. Ez az integráció mérföldkő a Hedera számára, hiszen a világ egyik legértékesebb kriptoeszközét hozza el egy olyan blokkláncra, ahol nincs MEV, nincs front-running, és a tranzakciós költségek kiszámíthatóak. A hír komoly hatással lehet a decentralizált pénzügyek (DeFi) jövőjére – különösen a BTCFi szektorban.
2025. 11. 23. 14:00
Megosztás:

A szakértő figyelmeztet: veszélyes szintre emelkedhet az Otthon Start törlesztője

Több, korábban a BiztosDöntés.hu által előzetesen jelzett változást is hozott az Otthon Start bevezetése a lakáshitel-piacon, ám akadnak olyan, korábban várt trendek is, amelyeket nem igazolnak a szeptemberi adatok.
2025. 11. 23. 13:00
Megosztás:

Hol pörög a legjobban az Otthon Start?

A K&H tapasztalatai szerint országosan továbbra is kimagasló az érdeklődés az Otthon Start Program iránt, amely az államilag támogatott, magas összegű lakáshitel révén kiemelkedően jó lehetőséget kínál az első lakást vásárlóknak. A program népszerűsége a vidéki térségekben is erős, ahol a kedvezményes konstrukció ugyanúgy sokak számára tette elérhetővé a saját otthon megteremtését.
2025. 11. 23. 12:00
Megosztás:

Tom Lee szerint akár 55 000 dollárig is zuhanhat a Bitcoin

Tom Lee, a Fundstrat jól ismert és gyakran hallgatott kriptoelemzője egyszerre hűti le és fűti fel a befektetők kedélyeit: miközben hosszú távon 150 000 és 250 000 dollár közötti BTC-célszintekről beszél, addig nem zárja ki a rövid távú visszaesés lehetőségét sem – akár 55 000 dollárig is eshet a Bitcoin, ha több negatív esemény együttesen sújtaná a piacot. De vajon mit jelent mindez a jelenlegi piaci hangulat és a befektetői stratégia szempontjából?
2025. 11. 23. 11:00
Megosztás:

November 28-án kezdődik az Advent Győrben programsorozat

Megújult fényshow-val, koncertekkel, kiállításokkal, karácsonyi gasztronómiai kínálattal és kézműves termékekkel várja a látogatókat november 28. és december 23. között az Advent Győrben programsorozat - tájékoztatta a szervező Győr Projekt Kft. az MTI-t.
2025. 11. 23. 09:00
Megosztás:

Svájcban konzultál Kijev és Washington az amerikai béketervről

A következő napokban Svájcban tartanak konzultációkat ukrán és amerikai magas rangú tisztviselők a jövőbeli békeszerződés lehetséges paramétereiről - közölte szombaton Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.
2025. 11. 23. 08:00
Megosztás:

Tartja vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

A Toyota mintegy 14 ezer autót adott el az idén október végéig a magyarországi újautó-piacon, az év végéig eladásai elérhetik a 17 ezret is, ezzel várhatóan megtartja első helyét a márkák között. A jövő évben elektromos és hibrid modellek sorával támogatja meg az új energiával hajtott járművek térnyerését az európai utakon.
2025. 11. 23. 06:00
Megosztás:

Elvetette első olvasatban a francia nemzetgyűlés a jövő évi költségvetés tervezetét

A francia képviselők szinte egyhangúlag elutasították szombaton első olvasatban a jövő évi költségvetési tervezetet, ami bizonytalanná tette a végső elfogadást az év vége előtt.
2025. 11. 23. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont: Magyarország ekkor vezeti be az eurót! Mi lesz a forinttal?

Nézzük végig profi, elemző szemmel, mikor lehet reális az euró, mit kell hozzá teljesíteni, és mi vár a forintra.
2025. 11. 23. 01:00
Megosztás:

Több helyen okoz fennakadást a havazás a Bakonyban

Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután - közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2025. 11. 23. 00:05
Megosztás:

A DK törvényjavaslata megoldaná a 15 éve tartó devizahiteles válságot?

A DK bemutatja devizahiteles törvényjavaslatát, ami megoldaná a 15 éve tartó devizahiteles válságot
2025. 11. 22. 23:00
Megosztás:

Kihirdették az NFI Inkubátor Pitch Fórumának nyerteseit

A Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának tizedik Pitch Fórumán a zsűri döntése alapján Bánovits Ottó Válószoba, Kotsis Gergely Kill Boat, Szelestey Bianka Ünnepek után és Tőkés Anna Lívia Viharkeringő című filmtervei nyertek, Budavári Balázs Alvó emberek című filmterve pedig közönségdíjas lett.
2025. 11. 22. 21:00
Megosztás:

Többéves mélypont is volt a magyar lakáspiacon az Otthon Start berobbanása előtt

A harmadik negyedévben 2361 lakásra adtak ki használatba vételi engedélyt, utoljára több mint nyolc éve, 2017 elején készült el ennél kevesebb lakás – derül ki a KSH friss adataiból. Az első három negyedévben összesen 7490 lakás épült az országban, ami 14%-os visszaesést jelentett 2024 hasonló időszakához képest. A legnagyobb mértékben a megyei jogú városokban esett vissza az átadások száma, ott kilenc hónap alatt harmadával kevesebb lakás épült, mint tavaly. A községekben 21,7%-os volt a visszaesés, míg Budapesten 9,1%-kal csökkent a használatba vételi engedélyek száma. Érdekesség, hogy eközben a kisebb, nem megyei jogú városokban 1,5%-kal több lakás készült el, mint egy évvel korábban.
2025. 11. 22. 20:00
Megosztás:

A romániai bírók és ügyészek nyugdíjazási kiváltságainak megszüntetéséért tüntetett több civilszervezet

A romániai bírók és ügyészek nyugdíjazási kiváltságainak - a korkedvezménynek és az utolsó nettó bér összegével azonos járandóságnak - megszüntetéséért tüntetett több civilszervezet péntek este a bukaresti kormány épülete előtt.
2025. 11. 22. 19:00
Megosztás:

Az ipari- és lakóingatlanok piacának felpörgése új korszakot nyit Magyarország ingatlanpiacán

A hazai ingatlanfejlesztési piac 2025-ben újra növekedési pályára állt: a tavalyi nehéz évet követően idén megduplázódhat a befektetési forgalom, és jövőre – a gazdasági kilátások javulásával, valamint a kormányzati programok támogatásával – újra a pandémia előtti szintet idézheti. A dinamika alapját az ipari és a lakóingatlan-piac párhuzamos erősödése adja – derül ki az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) immár hagyományos, éves ágazati elemzéséből, amelyet Takács Ernő elnök ismertetett a XIII. Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.
2025. 11. 22. 17:00
Megosztás:

Erősített készenléttel várja a téli időjárást a MÁV-csoport

Erősített készenléttel várja a téli időjárást a MÁV-csoport, a hétvége folyamán a szokásosnál is több munkatársuk áll készenlétben - tájékoztatta a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t.
2025. 11. 22. 16:00
Megosztás:

Már csak 39 nap és életbe lépnek az újabb családi adócsökkentések

"Visszaszámláló indul! Már csak 39 nap és életbe lépnek az újabb családi adócsökkentések - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2025. 11. 22. 15:00
Megosztás:

Felminősítette Olaszországot a Moodys

Felminősítette Olaszországot a Moody's Ratings, elsősorban az olasz gazdaság politikai környezetének stabilitásával indokolva a lépést.
2025. 11. 22. 14:00
Megosztás:

A magyar-amerikai kapcsolatok erősítéséről egyeztetett Washingtonban Bóka János

A magyar-amerikai kapcsolatok erősítésének további lépéseiről is egyeztetett az Trump-adminisztráció képviselőivel pénteken Washingtonban Bóka János európai ügyekért felelős miniszter építve a közelmúltbeli magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeire.
2025. 11. 22. 13:00
Megosztás: