500 ezer fő lakásbiztosítási váltásról álmodik a Netrisk

Márciusban új korszak indul a magyarországi lakásbiztosítási piacon. Márciusban ugyanis mindenki lecserélheti a meglévő lakásbiztosítását, ennek eredményeként javulhat a helyzet az alulbiztosítottság szempontjából - közölte a Netrisk. A magyar lakosság ingatlanvagyonának összértéke meghaladja a 100 ezer milliárd forintot, ehhez az óriási vagyonhoz mérten marginális tételt jelentenek a lakásbiztosítások. A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítások átlagdíja alapján a lakások átlagos négyzetméterára 600 ezer forint, miközben ennél nagyon sok ingatlan jóval többet ér. A cégnél januárban megkötött lakásbiztosítások átlagdíja egyébként alig haladta meg a 35 ezer forintot.

500 ezer fő lakásbiztosítási váltásról álmodik a Netrisk

Bőven meghaladja a 100 ezer milliárd forintos nagyságrendet a magyarok tulajdonában lévő lakóingatlan-állomány értéke. A védelmet pedig a lakásbiztosítások jelentik, amelyek piacán új korszak indul márciustól - közölte a Netrisk.

Csere, minden további nélkül

„Eddig egy-egy lakásbiztosítást az évfordulókor lehetett lecserélni, azaz újat kötni helyette. Egy új szabályozás szerint azonban márciusban ezt minden egyéb kötelezettség nélkül megteheti bárki. Ez pedig új lehetőséget nyújt arra, hogy mindenki a lakóingatlan értékének összhangban lévő, az esetleges károkra megfelelő kártérítést nyújt biztosítást kössön” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.  A márciusi lakásbiztosítás kampány lehetőséget ad arra is, hogy javuljon a helyzet az alulbiztosítottság terén.

Százbilliós vagyon 

A lakásbiztosításokat eleve érdemes rendszeresen megnézni, különösen egy-egy komolyabb korszerűsítés, felújítás után vagy új, nagy értékű berendezések, például egy hőszivattyús fűtési rendszer telepítése után. Az alulbiztosítottság ugyanis az egyik legnagyobb kockázatot jelenti a vagyon-, ezen belül a lakásbiztosításoknál is. 

Azért is tanácsos elővenni az évekkel ezelőtt kötött lakásbiztosítást, mert elképzelhető, hogy az ingatlan mostani újjáépítési értéknél alacsonyabb értékre szól. Ha a biztosított ingatlan valódi, úgynevezett újjáépítési értéke meghaladja a biztosításban szereplő maximális összeget, akkor baj esetén ez jelentős, akár több millió forintos veszteséget is okozhat. Az újjáépítési érték ingatlan esetében azt jelenti, hogy mennyibe kerülne újjáépíteni azt, ingóság esetében pedig újravásárolni a kár során megsérült vagy megsemmisült vagyontárgyakat.

A szakember a jegybank hivatalos adatait idézve elmondta: „A háztartások lakóingatlan-állományának értéke 2011-ben alig több mint 41 ezer milliárd forint volt, 2016-ban pedig megközelítette az 50 ezer milliárdot, 2021-ben pedig már túllépte a 100 ezer milliárdot, azaz a 100 billió forintot, azóta pedig - a lakáspiacot tavalyi megtorpanása ellenére - tovább gyarapodhatott ez az összeg.” Ennek az óriási vagyonnak a védelmére szolgálnak a lakásbiztosítások. 

Mások a négyzetméterárak

Az alulbiztosítottságra példa, hogy a Netrisk adatai szerint az élő lakásbiztosítási szerződések alapján a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 600 ezer forint, márpedig ennél nagyon sok településen, városban, vármegyeszékhelyen és budapesti kerülteben is magasabbak az árak.

„Januári adataink szerint országosan a lakásbiztosítással rendelkező lakóingatlanok 85 százalékánál adódott 600 ezer forint alatti négyzetméterár. Budapesten pedig a lakások 97 százalékát pedig 1 millió forint alatti négyzetméterár jellemezte. Miközben a fővárosban számos városrészben már e szint felett vannak a kínálati árak” – tette hozzá Besnyő Márton. 

Így alakultak a díjak

A lakásbiztosítások díja ugyan emelkedett, de bőven az infláció alatti mértékben az elmúlt egy évben. „A Netrisk felületén megkötött új lakásbiztosítások átlagdíja januárban 35 ezer forint volt, szemben a tavaly januári 33 ezer forinttal. Ez alig több mint 5 százalékos emelkedést takar. Miközben 2023-ban az éves átlagos infláció megközelítette a 18 százalékot. 

2022 januárjában egyébként közel 32 ezer forintra, 2021 januárjában 27 ezer forintra, míg 2020 első hónapjában közel 25 ezer forint volt ez az összeg” - fogalmazott a szakember. 

A márciusi lehetőséget mindenkinek érdemes kihasználnia. A Netrisk várakozásai szerint 500 ezren is válthatnak majd, 50 százalékuk pedig új biztostóval lép kapcsolatba. A lakásbiztosítási díjakra is kedvező hatással lehet a márciusi váltási lehetőség. A mostani kilátások szerint közel 10 százalékkal olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, miközben a szolgáltatások tartalma jelentősen bővülhet. Ez összességében jelentős megtakarítás lehet, hiszen a biztosítási díjak számos szerződés esetén az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek, ez pedig most majdnem 18 százalékos díjemelést jelentene. Így várhatóan több mint 20 ezer forintos éves megtakarítások is elérhetőek lesznek azoknak, akik nem mulasztják el újra kalkulálni és kötni a biztosításukat.

Fontos az ár-érté arány

A Netrisknél több olyan fejlesztés is történt az utóbbi időben, ami a választást segíti. Ilyen az utasbiztosításoknál már működő ratingrendszer elindítása, amely szakértői pontrendszer alapján segíti az ügyfeleket, hogy könnyebben kiválaszthassák a nekik megfelelő konstrukciót. Összességében sok régebbi biztosításnál vannak ma már kedvezőbb feltételekkel rendelkező konstrukciók, legyen szó akár az adott biztosítás díjáról vagy a kiegészítő szolgáltatásokról. A Netrisk szerint kiemelten fontos az ár mellett azt is megnézni, hogy milyen fedezeteket tartalmaz az adott konstrukció.

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás:

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.
2026. 05. 01. 03:00
Megosztás: